BEVEZETŐ

RÖVID TÖRTÉNELMI ISMERTETÉS

A Balkán félsziget nemzetei területeik és identitásuk védelme érdekében gyakran háborúskodtak egymással. A félsziget etnikai határai ide-oda tolódtak az egymással harcban álló felek közt, mely folyamatos feszültséget gerjesztett a nemzetiségek közt. A területi igények mellett a harcok másik okozata a félsziget vallási sokszínűsége, mely nemzeti ellentéteket szült. A félszigeten keveredett a horvátok és szlovének által gyakorolt római katolicizmus, a szerb pravoszláv- ortodox, a román ortodox , a görög ortodox , a bosnyák-muszlim iszlámista, kisebb mértékben a görög katolicizmus és a református vallások. A nacionalista eszmék  indukálta viszályok kirobbanásában jelentős szerepet játszott a félsziget népeinek vallási különbsége, főképp a  ortodox-pravoszláv  és a katolikus , valamint a muszlin hitű nemzetek körében.

Balkán félsziget forrás.Wikipedia

A balkáni népcsoportok mindegyike az önálló nemzetállam kialakítását tűzte ki célul, így a félsziget népeinek összefogása az őket bekebelező nagyhatalmakkal szemben nem valósult meg. Pedig szükség lett volna a szövetségre, miután az Oszmán birodalom 1389. Rigó mezei csatát követően megszállta a Balkán, majd 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia (OMM).

A szövetség első jelei az 1912-13-as első balkáni háború kirobbanásakor mutatkozott, mikor Szerbia, Montenegró, Bulgária, Görögország nemzetállamai összefogtak, egymás közti viszálykodást félretéve szövetségre léptek az Oszmán birodalommal szemben. Természetesen a nagyhatalmak sem maradtak ki, hiszen a világuralmi eszmék, a szövetségesek, csatlós államok gyarapítása végett Oroszország a pánszlávizmus jegyében a szerbek segítségére sietett, míg az OMM, Egyesült Királyság, Németország, Olaszország az orosz térnyerés ellensúlyozására az Oszmánok oldalára állt. A háborút végül a londoni (London) egyezmény zárta le. Az egyezmény értelmében az egykori balkáni Oszmán területek a félsziget nemzetállamai osztoztak, mely a határok újra rajzolásával megtörtént. Az egyezmény eredménye képen létrejött a muszlim Albánia. Makedónia, és a vegyesen muszlim és pravoszláv lakta Raska/ Szandzsák  területei felosztásra kerültek a szerbek, bolgárok és a görögök közt. A szerbek megkapták Raska/Szandzsák és Macedónia egy részét. A bolgárok a görögök pedig makedón területeket.

Görögország a megszerzett makedón területeit a mai napig „Makedonia” tájegységnek nevezi, hasonlóan a szerbekhez, akik szinten meghagyták „Macedonia” néven a megkapott makedón részt. Később a második világháború után pedig a titói (Josip Broz Tito)[1] Jugoszlávia egyik tagköztársasága lett, meghagyva a „Macedonia” elnevezést (Πоранешна Југословенска Република Македонија). A Jugoszláv polgárháború után függetlenedő Macedónia szintén meghagyta a nevében a „Macedonia” elnevezést, mely a mai napig feszültséget okoz a görög-macedón viszályban, hiszen a görögök azon az állásponton vannak, hogy Macedónia változtassa meg az államnevét, mert az ugyanazt a nevez viseli, mint Görögország Macedóniával szomszédos megyéje ,”Makedonia”.

Első balkáni háború térképen. forrás:Wikipedia

Na de már a londoni egyezmény utáni „ földosztás” sem zajlott le zökkenő mentesen, hiszen a határmódosítások, ki mekkora területet birtokolhat a szétosztott területekből, újabb viszályokat eredményezett. Több ország nem volt megelégedve, illetve nem értett egyet a területi felosztás arányával. Szerbia, Görögország és Románia hadba lépett Bulgária ellen. Bekapcsolódott Törökország is, tekintettel a Bulgáriában élő török kisebbségre (türkökre), így támogatta a „szerb-görög-román” szövetséget a bolgárokkal szemben. Ezzel kirobbant a második balkáni háború.

Első és második balkáni háború. forrás:https://toriklub.blog.hu/2016/10/17/az_elso_es_masodik_balkan-haboru_1912

A háborút a bolgárok elvesztették. A hadiállapotot egy újabb egyezmény, a bukaresti paktum zárta le 1913-ban. Az egyezmény ismételt területi felosztást eredményezett, mely értelmében a vesztes Bulgáriától a korábban, az első balkáni háborúban megszerzett makedóniai és trákiai területeken Szerbia, Görögország és Románia  osztozhatott.

Az 1978-as években az Osztrák-Magyar Monarchia rátette a kezét a Balkánra. Jelentős kulturális értékeket hozott, de a dualista jelleget egyre jobban kétségbe vonta a monarchia balkáni terjeszkedése. Boszniai hódítását követően a megerősödő szerb nacionalisták szembeszálltak a monarchiával. Szervezkedésük csúcs pontja volt, mikor a „Fekete kéz” nevű nacionalista csoportjuk tagja, Gavrilo Princip 1914.06.28-án merényletet követett el Szarajevóban (Sarajevo) Bosznia „fővárosában”  Ferenc Ferdinánd, a monarchia császára ellen. A császár a támadásban életét vesztette.

Kirobban az I. Világháború. A szerb nacionalista támadást követően a monarchia hadat üzent Szerbiának. További nagyhatalmak sorra foglaltak el szövetségi pozíciókat az adott felek oldalán. Természetesen az Orosz Birodalom Szerbia mellé állt. Az OMM–val azonnal szövetségre lépett Németország, Bulgária, Törökország.

I.Világháború   térképen. forrás:http://fk-tudas.hu/wp-content/uploads/2014/04/Elso-vh-terkep2.jpg

Szerb Királyság. forrás:Wikipedia

Balkáni helyzetkép. forrás:http://www.montenegroguru.com/egyeb/montenegro-fuggetlensege/

Az I. Világháború az OMM és szövetségesei kudarcával zárult. A háború végén 1918. október végére a korábbi OMM osztrák tartományát alkotó "Krain" régióból létrejön Szlovénia. A Magyar Királyságtól levált a "Horvát-Szlavónország". Mindkét állam csatlakozik a Szerb Királysághoz és 1918. december elején megalakult a "Szlovén-Horvát-Szerb Állam", mely a Szerb Királyság nyomására "Szerb-Horvát-Szlovén Királyság" néven működik tovább. Szerbia által megalakította a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság az alábbi régiókat foglalta magába :Szerbia, Bosznia, Montenegró, Macedónia, Szlovénia, Vajdaság, Koszovó. A királyság központi irányítását a szerbek fokozatosan birtokukba vették, mely 1929.01.06-án I. Sándor szerb király diktatúrájához vezetett. A király a királyságot átnevezte Jugoszláv Királyságnak. A Jugoszláv Királyság 1941. áprilisáig élte fénykorát ,mikor is a II. Világháború kitörésével, a tengelyhatalmak elfoglalták és részekre osztották.

Szerb-Horvát-Szlovén Királyság  forrás:http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=15:3-a-szerb-horvat-szloven-kiralysag-megalakulasa&root=12&catid=5:i-jugoszlavia-szueletese

              Balkáni helyzetkép. forrás:http://www.montenegroguru.com/egyeb/montenegro-fuggetlensege/




A II. Világháború Szövetséges Erői, köztük Szerbia követték a megelőző világháború politikáját. A szerbek vezetője Josip Broz Tito lett, aki partizánjaival a Szövetséges Erők oldalán gerilla harcot folytatott a tengelyhatalmak ellen a Jugoszláv Királyság egykori országában. Tito egyesítette a jugoszláv partizánokat, ezzel karizmatikus személyévé vált.

A II. Világháború a Szövetségesek győzelmével zárult, ezáltal Tito szabad kezet kapott, és lehetősége adódott Szlovénia, Szerbia, Horvátország, Bosznia, Macedónia országaiból létrehozni a „Jugoszlávia” szövetségi államot, mely államban ezen országok tagköztársaságok lettek. A Magyarországtól elvett Délvidék (Vajdaság), valamint az Albániától megszerzett Koszovó szintén beépült a szövetségi államba, mint autonóm tartományok.

Josip Broz Tito forrás:http://www.amiidonk.hu/elemzes/tito-a-nepi-felszabadito-partizan-egysegek-elott-allo-feladatok/

1963.04.07. Tito reformjai által megalakul a Jugoszláv Szocialista Köztársaság (JSZK). A JSZK egészen Tito haláláig működött. A JSZK belül minden tagköztársaság rendelkezett saját alkotmánnyal, parlamenttel köztársasági elnökkel, miniszterelnökkel. Ezen tagköztársaságok alá voltak rendelve a szövetségi hatalomnak, mely Belgrádban (Beograd) székelt. A szövetségi hatalom gyakorolta a központi irányítást, elnök, parlament és az ideológiai eszmét adó kommunista párt révén. A centrális szövetségi hatalommal szemben egyes tagállamok, horvátok, albánok többször felléptek, több önállóság és függetlenség kicsikarása végett. Ez természetesen feszültséget okozott „horvát tavasz 1970-71.”

                          Balkáni helyzetkép. forrás:http://www.montenegroguru.com/egyeb/montenegro-fuggetlensege/

1989-1990. években, mikor a Szovjetunió felbomlott és a Közép-Kelet Európa egykori „szovjet gyarmatai” kivívták függetlenségüket, Jugoszláviában is elindult egy folyamat, mely a későbbiekben polgárháborúvá fajult.

Tito halála után már egyértelművé vált a Jugoszláv Szövetségi Kommunista állam széthullása. 1980-tól a jugoszláviai gazdaság és politika elindult a szétesés útján. A tagállamok közti etnikai feszültség képen tüntetések sorozata ingatja meg a szövetségi kommunista hatalmat Belgrádban (Beograd). A koszovói albánok önállósági igényeik kifejezése végett tüntetésbe kezdenek, mely felerősíti a szerb nacionalista eszmék térnyerését. A szövetségi államon belüli, gazdaságilag jobban álló tagköztársaságok, Szlovénia, Horvátország ,fokozatosan távolodtak el a belgrádi vezetéstől. A szerb szövetségi hatalom tisztában volt azzal, hogy Jugoszlávia éléstárát jelentő két tagállam nem válhat ki, azoknak továbbra is el kell látni a gyengébb gazdasággal rendelkező Montenegró, Macedónia, Bosznia tagállamait. Az elszerbesedett szövetségi hatalom ragaszkodott a föderáció fenntartásához.

Az európai recesszió, valamint a rossz gazdaságpolitika a JSZK fokozatos hanyatlását okozta. A válság mellett viszont nőt a népszaporulat, főleg az albán részeken, valamit Boszniában Alija Izetbegovity[2] (Alija Izetbegovic) vezetésével egyre nagyobb teret nyert a muszlim vallás. A nacionalista eszmék a tagállamokban és tartományokban felerősödtek, és folyamatosan szivárogtak be a politikába.

Az ideológiai és társadalmi problémák 1989-1990. évre elérték csúcspontjukat. A szövetségen belül felerősödő nacionalista törekvések révén, a „pánszerb” eszmék előretörő terjedése és uralma a tagköztársaságokban feszültséget eredményezett.

1986-ban a Szerb Kommunista Szövetség elnökévé választotta Szlobodan Milosevityet[3] (Slobodan Milosevic), aki 1987-es központi bizottsági ülésen a szerb nacionalizmus és a szövetségi hatalom teljes birtoklása mellett döntött. Ezzel újabb tüntetés hullám indult meg az autonóm tartomány koszovói albánok körében, akik az Albániához való csatlakozásuk kinyilvánításával gerjesztették a puskaporos hangulatot. Bár a szerb szövetségi hatalom tett látszólagos engedményeket az albánoknak, azok a Szerbiából való kiválás és a szövetségen belüli az önálló Koszovó tagköztársasági státuszt akarták megvalósítani.

1990. a választások éve Jugoszláviában. Folyamatos albán tüntetések és feszültség jellemezte a légkört. A Szlobodan Milosevity vezette szövetségi hatalom erőszakkal lépett fel az albán tüntetőkkel, nem gyengítette más tag köztársaság bizalmát Belgráddal szemben. A választások eredménye képen a tagköztársaságok megerősödtek, Szlovénia, Horvátország, Bosznia. A szövetségi hatalom gyengült és nem bírta megtartani hatalmát, mely a szlovén és horvát tagköztársaságok eltávolodásához vezetett. A szövetségi hatalom megtartotta kezében a hadsereget a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) irányítását.

1991.06.26-án Szlovénia és Horvátország kinyilvánította függetlenségét, önállóságát, szuverenitását, kiválását a Jugoszláviából. Ezzel elkezdődött egy merőben más korszak a térségben. A történelmi határok, mint leendő országhatárok védelme érdekében sorra alakulnak meg a szlovén és horvát rendőri és katonai erők.

A belgrádi szövetségi hatalom nem engedett a szlovéneknek és horvátoknak és 1991.06.27-én fegyveres erejével a Jugoszláv Néphadsereggel megtámadja Szlovéniát.

1991.06.21-én „James Baker” az USA külügyminisztere Belgrádba látogatott, ahol találkozott  Milosevittyel. Az USA akkori külpolitikája, az első öböl háború befejezésével inkább konfliktus helyzet kerülő volt, ezért Milosevityet a szövetségi állam támogatásáról biztosította, nem ismerte el a szlovén és horvát szuverenitást.

Miután a JNA megtámadta Szlovéniát az úgynevezett „tíznapos háború” elkezdődött. A háború kiszélesedése végett az Európai Közösségek diplomáciai fellépése révén 1991.06.28-tól fegyver embargót léptetnek életbe Jugoszláviával szemben, majd elérik azt, hogy 1991.07.07-én a harcoló felek brijoni (Brioni) szigetén tűzszüneti megállapodást kössenek.  Végül 1991. októberében a JNA kivonul Szlovéniából. A belgrádi szövetségi hatalom ezzel elismerte Szlovénia függetlenségét, de Horvátországét nem.

A háború nem ért véget. Folytatódott Horvátországban. A szövetségi hatalom kijelentette, hogy akkor járul hozzá a horvátok kilépéséhez, ha a horvátországi szerbek lakta területekre nem tart igényt a horvát vezetés. Ezzel a horvátok nem értettek egyet, főleg azért sem, mert a szerbek a területi határokat az un. „Seselj vonalon”[4] húzták meg, Virovitica- Karlovac-Karlobag irányába.

A horvátok folyamatosan fegyverkeztek és töltötték fel sorozással rendőri és katonai egységeiket. Megalakul a horvát Nemzeti Gárda (ZNG) és a rendőrség (MUP).

A szerb hatalom a horvátországi szerb lakta járásokban támogatta a szerb milíciák és fegyveres lázadó csoportok szervezését. Mely erőket a helyi horvát rendfenntartók elleni támadásra vetette be, hogy destabilizálja a horvátokat, és indokot adjon a JNA két fél közti „békéltető és rendfenntartó„ erőként történő bevetésére Horvátországban.  A horvátországi 300 000 szerb kikiáltja saját köztársaságukat „Krajina Srpska Republika”. A köztársaság élére a karizmatikus Milán Babity (Milan Babic)[5] szerb politikust választották. Védelmük érdekében pedig saját fegyveres erőt alakítanak ki a JNA támogatásával.

„Krajina Srpska Republika”forrás:Wikipedia

1991.08.05-én Ausztria és Magyarország, majd 27-én az Európai Közösség tagállamai is elismerik Szlovénia és Horvátország függetlenségét. 1991.09.07-én Hágában (Hague) békekonferencia keretén belül Lord Carrington brit külügyminiszter vezetésével tárgyalásokat folytat a szlovén, horvát, szerb, makedón vezetés. A konferencia nem hozta el a várt eredményt a harcok kiújultak. Az EK számára világossá vált, hogy a továbbiakban békére nem csak tűzszünetre számíthat. A Biztonsági Tanács fegyver embargót hirdet, majd az EK további gazdasági, pénzügyi, olaj embargót vezet be Szerbiával szemben. Virágzik a fegyver és olaj csempészet.

1991. őszén lezajlanak a „laktanya harcok”. A JNA kivonja erőit Horvátországból, de a szerbek lakta részeken támaszpontokat létesítenek. A JNA egységeit Boszniában egyesíti a z ősz végi horvátországi hadműveletei elindítására.

1991. 10.18-án a brit külügyminiszter „Carrington- Cutileiro béketervvel”[6] lép elő, mely csődöt mondott, Milosevity (Slobodan Milosevic) elutasította azt.

1991. novemberében jugoszláviai államfői testület (Szerbia és Makedónia) az ENSZ békefenntartó beavatkozását kéri, miközben decemberében a JNA megtámadja Dubrovnikot.

A harcok kitörésével menekült hullám indul el, mely során a horvátok (500 000) a szerbek lakta területekről a szerbek (230 000) a horvát lakta régiókból menekülnek el. Súlyos menekült válság alakul ki.

„Carrington- Cutileiro béketerv forrás:Wikipedia

Az Európai Közösségek továbbra sem lép fel katonailag. 1991.10.08-től a térség irányítását az ENSZ átveszi az EK-tól ,annak tehetetlensége miatt. Az ENSZ részéről „Cyrus Vance” megbízott jár el az ügyben, aki eléri Milosevitynél, hogy ENSZ erőket küldjenek Horvátországba. Milosevic azzal a kikötéssel járult hozzá, hogy az „Unprofor”[7] erők nem az államhatárokra, hanem az etnikai határokra irányítsák, az az a „Szerb Krajina Köztársaság”, mint etnikai zóna határaira.

1992. 03.07-től folyamatosan érkezett a 14000 fős nemzetközi békefenntartó kontingens Horvátországba, ahol kialakították a demilitarizált (DMZ) és véd zónákat (UNPA).

A harcok tovább folytatódtak és átterjedtek Boszniára. Az ENSZ a háború elkerülése végett 1992. februárban a „Carrington- Cutileiro terv” tervet, végül 1992.03.18-án a boszniai szerb, horvát és bosnyák felek aláírásukkal szentesítettek. A terv alapján Bosznia önálló államiságot kapott volna, ahol az országot etnikai alapon hét kantonra osztották. Az önálló államot az EK és az USA elismerték. A tervet azonban csak a bosnyákok fogadták el, a szerbek és horvátok ne. Mindkét fél az anyaországukhoz (Szerbia, Horvátország) való tartozásuk és Bosznián belüli önálló államaikhoz ragaszkodtak. Ennek hangot adva 1992.04.07-én a boszniai szerbek, Rádován Karadzsity (Radovan Karadzic)[8] irányításával kikiáltják önálló államukat „ Srpska Republika Bosnija”, 1992.07.02-én pedig követték őket a horvátok, akik Máte Bobán (Mate Boban)[9] vezetésével kikiáltották saját államukat „ Hrvatska Herceg-Bosna Republika”. A boszniai muszlim bosnyákok, Alija Izetbegovity vezetésével Bosznia Köztársaságát kiáltották ki. Ezzel a  Cutileiro terv elvesztette értelmét.

A háború elkerülhetetlen volt. Bosznia horvát lakta részeiben, Hercegovinában és Poszavinában már megtörtétek e fegyveres konfliktusok a helyi horvátok és a JNA közt, mivel a JNA Boszniából indított Horvátországi hadműveleteit a helyi horvátok a horvátországi horvátok támogatása képen minden erővel megpróbálták megakadályozni. A boszniai horvát fegyveres csoportok ekkor még a Horvátországban megalakult un. nemzeti önvédelmi HOS erőkbe léptek be.

Mindhárom boszniai „nemzeti miniállam” szuverenitásuk, területi integritásuk végett azonnal létrehozták saját rendőri és katonai erőiket. A szerbek a JNA, később szerbiai szövetségi hadserege támogatásával, a horvátok a horvátországi hadsereg a bosnyákok pedig a muszlin közel-keleti és perzsa öböl béli országok támogatásával.

A háború effektíve 1992.április 4-től indult el, mikor is Szarajevóban (Sarajevo) lévő JNA a bosnyák tüntetőkbe lőtt. Megelőzőleg már a JNA folytatott hadműveletek Bosznia területén a horvátországi offenzívája során, mikor a dél dalmáciai katonai műveletek során támadást intéztek a hercegovinai Ravno horvát lakta település, illetve horvátországi Krajina tájegységben folytatott műveleteikben Unista település elfoglalása során.  

A szemben álló felek létrehozták hadseregeiket. A JNA ekkora már teljesen szerb volt, hiszen a nem szerbek (szlovénok, horvátok, bosnyákok, albánok ) dezertáltak , illetne a sorozásokon nem jelentek meg. A JNA strukturálisan megszűnik, létrejön a Szerbia (Jugoszláv Federativ Szövetségi Állam: Szerbia, Montenegró) hadserege SFRJ, valamint a boszniai szerb hadsereg a „Vojska Republika Srpska (VRS)”, Ratko Mladity (Ratko Mladic)[10] tábornok vezetésével, és a horvátországi szerb hadsereg „Vojska Republika Srpska Krajina (VRSK)”.  A boszniai horvátok a „Hrvatska Hercegbosna Republika (HR HB)” politikai vezetésével megalakítja a saját hadseregét a „Hrvatska Vijeca Obrana (HVO)”, a bosnyák muszlimok pedig az „Armija Republika Bosna i Hercegovina (ARBiH)”.

A háború kirobbanása az etnikai tisztogatásokkal párosult, ahol mindhárom szemben álló fél igyekezett nagyobb területekhez jutni. A megszerzett területeken csak a saját etnikai hovatartozású polgárait tűrte el, a többi lakót elzavarták, vagy genocídium áldozatává váltak.

1993. évben az USA elnöké választották Bill Clingtont. Az USA politikája megváltozott ezzel a balkáni térség iránt. A Clinton kormány és az Európai Közösség, ENSZ egyértelműen a független Horvátország és Bosznia és Hercegovina mellett lépett fel, minden támogatás megadva. Boszniába küldött Unprofor erők támogatására az USA a NATO beavatkozás mellett döntött, tekintettel arra, hogy a boszniai szerb fél folyamatosan áthágta az ENSZ békéltető határozatait.  A külföldi nyomás hatására szépen lassan Milosevity is kihátrált a boszniai szerbek mögül, ezzel megpecsételve sorsukat. 1995. januárban az USA külügyminisztere révén kieszközölt bosnyák-szerb tűzszünet gyorsan kudarcot vallott. A szerbek megtámadták Szarajevót. Válaszul a NATO [11] légitámadást hajtott végre VRS állások ellen, de fel kellett függesztenie a támadást, mert a szerbek 1995.05.26-án 3701 fős Unprofor haderőből több békefenntartó  katonát foglyul ejtettek és túszul tartottak. Az USA már a teljes intervenciót támogatta és hajlandó volt katonának adni a térségbe küldendő újabb 12500 fős békefenntartó erőbe.

                                          "Vance-Owen béketerv forrás:https://www.nap.edu/read/12860/chapter/14#95

                                                                        "Stollenberg-Owen" béketerv forrás:Wikipedia

A nemzetközi felháborodást és szerb hatalom elleni ellentétet tovább növelte az 1995. 07.11-i VRS offenzíva, mely során a VRS erők több UNPA zónát is elfoglaltak, köztük a kelet-boszniai Szrebrenicát (Srebrenica), ahol több mint 8000 bosnyák férfit és fiút kivégeztek és 23000 bosnyákot elüldöztek. A VRS erők műveletet indítottak Gorazsgye (Gorazde) ellen is, valamint Bihács (Bihac) és Szarajevó (Sarajevo) bevételére. A NATO légitámadással válaszolt, mely során az 1995.08.30. „Delibaret force” művelet keretén belül légicsapást hajtottak végre VRS álláspontok ellen. 

1995.év augusztusában a horvátországi szerbek és hadseregük elhagyni kényszerülnek Horvátországot. A horvátok a külföld által (USA) támogatott és hozzájárult „Oluja 95” hadművelet, majd a „Drávaszögi hadművelet” végrehajtásával Horvátország egész területét birtokukba vették. Ezzel a „Krajina Szerb Köztársaság „megszűnt létezni, a VRSK kapitulált illetve átmentette erői egy részét a boszniai szerb haderőbe (VRS).

1995. szeptemberben Milosevity fegyverszünetet kért, melynek inkább taktikai célja volt, mint valós békekötési szándéka. A NATO szeptember elején ismét légitámadásokat intézett a boszniai hadsereg állásaira. Ezzel a NATO és az ENSZ végül elérte célját, 1995. 09. 13-án Milosevity tárgyalásokat folytatva a boszniai szerb vezetőkkel Karadzsittyal és Mladittyal, ahol megállapodtak abban, hogy beszüntetik a VRS katonai műveleteit Boszniában.

A meggyengült VRS erőire a végső csapást a közös horvát- bosnyák hadműveletek jelentették 1995. őszén . A VRS erőit a kapitulációtól a nemzetközi nyomásra kieszközölt 1995. október 5-i tűzszünet megkötése mentette meg, mely 12-től életbe lépett.

Az USA külügyi államtitkár helyettese Richard Holbrooke kezdeményezésére a szemben álló felek az USA Ohio állambeli Dayton városában „Wright-Patterson” légibázisán 1995. november 1-től béketárgyalásokat folytattak egymással. A felek elfogatták Bosznia és Hercegovina függetlenségét, annak 51 % -ban horvát-bosnyák föderációra (ezen belül horvát autonómia) és 49%-ban boszniai szerb autonóm államra történő felosztását. Úgy a föderációnak, mint a szerb autonóm államnak külön elnöke, parlamentje és kormánya lett, de közös lett a külügy, haderő, külkereskedelem, melyet a Szarajevóban (főváros) székelő szövetségi hatalom irányít, meghatározott ciklusonként váltva a szövetségi elnököt a szerb, horvát és bosnyák vezetőkből. Az egyezmény kitétele volt a háborús bűnösök elleni közös fellépés és közreműködés a Hágai Nemzetközi Bírósággal.

1995. november 21-én Szlobodan Milosevity (Slobodan Milosevic) szerb, Alija Izetbegovity (Alija Izetbegovic) bosnyák, Franjó Tudzsman (Franjo Tudman) horvát államfők és „Warren Christopher” USA külügyminisztere aláírták a déjtoni (Dayton) egyezményt melynek eredménye képen a Biztonsági Tanács megszüntette a fegyverszállítási és gazdasági embargót. A Dayton egyezmény alapján 1995.12.14-én Párizsban megköttetett a több éves polgárháborút lezáró békét.

"Dayton" egyezmény aláírás. forrás:https://www.dailypnut.com/2015/12/dayton-accords/

 szerző: "Szatmári" 

Lábjegyzetek:

[1] Josip Broz Tito: A második világháborúban a jugoszláv partizánok fő karizmatikus vezetője. A Jugoszlávia (1943–1991) első számú vezetője volt 1980-ig. A II. Világháború vége után kiállt a szovjet befolyás ellen, egyik atyja volt az el nem kötelezett országok mozgalmának. 1980. május 4-én Ljubljanában halt meg. Bővebben: Wikipedia. Forrás: Wikipedia

[2] Bosnyák (muszlim) politikus, jogász, mélyen vallásos iszlám aktivista. A független Bosznia-Hercegovinai Köztársaság első államfője (1992–1996), majd Bosznia-Hercegovina Elnökségének tagja (1996–2000) . Politikai pályafutását, néhány általa publikált, az iszlám vallás helyzetét taglaló filozofikus írás kíséri. forrás Wikipedia

[3] Montenegrói származású jogot végzett politikus. Kezdetben belgrádi pénzügyi tanácsos, majd a Technoglas cég elnöke,később a  Beobank vezetője. 1983-ban már a Jugoszláv Kommunista Szövetség tagjaként a Központi Bizottságban dolgozik, 1984-ben pedig kinevezték a párt belgrádi bizottságának elnökévé.  1986 májusában a Szerbiai Kommunista Szövetség (SZKSZ) elnökségének elnökévé választották, 1986 júniusától pedig négy éven át tagja a Jugoszláv Kommunista Szövetség Külügyi Bizottsága elnökségének. 1989. május 8-án választották meg a szerb köztársasági elnökség elnökévé, a többpártrendszer bevezetése után, 1990 júliusában megalapította a Szerbiai Szocialista Pártot, amelynek haláláig ő volt az elnöke. A többpártrendszer első szerbiai elnökválasztásán 65%-os győzelmet aratott, két évvel később újraválasztották, de már csak 53%-os szavazattöbbséggel. 1997. július 25-én megválasztották Jugoszlávia elnökévé. Bővebb információ Wikipedia. Forrás Wikipedia.

[4]Vojislav Seselj  szerb szélsőségesen nacionalista politikus. A Szerb Radikális Párt elnöke. A Hágai Nemzetközi Törvényszék a délszláv háborúban elkövetett emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja. Célja volt az 1990-1996. balkáni háborúban a „Nagy Szerbia” létrehozása, melynek nyugati határát képezte a Virovitica- Karlovac-Karlobag vonal. A vonaltól déli, délkeleti irányba már a „Nagy-Szerbia” alkotta „birodalom” létezett volna, attól észak, északnyugatra a horvátországi területek. A vonal Seseljről kapta a „Seselj vonal” elnevezést. Forrás Wikipedia.

[5] Milan Babic. Horvátországban született lázadó szerb radikalista, a belgrádi kommunista vezetés híve, politikus. Az 1990-1996. balkáni háborúban a horvátországi „Srpska Krajina” autonómia, majd szakadár köztársaság politikai vezetője.Forrás: Wikipedia

[6] „ Carrington–Cutileiro” béke terv.  Lord Carrington ENSZ megbízott és a portugál nagykövet José Cutileiro nevével fémjelzett „boszniai háború” békés rendezését megoldani szándékozó tervezet. Tartalma Bosznia etnikai alapon történő elrendezése a szerb, a horvát és a bosnyák (muszlim) közösségen belül). Bővebben: Wikipedia. Forrás: Wikipedia

[7] „The United Nations Protection Force (franciául: Force de Protection des Nations Unies; UNPROFOR, FORPRONU), az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) fegyveres békefenntartó alakulata a háborús Horvátországban és Boszniában 1992. februártól 1995. márciusig.Forrás: Wikipedia.

[8] Montenegróban született radikális szerb politikus, volt boszniai szerb elnök, költő és pszichiáter. A boszniai háború alatti a „ Republika Srpska” boszniai „szerb köztársaság” politikai vezetője. Forrás: Wikipedia.

[9] A hercegovinai Grude melletti kis településen születtet horvát nemzetiségű radikális boszniai horvát politikai vezető, a szakadár Horvát Köztársaság – Hercegovina vezetője 1991-1994. közt. Forrás: Wikipedia.

[10] 1991 júniusában a JNA 9. hadtest parancsnoka, majd az 1992. május 9-én átvette Szarajevóban a főparancsnoki tisztséget a VRS 2. hadtesténél.  Három nappal később pedig megbízták a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének (VRS) a vezetésével. Bővebben: Wikipedia. Forrás: Wikipedia.

[11] NATO. Észak-atlanti Szerződés Szervezete, rövidítve NATO (angolul North Atlantic Treaty Organisation, franciául Organisation du Traité de l’Atlantique Nord, OTAN). Forrás: Wikipedia.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

 Az egyes írásos anyagokban előfordulhat a horvát, szerb, bosnyák nyelvben használt:đ= dsz,  č= cs , Š-s, Ž- zs, ć=ty betűk, ezért valamint a helyesírási és formai hibákért ezúton elnézést kérünk.

A szerkesztett anyag bárminemű felhasználása céljából kérjük lépj kapcsolatba a szerkesztővel a Facebook oldalunkon:

https://www.facebook.com/groups/1661385440810107/

vagy email-en. program5000@gmail.com 

A fent írott szöveg más fórumra, weboldalra, facebook-ra, bloggra.....történő beillesztése, beollózása, beírása, felhasználása esetén kérjük feltüntetni  a szerzőt és a forráslinkünket !!