A JUGOSZLÁV HADITENGERÉSZET 1. RÉSZ



A Jugoszláv Haditengerészetet bemutató írásomban a haditengerészet megalakulásának időszakról, létrejövő hadihajózó flottájáról írok. Megemlékezem az I. Világháborús időszakáról, az I. és II. Világháború közti időszakról, és a II. Világháború utáni időszakról egészen 1992-ig. Az írás terjedelme miatt több részben kerül feltöltésre. Az írásmű nem tudományos jellegű, szerkezetében, tartalmában annak nem felel meg. A forrásokat az írásos anyag végén tüntettem fel. A tartalom szabad felhasználása esetén, kérem, hogy azt a „Facebook” vagy a program5000@gmail.com email címen jelezzétek, egyeztetés végett. Köszönettel a szerkesztő:
„Szatmári”.   


JUGOSZLÁV HADITENGERÉSZET
IDŐSZAK 1918-1941.
„Szerb-Horvát-Szlovén” Királyság, Jugoszláv Királyság Haditengerészete

Az I. Világháború időszaka

Az 1878-as években az Osztrák-Magyar Monarchia (OMM)[1] rátette a kezét a Balkánra, többek közt az Adria tenger „szlovén. horvát és boszniai” területére. Az 1908–1909-es boszniai krízist[2] lezáró „1878. nyarán megkötött nagyhatalmi „Berlini kongresszus[3]” annektálta az OMM balkáni térnyerését, amivel az adriai pozícióját megerősítette. Trieszt és Isztria az OMM „Osztrák tengermellék” részét képezte, a Kvarner öböl, mint „Horvát-Szlavónország” része szintén az OMM adriai területét képezte, de Dalmácia is[4]. A montenegrói (Crna Gora) tengerpart a „Berlini kongresszus” értelmében a létrejött önálló Montenegró részét képezte, de a kongresszus hiába erősítette meg Montenegrót[5] és ismerte el független államnak, 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchia elfoglalta az ország területét és ezzel az adriai tengerpartját. Ezzel szinte az egész Adria az OMM ellenőrzése alá került. Az OMM Trieszben (Triest)[6] valamint Fiuméban (Rijeka)[7], Porto Ré-ben (Kraljevica)[8] és Pólában (Pula)[9] lévő hadihajó üzemeiben megkezdte hadihajóinak gyártását. Boszniai hódítását követően a megerősödő szerb nacionalisták szembe szálltak a monarchiával. Szervezkedésük csúcs pontja volt, mikor a „Fekete kéz” nevű nacionalista csoportjuk tagja, „Gavrilo Princip” 1914. 06. 28-án merényletet követett el Szarajevóban Ferenc Ferdinánd a monarchia császára ellen. A császár a támadásban életét vesztette. Kirobban az I. Világháború. A szerb nacionalista támadást követően a monarchia hadat üzent Szerbiának. További nagyhatalmak sorra foglaltak el szövetségi pozíciókat az adott felek oldalán. Természetesen az Orosz Birodalom Szerbia mellé állt. Az OMM–val azonnal szövetségre lépett Németország, Bulgária, Törökország, majd Olaszország. Az I. Világháború során a „központi hatalmak” bekebelezték az Adriát, ahol elsősorban az OMM és az olasz haditengerészet portyázott, de a német flotta egyes hajói is járőröztek a dinári partok mentén.

Két világháború közti időszak

Az I. Világháború az OMM és szövetségesei kudarcával zárult. Zágrábban létrejött a „Szlovén-Horvát-Szerb Nemzeti Tanács” (SZHSZNT)[10], mely az OMM tengerészetével folytatott tárgyalások révén 1918. október végén, november elején Pulában birtokba vette az ott lévő korábbi OMM haditengerészetének hajózó állományát és a folyami szakaszokon szolgáló OMM hadihajóit[11]. Az olaszokat viszont nyugtalanította az OMM hadihajózó állományát birtokba vevő SZHSZNT, hiszen egy rivális jelent meg az adriai tengeren. Az olaszok ezért október 31-én Pulában mágneses tapadó aknák használatával felrobbantották az OMM-től hadizsákmányként a SZHSZNT-hez került húszezer tonnás hadihajót a „SMS Viribus Unitis” csatahajót.  A helyzet stabilizálása érdekében november 3-án Olaszország, OMM, Egyesült Államok (USA) közt szignifikálásra és elfogadásra került azon egyezmény[12], mely magába foglalta osztrák-magyar haditengerészeti hajók nagy részének átadását a „szövetségeseknek” és USA-nak, illetve több hajót pedig lefegyverzésre és megsemmisítésre ítéltek. Negyvenkét darab modern hajó és tengeralattjáró került átadásra. Természetesen az olaszok tiltakoztak és elkezdték a korábbi OMM ellenőrzése alatt álló tengerpart és szigetek ellenőrzés alá vonását, valamint követelték, hogy a SZHSZNT birtokába került hadihajókat az olaszok részére adják át. Szerbia 1918.év végére a „Szlovén-Horvát-Szerb Nemzeti Tanács” (SZHSZNT) helyett, megalakította a „Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot”[13], mely Szerbia, Horvát-Szlavónország, Bosznia, Montenegró, Makedónia, Szlovénia, Vajdaság, Koszovó részeit foglalta magába. 1918. december 01-én létrejött a „Szerb- Horvát- Szlovén Királyság” (SZHSZK). A helyzet továbbra sem normalizálódott az olaszok és a SZHSZK közt, az Adria és a hadihajók birtoklása tekintetében. Az olaszokat aggasztotta a SZHSZK egyre jobban fejlődő és szerveződő haditengerészete ”Jadranska Straza” [14]. 1918-ban az OMM-et feldaraboló „Saint- germaini békeszerződéssel” Triesztet és Isztriát, Zadart, valamint Cres, Losinj és Lasztovó szigetet Olaszországhoz, az Adria többi része (Kvarner, Dalmácia) pedig a „Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz” került.[15] 1919. áprilisában a SZHSZK négy cirkálót, tizenhét rombolót, huszonhét torpedóhajót és húsz tengeralattjárót követelt magának. 1920. májusára ezt két cirkálóra, hat rombolóra, huszonnégy torpedóhajóra és négy tengeralattjáróra csökkentette. Az SZHSZK haditengerészetében, „Jadranska Straza” egyetlen egy modern tengerjáró hajó és tizenkét torpedóhajó maradt. A jugoszlávok a többi hadihajó esetében nekiláttak a saját gyártású hajók megépítéséhez. 1921-ben Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia közt létrejött, többek közt Magyarország elszigetelése érdekében, egy katonai és politikai szövetség, mely 1938-ig tartott. Ez volt a „kisantant”[16]. Az I. Világháború lezárását követően a Királyi Jugoszlávia[17], mint a „kisantant[18]” országa, a vesztes „központi hatalmi” szövetség hadihajózó flottájából megkapott több hadihajót az a britek és franciák közreműködése révén, illetve több hajót zsákmányolt. Az Osztrák-Magyar Birodalom megszűnésével a monarchia hadihajózó állományához hozzájutó SZHSZK-t az olaszok kérésére a „szövetségesek” rábírták, hogy több zsákmányolt OMM hadihajót osszon meg a győztes hatalmak között[19]. A korábbi Osztrák-Magyar Monarchia (OMM) haditengerészetből örököl tengerparti hadilétesítmények közül a jugoszlávok a Kotori-öbölben „Tivat” hadikikötőben alakították ki hajózó állományuk javító, reparáló bázisukat. A bázison két vízen álló hajójavító dokk állt rendelkezésre. Emellett kiképző bázisként és búváriskolaként is működött a tivati hadikikötő.  A Rijeka melletti „Kraljevica”[20] hajógyárban (korábban Ganz Danubius OMM hajógyár)  a „Yarrow Adriatic” hajógyár kezdte meg működését, Szplitben pedig a „French Ateliers et Chantiers de la Loire” francia hajógyár kezdte meg működését, mely  1932-től átneveztek ”Brodogradiliste Split A.D” hajógyárnak. 1936-tól a Kraljevica hajógyárat, a szuszaki (Susak sziget) „Lazarus” hajóüzemet és még három hajóüzemet átkereszteltek „Jadranska brodogradilista d.d.” névre. [21] A folyami flottilla Novi Szádban (Novi Sad) létesített bázist, hadikikötőt, ahol javításokat végeztek. Komplett hajó felújításokat a smederevoi „Sartid” üzemben[22]. A polgári hajókkal kapcsolatos ügyleteket az I. Világháborút megelőzően a „Austrijski Lloyd“, az Osztrák-Magyar Monarchia idején „Dalmatia“ és „Dubrovacka” gőzhajózási társaság, a két világháború közt a „Jadranska plovidba d.d.“, a II. Világháború után pedig az 1947-ben megalakult „Jadrolinija“  hajózási társaság bonyolította le. Természetesen a hadihajók mellett jelentős számú polgári célra funkcionált hajót vásároltak és építettek. 


Kraljevica (Porto Ré) hajógyár. forrás: http://www.lokalpatrioti-rijeka.com/forum/viewtopic.php?p=96747









Kraljevica hajógyár. forrás: http://www.lokalpatrioti-rijeka.com/forum/viewtopic.php?p=96747





„Jadranska Straza” jelvény. forrás: www.paluba.info




[1] https: // hu. wikipedia. org/ wiki/ Osztrák– Magyar_Monarchia, https: // www. arcanum. hu /... /OM Monarchia... osztrak- magyar- monarchia.. .osztrak- mag... www. costadelsolmagazin. com/ content/ az- osztrak-magyar- monarchia-megalakulása
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerb_Kir%C3%A1lys%C3%A1g_(1882%E2%80%931918)
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Berlini_kongresszus
[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/Osztr%C3%A1k%E2%80%93Magyar_Monarchia
[5] https://hu.wikipedia.org/wiki/Montenegr%C3%B3_t%C3%B6rt%C3%A9nelme
[6] 1382-től 1867-ig a Habsburg Birodalom, majd 1918-ig az Osztrák–Magyar Monarchia része volt Trieszt. Saint-germaini békeszerződéssel került 1918-ban Olaszországhoz. Stabilimento Tecnico Triestino (STT), 1929-től pedig”Cantieri Riuniti dell' Adriatico (CRDA) hajógyár. https: // en. wikipedia. org/ wiki/S tabilimento_ Tecnico_ Triestino
[7] Hajógyár „brodogradiliste "Lazarus" 1948-tól Viktor Lenac hajógyár Rijeka. https:// www.l enac. hr/ hr/B rodogra diliste/
[8]„Ganz Danubius & Company”, Fiume, (Rijeka-Kraljevica) https:// hr. wikipedia .org/ wiki/B rodogradiliste_ Kraljevica, http: //www. lokalpatrioti-rijeka.com/ forum/ viewtopic.php?f=196&t=3296&p=96630,
[10] https://en.wikipedia.org/wiki/State_of_Slovenes,_Croats_and_Serbs
[11] https://en.wikipedia.org/wiki/Royal_Yugoslav_Navy
[12] „Armistice of Villa Giusti”, https://en.wikipedia.org/wiki/Armistice_of_Villa_Giusti
[13]„1918. október 28-án, az első világháború végén az osztrák Krain tartomány Szlovénia néven függetlenné vált, hasonlóan Horvát–Szlavónország elszakadt a Magyar Királyságtól. 1918. október 29-én az új Szlovénia, Horvátországgal közösen megalakította a Szlovén–Horvát–Szerb Államot, amely 1918. december 1-jén egyesült a Szerb Királysággal, s így jött létre a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság”. https:// hu. wikipedia. org/ wiki/ Jugoszl% C3%A1v_Ki r%C3%A1lys%C3%A1g
[14]https: // en. wikipedia. org/ wiki/ Royal_Yugoslav_Navy, http: // www. paluba. info/ smf/ index. php/ topic, 9059. 15. html
[15] https://hu.wikipedia.org/wiki/Rapall%C3%B3i_egyezm%C3%A9ny_(1920)
[16] https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisantant
[17] A királyság központi irányítását a szerbek fokozatosan birtokukba vették, mely 1929.01.06-án I. Sándor szerb király diktatúrájához vezetett. A király a „Szerb- Horvát- Szlovén Királyságot” átnevezte 1929-ben Jugoszláv Királyságnak
[18] https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisantant
[19] https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_destroyer_Dubrovnik
[20] „Stabilimento Tecnico Fiumano“ („Torpedo“) hajógyár Kraljevica, 1890.-1903. „Howaldts Werke“, majd „Danubius“, 1911-től „Ganz-Danubius” hajógyár.
[21]https://vojnapovijest.vecernji.hr/vojna-povijest/brodovolje-bez-plana-i-bez-cilja-prvi-dio-1265988 - vojnapovijest.vecernji.hr.
[22] https://en.wikipedia.org/wiki/Royal_Yugoslav_Navy


1920. októberében a „Saint-Germaini békeszerződés” értelmében az SZHSZK haditengerészete „Jadranska Straza” több tengeri hadihajót kapott meg a hadizsákmányból; partvédelmi „Kronprinz Erzherzog Rudolf”[1] csatahajót, nyolc 250 tonnás „Schichau” osztályú[2] torpedóhajót, négy régebbi „Kajman” osztályú[3] torpedóhajót, „Cyclop” vontató mentő- szerviz hajót[4], „Najade” és „Nixe” vízszállító tartályhajót[5], „Dalmat” jachtot[6], „Gigant” szervizelésre és hajómentésre használt vontatóhajót, három vontatóhajót, öt „hulk” osztályú vitorlást „Donau, Kaiser Max, Aurora, Frundsberg, Laudon”[7]. A tengerészeti hadihajózó flotta mellett a haditengerészet alá tartozó folyami flottilla sem maradt ki a hadizsákmányokból.


"Jadranska Straza” egykori kézirat címoldala.forrás: https://www.kupindo.com


[1]Miután megkapta a JKM átnevezte „Kumbor” névre és 1922-ig működtette, majd kivonta a forgalomból.  https: // en. wikipedia. org/ wiki/ SMS_Kronprinz_Erzherzog_Rudolf, https: //en. wikipedia .org/ wiki/ SMS_ Kronprinz_ Erzherzog_ Rudolf
[2]1913-1916. közt épült 250 osztályú torpedóhajók az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajózó erői közzé tartozott. Három hajógyárban készültek el. A „T” csoportból (74 T – 81 T) nyolc darab a „Stabilimento Tecnico Triestino” trieszti gyárában, az „F” csoportból (82 F – 97 F) tizenhat darab a „Ganz-Danubius” fiumei (Porto Re, Rijeka) hajógyárában, az „M” csoportból „98 M – 100 M” három darab a „Cantiere Navale Triestino” monfalcónei gyárában készült el. https://en.wikipedia.org/wiki/250t-class_torpedo_boat
[3]A „Kajman”osztály 1904 és 1910 között az osztrák-magyar haditengerészet számára épített tengerfenéki torpedóhajók voltak. Az OMM haditengerészetében összesen huszonnégy torpedóhajó készült el, három gyárban. Az első prototípus „50 E „Kajman” a londoni Poplar „Yarrow” hajógyárban készült el, ezt követte további tizenhárom hajó „51 T Anaconda, 52 T Alligator, 53 t Krokodik, 54 T Wal, 55 T Seehund, 56 T Delphin, 57 T Narwal, 58 T Hai, 59 T Möve, 60 T Schwalbe, 61 T Pinguin, 62 T Drache, 63 T Greif”, melyet a trieszti „Stabilimento Tecnico Triestino” hajógyárban készítettek el, és további tíz „64 F Triton, 65 F Hydra, 66 F Skorpion, 67 F Phönix, 68 F Krake, 69 F Polyp, 70 F Echse, 71 F Molch, 72 F Kormoran, 73 F Alk”, melyet a fiumei (Rijeka) „Ganz-Danubius” hajógyárban készítettek el. A hajók az OMM hadihajózó flottájában Kotorban (Catarro) és Pulában (Pola) állomásoztak. Az I. világháború során széleskörű aktív szolgálatot láttak el. A háború után a szövetségesen birtokába kerültek a hajók, melyeket jórészét leselejtezték, de négy darabot megkapott a Szerb, Horvát és Szlovén Királyság haditengerészete.. Ezeket 1928 és 1929 között selejtezték le. https:// en. wikipedia. org/wiki/ Kaiman- class_torpedo_boat
[4] https: // hr. wikipedia. org/ wiki/ Dodatak: Popis_brodova_austro- ugarske_ratne_mornarice, https: //de. wikipedia. org/ wiki/ SMS_Cyclop_(1916), https:// en.wikipedia.org/wiki/Royal_Yugoslav_Navy
[5] A „Najade” vagy „Nayade” 1891-ben épült, normál súlya 554 tonna, terhelt súlya 620 tonna volt. A hajó az Osztrák-Magyar Monarchia vízszállító hajója volt, de az I. Világháború után a britektől a SZHSZK –hez került „Sitnica” elnevezéssel, mint tengeralattjáró bázishajó. A „Nixe” 1904-ben épült 250 tonnás vízszállító hajóként szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia flottájában. Az I. Világháború után a SZHSZK –hez került.    http: // www. udhrm. com/ clanci / 2014/ imena- ratnih- brodova- na- prostoru- bivse -jugoslavije. html, https:// hr.wikipedia. org/ wiki/ Dodatak: Popis_ brodova_ austro-ugarske_ratne_mornarice, https:/ /www. skyscrapercity .com/ showthread. php?p=88860529
[6] http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,12497.0.html
[7]„ 1873-75-ben épült a trieszti Osztrák-Magyar Monarchia hadikikötőjének hajógyárában, „Donau” elnevezésű korvettként. A favázas hajó 2440 tonnát nyomott. 1883-1901. közt a világ tengereit, óceánjait járta, 1906-1918. közt pedig katonai szálláshajóként (laktanyahajó) szolgált Mandalinában. 1919-ben még olasz zászló alatt hajózott, de az I. Világháború lezárásával a hajó a „Szerb- Horvát- Szlovén Királyság” került hadizsákmányként 1920-ban. Elsőnek „Sibenik” majd „Krka” nevet kapta a jugoszlávoktól. A korvett a jugoszláv haditengerészeti altiszti kiképző hajójaként funkcionált. 1941-ben a Királyi Jugoszlávia kapitulációja után olasz hadizsákmányként végezte, majd az 1943-as olasz kapituláció után a hajó a partizánokhoz került, de rövid ideig birtokolták, mivel 1943. 11. 16-án Sibenik brit bombázása során elsüllyedt, majd a háború után kiemelték és szétbontották. Forrás: http://mateinfo.hu/oldmate/irasok/navy-donau.htm
 „Kaiser Max” 1861-63-ben épült a trieszti Osztrák-Magyar Monarchia hadikikötőjének hajógyárában, mint páncélozott fregatt. Súlya 3588 tonna volt. 1904-ben úszó állóhajó-laktanyaként szolgált Kumbor-Tivat kikötőben. 1920-ban a Királyi Jugoszlávia birtokába került, ahol „Tivat”, majd „Neretva” néven szolgált. 1941-ben a Királyi Jugoszlávia kapitulációja után olasz hadizsákmányként végezte, majd az 1943-as olasz kapituláció után a hajó a partizánokhoz került, de rövid ideig birtokolták, mivel 1943. 09. 23-án Sibenik brit bombázása során elsüllyedt, majd a háború után kiemelték és szétbontották. Forrás: http: // www. kuk- kriegsmarine. it/ navi/ corazzate/ kaiser- max/ scheda- nave.html
„Aurora” 1874-ben épült a trieszti Osztrák-Magyar Monarchia hadikikötőjének hajógyárában, „Aurora” elnevezésű korvettként. A hajó 1340 tonnát nyomott. A korvettet 1902-ben felújították és átépítették katonai szállóhajóvá (laktanyahajó). 1914-1918. közt Sibenikben katonai raktárként hadianyagot (aknákat) tároltak a hajóban. Az I. Világháború lezárásával a hajó a „Szerb- Horvát- Szlovén Királyság” került hadizsákmányként 1920-ban a sibeniki kikötőben. A „Skradin” nevet kapta a jugoszlávoktól. A korvett a jugoszláv haditengerészet sibeniki kikötőjébe állomásoztatták. 1927-ben leselejtezték.
„Frundsberg”: 1873-ben épült a trieszti Osztrák-Magyar Monarchia hadikikötőjének hajógyárában, „Frundsberg” elnevezésű páncélos korvettként. A hajó 1355 tonnát nyomott. A korvettet 1904-ben felújították és átépítették katonai szállóhajóvá (laktanyahajó). 1914-1918. közt Sibenikben katonai raktárként hadianyagot (aknákat) tároltak a hajóban. Az I. Világháború lezárásával a hajó a „Szerb- Horvát- Szlovén Királyság” került hadizsákmányként a sibeniki kikötőben. Elsőként „Zlarin”, majd „Krivosije” nevet kapta a jugoszlávoktól. A korvett a jugoszláv haditengerészet kumbori kikötőjébe állomásoztatták tüzérségi kiképzőhajóként. 1934-ben leselejtezték. 1941-ben az olaszok birtokba vették. Az 1943-as olasz kapituláció után a hajó a partizánokhoz került, de rövid ideig birtokolták, mivel 1943. 11. 16-án Sibenik brit bombázása során a hajó elsüllyedt. Forrás: http: / / www. kuk- kriegsmarine.it /navi/ navi -a- vela/ frundsberg/ scheda- nave- de .html
„Laudon” 1871-1873. közt épült meg „Laudon” néven, mint az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajózó állományának fregatt vitorlása a trieszti „Triest, Stabilimento Tecnico Triestino” hajógyárban. 1875-ben szolgálatba állt. 1983-tól 1889-ig aktívan részt vett a flotta kiszolgálásában, majd 1900-től az I. Világháborúig az OMM kadétképző „Scwarzenberg” elnevezésű vitorlásaként Sibenikben állomásozott, ahol jugoszláv hadizsákmányként végzete és 1920-tól 1924-ig szolgált „Prvic” néven. A hajó 3474 tonnát nyomott normál és 3825 tonnát terhelt súllyal. https: // hu. wikipedia. org /wiki /Hulk_(haj%C3%B3), http: // www. paluba. info/ smf/ index. php/ topic ,6540.0. html Fregatu Laudon se ne vidja cesto. Klasa je Radetzky. http://www.agenziabozzo.it/


A folyami flottilla hat folyami monitor hajót (Bosna, Enns, Körös és Bodrog, Temes, Száva[1]), két könnyű motorcsónakot „Wels, Barsch”[2], további két folyami járőrhajót „Vedeta 1. és 2.”[3] kapott meg. A folyami járőrhajókat a jugoszlávok a Duna és Tisza folyók határvízi területére irányították újvidéki (Novi Sad) folyami flottilla parancsnokság irányítása alá. A flottilla Nóvi Szád (Novi Sad) vajdasági dunaparti városban állomásoztatta hajózó erőinek főparancsnokságát, melyhez hozzátartozott a belgrádi és sapáci (Sapac) bázis is. Emellett továbbá flottilla felügyelte az albániai-jugoszláv határvízi részt az Ohrid tavon (Ohridsko jezero), a Preszpanszkó tavon (Prespansko jezero) és a Skodra tavon (Skadransko jezero). A flottilla ellenőrizte a Duna, Száva, Tisza, Dráva, Drina és Kupa folyókat. A flottilla a hadizsákmányból megkapott további három folyami vontatóhajót „Joachim, Venator, Helena”[4], tizenhat kisebb szállítóhajót, jelentős számú szén és olajszállító hajót kapott meg a SZHSZK[5]. Mindezen hajókat a SZHSZK formálisan átvette és szolgálatba állította hadihajózó flottájában.

Jugoszláv hadihajó vásárlás és hadizsákmány hajók átkeresztelése szolgálatba állítása

Az I. Világháború után a SZHSZK haditengerészetében „Jadranska Straza” a hadihajók átnevezése elsősorban az OMM hadihajókat érintette. Az új nevek a jugoszláv nemzeti jellegzetességre utaltak, amelyek már régebb óta megvoltak azok nevét is megváltoztatták, de volt amelyet csak számozással tartottak nyilván. Az Osztrák-Magyar Monarchia (OMM) haditengerészetéből hadizsákmányként a SZHSZK haditengerészetéhez jutott kisméretű torpedós hajókat („torpiljarke”) a SZHSZK számmal látta el, névvel nem.
A „Kronprinz Erzherzog Rudolf” a jugoszlávok átnevezték „Kumbor” névre és 1922-ig szolgált a flottában, majd kivonásra került. A „250 tonnás „Schichau” osztályú torpedóhajókból (Tb) az SZHSZK birtokába került  1921-ben a „T” csoportból[6] a  „Tb 76 T”, melyet „T 1”[7] hadrendi jelzéssel látták el a jugoszlávok, a „Tb 77 T”, melyet „T 2”[8] hadrendi jelzéssel látták el a jugoszlávok, a  „Tb 78 T”, melyet „T 3”[9] hadrendi jelzéssel látták el a jugoszlávok, a  „Tb 79 T”, melyet „T 4”[10] hadrendi jelzéssel látták el a jugoszlávok. az „F” csoportból[11] „Tb 87 F”, melyet „T 5”[12] hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok. a „Tb 93 F” ”, melyet „T 6”[13] hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok, „Tb 96 F”, melyet „T 7”[14] hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok, „Tb 97 F”, melyet „T 8”[15] hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok.
A jugoszlávok a britektől kaptak további négy „Kajman” osztályú torpedóhajót[16], az „Tb 54 T Wal”, melyet „T 9” hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok, „Tb 60 T Schwalbe”, melyet „T 10” hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok, „Tb 61 T Pinguin”, melyet „T 11” hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok és a „Tb 69 F Polyp”, melyet „T 12” hadrendi jelzéssel láttak el a jugoszlávok. A hajókat azonban elavultságuk miatt 1918-1920. közt leselejtezték.  A jugoszláv haditengerészek zsargon nyelvén a hajók a gyártási helyeik szerinti névvel illették; a korábbi „T” jelzésű, Triesztben épített „triestinke" és a korábbi „F” jelzésű, Fiuméban az az Rijekában épített „fiumane”. Az Osztrák-Magyar Monarchia (OMM) haditengerészetéből a „Szerb-Horvát-Szlovén Királyság” (SZHSZK öt tengeri vontatóhajót kapott meg). Ezek közt volt a „Gigant”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Mocni” néven állt szolgálatba, a „T-200”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Silni” néven állt szolgálatba, a „T-105”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Snazni” néven állt szolgálatba, a „T-162”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Ustrajni” néven állt szolgálatba, a „Vermac”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Marljivi” néven állt szolgálatba. Ezen hajók a monarchiabeli „Ganz & Co. Danubius” és „Stabilimento Tecnico Triestino” hajógyárakban készültek el 1898-1917. közti időszakban. A brit „Smith's Dock Co.” hajógyárban készült el 1915-ben a 370 tonnás vontatóhajó. A hajót az I. Világháború után az orosz emigránsok megvásárolták a SZHSZK-nak. Az emigránsok álltak csak „Car Dusan” elnevezéssel illetett vontatóhajót a Királyi Jugoszlávia haditengerészetében, mint vontatóhajó állt szolgálatba és átnevezték „Jaki” névre.[17] A jugoszlávok hadizsákmányát képző, az Osztrák-Magyar Monarchiában (OMM) 1899-ben a gyártott 260 tonnás, 33 méter hosszú és 6.4 méter széles, 47 mm-es L/44 „Skoda” „egycsövezetű” ágyúval, 8. mm-es „egycsövezetű” géppuskával felszerelt „Gigant” mentésre használt vontatóhajót „Mocni[18]” néven állították 1921-ben szolgálatba. A „Mocni” vontatóhajót 1929-ben leselejtezték. További zsákmányként a jugoszlávok birtokába került az 1914-ben épült, 205 tonnás, 35 méter hosszú és 5.5 méter széles, két darab 47 mm-es L/44 „Skoda” „egycsövezetű” ágyúval, 8. mm-es „egycsövezetű” géppuskával felszerelt „T-200” vontatóhajó, melyet a jugoszlávok "Silni"[19] névre kereszteltek.




Jugoszláv Királyi Haditengerészet. zászló.  forrás: https://www.ebay.com/itm/YUGOSLAVIA-before-1941-MATCHBOX-LABEL-JADRANSKA-STRAZA-/391448790753




[1] A „Bosna” monitor 1914-ben épült a trieszti „Stabilimento Tecnico Triestino” hajógyárban, mint a „Temes” osztály monitorja és 1915-ben szolgálatba állta az OMM folyami flottillájában. 1918-ban a SZHSZK hadizsákmányaként folytatja pályafutását, mint „Vardar” és 1944-ig szolgált, amikor áprilisban elsüllyesztették. A „Bodrog” szintén 1904-ben épült az osztrák-magyar haditengerészet újpesti (Budapest) „Danubius-Schoenichen-Hartmann” hajógyárban, mint a „Temes” osztály monitorja. 1918-ban a SZHSZK hadizsákmányaként szolgált „Sava” néven 1941. áprilisig, amikor is elsüllyesztették, de a németbarát „horvát nemzeti állam NDH” kiemelte és felújította. Az NDH saját folyami flottájába állította szolgálatba „Sava” néven egészen 1944-ig, amikor ismét elsüllyedt. A jugoszlávok viszont 1952-ben kiemelték és újjáépítették, és a dunai újvidéki „Novi Sad” kikötőbe került, ahol 1966-ban „Dalj” néven, majd 1973-ban NS 3952-es számon úszó állóhajóként üzemelt. Az „Enns” monitor 1914-re készült el az osztrák „Stabilimento Tecnico Triestino Linz” hajógyárban, mint „Enns” osztályú monitor és állt 1914-től az OMM folyami flottillájába. 1918-20-ban hadizsákmányként a SZHSZK birtokába került, ahol „Drava” néven 1941. áprilisáig szolgált. Április 12-én a német légierő lebombázta. 1942-ben kiemelésre került és a magyarországi újpesti hajógyárban felújítottál. 1946-ban visszaadták Jugoszláviának, ahol 1949-ben leselejtezték. 1890-ben épült meg az újpesti (Budapest) " Danubius-Schoenichen & Hartmann" hajógyárban „Körös” monitor, mint „Szamos” osztályú monitor és állt szolgálatba az OMM folyami flottillájában. 1918-20-ban hadizsákmányként a SZHSZK birtokába került, ahol „Morava” néven 1941. áprilisáig szolgált. Április 12-én elsüllyesztették. 1944-ben a németbarát „horvát nemzeti állam NDH” kiemeli és felújítja. Az NDH folyami flottillájában „Bosna” néven 1944. júniusig szolgált, mikor is aknára futott. A hajótestet végül 1945-ben szétszedték. 1903-ban épült meg az újpesti (Budapest) „Danubius-Schoenichen-Hartmann” hajógyárban a „Temes” monitor, mint „Temes” osztályú monitor és állt szolgálatba az OMM folyami flottillájában. 1918-20-ban hadizsákmányként a SZHSZK birtokába került, ahol „Drina” néven szolgál 1920-ig, majd eladásra került Romániának. 1914-ben épült meg a „STT, Linz, Austria-Hungary” hajógyárban „Száva” monitor, mint „Száva” osztályú monitor és állt szolgálatba az OMM folyami flottillájában. 1918-20-ban hadizsákmányként a SZHSZK birtokába került, ahol „Soca” néven szolgál 1920-ig, majd eladásra került Romániának. https: // en. wikipedia. org/ wiki/ Yugoslav_monitor_Vardar, https: // en. wikipedia. org/ wiki/ Yugoslav_monitor_Sava, https: // en. wikipedia. org/ wiki/ Yugoslav_monitor_Drava, https: // en. wikipedia. org/ wiki/ SMS_K%C3%B6r%C3%B6s, http:// www. kuk- kriegsmarine. it/ navi/ navi- a-vela/ laudon/ scheda- nave-de.html, http://navyworld.narod.ru/Monitori.htm, http:// www. hajoregiszter. hu/ katalogus/ gozuzemu_ folyami_hadihajok/bosna_tipusu_monitor/1366 , http:// www. paluba. info/ smf /index. php? topic=12758.0
[2] „Wels” 1915-ben az újpesti (Budapest) "Ganz és társa ­ Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T." hajógyárában készült el. A magyar dunai flottillában szolgált, majd az I. Világháború végén a jugoszlávok hadizsákmányaként végezte, mint „Bregalnica” nevű határőr motoros csónak. 1920-ban a Szövetségi Katonai Bizottság” döntése alapján a csónak visszakerült Magyarország tulajdonába, ahol 1921-22-től 1945. májusig „Szeged” néven szolgál a Dunán hadinaszádként. „Barsch” 1915-ben az újpesti (Budapest) "Ganz és társa ­ Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T." hajógyárában készült el. A magyar dunai flottillában szolgált, majd az I. Világháború végén a jugoszlávok hadizsákmányaként végezte, mint „Neretva” nevű határőr motoros csónak. 1920-ban Ausztriához kerül, majd 1929-nem Magyarországhoz, ahol „Baja” néven szolgál a Dunán 1945-ig hadinaszádként, majd 1945-1949-ig jégtörőként. http://navyworld.narod.ru/Monitori.htm
[3] A Vedeta 1. és 2. 1916-1917. közt készültek a odesszai orosz „К.О. Revensko” hajógyárban. 1923-ban kerültek jugoszlávokhoz, ahol 1929-ig szolgáltak V1 és V2 elnevezéssel a folyami hadiflottában. http:// navyworld. narod. ru/Monitori.htm
[4] ’Joachim’ szállítóhajó a breszlávi (Breslav) „Caesar Wollheim” hajógyárban készült el 1914. évben, 1921-ben Jugoszláviához került, ahol „Mostar” 1931-től „Dunav” majd „Avala”, 1936-tól pedig „Sabac” néven állt a dunai flottilla szolgálatába. 1941. áprilisban a németek hadizsákmányként még ezen év szeptemberben a német dunai flottába állt szolgálatba „Alzey” néven. 1945-ben II Világháború végével 1947-ben a jugoszlávok birtokba vették és „Senta” névre keresztelték, majd kivonták a szolgálatból. A hajó súlya 90 tonna volt, hossza 31.9 méter, szélessége 5.94 méter. Fegyverzete két német ágyú, egy 20 mm-es és egy 30 mm-es, valamint két „egycsövezetű” 8 mm-es géppuska. A hajó tizenegy csomóval volt képes szelni a folyamot, 350 lőerős motorja révén. „Venator” 1908-ban készült el a "Stettiner Oderwerke AG" sztetini hajógyárban. 1921-ben Jugoszláviához került, ahol „Sava”, majd „Triglav”, 1931-től „Raska”, 1936-tól „Sisak” néven állt a dunai flottilla szolgálatába.  1941. áprilisban a németek hadizsákmányként még ezen év decemberében a német dunai flottába állt szolgálatba „Tronje” néven. 1944-ben augusztus 28-án a Dunán való járőrözés közben aknára futott és elsüllyedt. A hajó normál súlya 90, terhelt súlya 130 tonna volt, hossza 35.97 méter, szélessége 7.01 méter. Fegyverzete két német ágyú, egy 20 mm-es és egy 30 mm-es és két „egycsövezetű” 8 mm-es géppuska. A hajó tizenegy csomóval volt képes szelni a folyamot, két egyenként 175 lőerős gőzmotorja révén. „Helena” 1909-ben épült a regensburdi „Rudhof” hajógyárban az Osztrák-Magyar Monarchia részére mint folyami szállítóhajó. 1915-ben a monarchia a hadiflottához sorolja. Az I. Világháború után 1919-ben a jugoszlávokhoz került a hajó és „Cer” néven állt folyami szolgálatba. 1941. áprilisában a Száván Zsupanja közelében a személyzet elsüllyesztette. Ezt követően a németek kiemelték és a németbarát horvát államnak adták hadi szolgálatra, ahol "Vrbas" néven szolgált 1944-ig. 1944-ben elsüllyesztették, de a jugoszlávok kiemelték. 1944. után a jugoszlávok hadizsákmányaként „Srem” néven 1950-ig, szolgálatból való kivonásig járta a Dunát. A hajó normál súlya 227 tonna, terhelt súlya 256 tonna volt, hossza 52.1 méter, szélessége 14.3 méter. Fegyverzete két „egycsövezetű” 8 mm-es géppuska. A hajó tizenegy csomóval volt képes szelni a folyamot, egy 400 lőerős gőzmotorja révén.  http: // www. paluba. info/ smf/ index. php? topic = 14067.0, http: // navyworld .narod .ru/ Pomocni2.htm
[5] „A saint-germaini békeszerződés az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként létrejött békeszerződés. Egyfelől Ausztria (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama), másfelől a háborúban győztes antant államai (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) írták alá a franciaországi Saint-Germain-en-Laye-ben, 1919. szeptember 10-én.” https:// hu. wikipedia. org/ wiki/ Saint-germaini_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s_(1919)
[6] A „T” megjelölés az építési helyet jelölte, az az Triesztet (Triest).
[7] T 1 torpedóhajó. 1941. áprilisában a Jugoszláv Királyság kapitulációja után az olasz hadiflottához került. 1943. évben olaszországi kapitulációja után visszakerült a jugoszláv flottába, és „Golesnica” elnevezéssel szolgálatba állt kivonásáig. 1959-ben kivonva a szolgálatból. https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_torpedo_boat_T1
[8] T 2 a JKM kivonta szolgálatból 1939-ben. https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_torpedo_boat_T2
[9] T 3 torpedóhajó. 1941. áprilisában a Jugoszláv Királyság kapitulációja után az olasz hadiflottához került. 1943. évben olaszországi kapitulációja után a német hadiflottába kezdte meg szolgálatát. 1945. februárban a trieszti kikötőben lebombázzák. https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_torpedo_boat_T3
[10] T 4 torpedóhajót 1932-ben a JKM kivonta a szolgálatból. https: // en. wikipedia. org/ wiki/ Yugoslav _ torpedo_ boat _ T4
[11]   Az „F” megjelölés az építési helyet jelölte, az az Fiume (Rijeka, Porto Re).
[12] T 5 torpedóhajó. 1941. áprilisában a Jugoszláv Királyság kapitulációja után az olasz hadiflottához került. 1943. évben olaszországi kapitulációja után visszakerült a Jugoszláv flottába, és „Cer” elnevezéssel szolgálatba állt kivonásáig. 1962-ben kivonva a szolgálatból. https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_torpedo_boat_T5
[13] T 6 torpedóhajó. 1941. áprilisában a Jugoszláv Királyság kapitulációja után az olasz hadiflottához került. 1943. évben olaszországi kapitulációja során a legénység elsüllyesztette. https:// en. wikipedia. org/ wiki/ Yugoslav_ torpedo _boat_T6
[14] T 7 torpedóhajó. 1941. áprilisában a Jugoszláv Királyság kapitulációja után az olasz hadiflottához került. 1943. évben olaszországi kapitulációját követően 1943-ban a németbarát „horvát független államhoz NDH” került. Az NDH hajózó erőiben szolgálva, 1944. június 24-én a britek elsüllyesztették Murter szigetnél. https:// en. wikipedia .org/ wiki/ Yugoslav_ torpedo_boat_T7
[15] T 8 torpedóhajó. 1941. áprilisában a Jugoszláv Királyság kapitulációja után az olasz hadiflottához került. 1943. évben olaszországi kapitulációját követően 1943-ban a német légierő lebombázza Dubrovniktól 37 km-re lévő Olipa szigetnél. https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_torpedo_boat_T8
[16] A hajók súlya 209–211 tonna volt. Hosszuk 56 méter szélességük 5.5 méter. Két darab „Yarrow” gőzmotor és egy gőzturbina hajtotta meg a hajókat 3000 lőerővel, maximális 26 tengeri csomóval Fegyverzetük a brit „QF 3 „Hotchkiss” licensze alapján gyártott „Skoda” 47 mm L/33 ágyú, melyből négy darabot szereltek fel a hajóra, valamint három 450 mm-es torpedóvetőcső. https: //en. wikipedia. org/ wiki/ Kaiman-class_torpedo_boat
[17] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=2475.0
[18] 1929-ben elsüllyesztették.
[19] A „Silni” 1941. áprilisában olasz hadizsákmányként, „Pertinace” elnevezéssel állt hadrendbe az olasz haditengerészetbe. 1943. szeptemberében elsüllyedt a pulai kikötőben. http:// www. paluba. info/ smf/ index. php?  topic= 2475.0


Másik jugoszláv hadizsákmány volt az 1917-ben épült, 100 tonnás, 25 méter hosszú és 5.75 méter széles, két 8. mm-es géppuskával felszerelt „T-105” vontatóhajó, mely PR-55 „Snazni”[1] néven állt szolgálatba a jugoszláv flottába. Az 1915-ben épült „T-162”, 160 tonnás, 39 méter hosszú és 5.5 méter széles, két 8. mm-es géppuskával felszerelt vontatóhajót a jugoszlávok PR-54 „Ustrajni”[2] néven állították flottájuk szolgálatába. Az 1898-ban épült, 130 tonnás, 37 méter hosszú és 5 méter széles, két darab 47 mm-es L/44 „Skoda” „egycsövezetű” ágyúval felszerelt „Vermac” vontatóhajót, PR-56 „Marljivi”[3] néven állította hadrendbe a jugoszláv haditengerészet. A brit hajógyárban elkészült vontatóhajó kalandos utat járt be, amíg a jugoszláv flottához került. A 42 méter hosszú, 6.7 méter széles hajó kezdetben a brit flotta, majd a francia haditengerészet és aztán 1916-ban „Zedwhale” néven ismét visszakerült a britekhez. 1920-ban „Tsar (Car) Dusan” elnevezést kap a hajó orosz emigránsok megvásárlása révén. 1924-ben a jugoszlávokhoz kerül a hajó az orosz emigránsokon keresztül. A jugoszlávok a hajót elnevezték „Jaki”[4] hadrendi névvel.





„Kronprinz Erzherzog Rudolf” aliasz „Kumbor” forrás:wikipedia



[1] A Snazni” 1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte és állt az olasz flotta kötelékébe „Resistante" elnevezéssel. 1945-ben a jugoszlávok visszakapták a hajót a szövetségesektől és csak 1959-ben vonták ki a szolgálatból.  http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0  
[2]„Ustrajni” 1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte és állt az olasz flotta kötelékébe „Duraturo" elnevezéssel. 1945-ben a jugoszlávok visszakapták a hajót a szövetségesektől és csak 1957-ben vonták ki a szolgálatból.  http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0   ,
[3] „Marljivi”  1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte és állt az olasz flotta kötelékébe „Diligente " elnevezéssel. 1945-ben a jugoszlávok visszakapták a hajót a szövetségesektől és „Marljivi” néven állt a jugoszláv flotta kötelékébe, ahol, mint segédhajó „R-23, PR-56, PP-21” hadrendi számmal lát el szolgálatot kivonásáig 1966-ig. http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0
[4] „Jaki”  1941. áprilisban a jugoszláv kapitulációval a hajó az olasz haditengerészethez került „Poderoso” elnevezéssel. A vontató 1945-ben hadizsákmányként ismét a jugoszlávokhoz került, ahol „Jaki” névről „R 1” névre, majd 1949-ben „PR 11 „Lubin” névre keresztelték. 1958/1959 évben kivonták a szolgálatból és feldarabolásra ítélték. http://www.croinfo.net/zanimljivosti2/8121-tenderi-veliki-remorkeri-jkrm.html 


Az OMM-tól zsákmányolt és 1921-ben szolgálatba lépett folyami monitorok esetében a „Bosna” hajót átkeresztelték a jugoszlávok „Vardar” névre, az „Enns” hajót „Drava” névre, a „Körös” hajót „Morava” névre, a „Bodrog” hajót pedig „Sava” névre, a „Temes” hajót „Drina” névre, a „Száva” monitort pedig „Soca” névre. A két motoros csónakot „Wels, Barsch” pedig „„Bregalnica, Neretva” névre. A „Joachim’ folyami szállítóhajót „Avala”, majd 1936-tól „Sabac” névre, a „Venator” folyami „Triglav”, majd 1936-tól „Sisak” névre, „Helena” folyami szállítóhajót pedig „Cer” névre keresztelték át[1]. A „hulk” osztályú vitorlások esetében a „Donau” vitorlást „Krka”, a „Kaiser Max” vitorlást „Neretva”, a „Aurora” vitorlást „Skradin”, a ”Frundsberg” vitorlást „Krivosije”,  a „Laudon” vitorlást pedig „Prvic” névre keresztelték.





Snazi hajó. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#Mocni



[1] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#Cer


1918. és 1919. közt a SZHSZK hat darab ötszáz tonnás „Galeb avagy Jastreb” osztályú fegyvertelen hajót; „M97, M100, M106, M112, M121 és M144” vásárolt meg Németországtól[1]. A hajókat a jugoszlávok átnevezték, így az „M97-es” „Orao”, az „M100-es” Galeb, az „M106-os” „Gavran majd Labud”, az „M112-es” „Jastreb”, az „M121-es” „Kobac”, az „M144-es” pedig „Sokol” néven állt szolgálatba[2]. A torpedós hajókat ellátták két „Skoda” 90.mm-es L/45-ös ágyúval és két géppuskával, valamint huszonnégy darab tengeri robbanó aknával.
A „Schichau” osztályú torpedóhajókat az Osztrák- Magyar Monarchia (OMM) építette három hajógyárában 1885 és 1891. közt. Pontosan huszonkét darab épült, melyből kilenc darab a pulai „Arsenal” hajógyárban, hat darab a trieszti „Stabilimento Tecnico Triestino” hajógyárban, hét darab pedig a németországi Elbing „Schichau-Werke” hajógyárban. A „Schichau” sorozat volt az első gőzhajtású torpedóhajó osztálya a OMM-nek, amit a monarchia épített. A gőzhajtást 1900-1910. közt a brit „Yarrow” hajógyár jóvoltából modernizálták, így az ezer lőerős hajómotorral 19 tengeri csomóval tudott közlekedni a hajó.  1911-től tíz hajót átalakítottak aknavadásszá „drager” hajókká A „dragerek” olyan aknászhajók, melyek még maguk után húzott hálóval gyűjtötték be az ellenséges tengeri robbanó aknákat a vízfelületről.
Az I. Világháború után tizenhat darab hajót az olasz haditengerészet kapott meg, négy darabot pedig az akkori „Szerb- Horvát- Szlovén Királyság” (SZHSZK). Ezen négy darab aknavadász a „Tb 21 Star, Tb 36 Ubu, Tb 38 Kranitz, Tb 19 Kibitz” volt. A „Tb 21 Star” a németországi Elbing „Schichau-Werke” hajógyárban készült el 1888-re, a  „Tb 36 Ubu” a pulai „Arsenal” hajógyárban készült el 1889-re, a „Tb 38 Kranitz” a pulai „Arsenal” hajógyárban készült el 1889-ben, a „Tb 19 Kibitz” a pulai „Arsenal” hajógyárban készült el 1892-ben. 1921-ben a SZHSZK tengerészet „Jadranska Straza” az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajói közül „megkapott” négy darab „Schichau” osztályú torpedóhajót „D1, D2, D3, D4”[3] elnevezéssel állította saját flottájának szolgálatába. A hajókat még az OMM ideje alatt átalakították aknavadász funkció ellátására, 1911 - 1913 közt a „D2” és „D3”, 1917-ben a „D1” és „D4”. 1924-ben a „D1 (korábban Tb 21 Star)., D3 (korábban Tb 38 Kranitz)., D4 (korábban Tb 19 Kibitz) selejtezésre került, a D2 (korábban Tb 36 Ubu), mint „TS-2” viszont 1941. áprilisig a SZHSZK flottájának tagja.[4] A hajók hossza 39.9 méter, szélessége pedig 4.8 méter volt, normál súly 88-90 tonna, terhelt súly 87-89 tonna volt. Fegyverzetét két 37.mm-es „Skoda” L/23-as (Hotchkiss dizánj alapján gyártott Skoda ágyú), valamint két 356 mm-es torpedóvető alkotta. Fontos megemlíteni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében több mint 90 %-ban horvát, szlovén nemzetiségű tengerészek szolgáltak. A többi tengerész jórész szerb volt, vagy nem szláv volt. Ebből kifolyólag a SZHSZK „Jadranska Straza” haditengerészete átvette a korábban OMM haditengerészetében szolgálókat. A kezdeti időszakban jelentős része az átvett tiszti karnak és tengerésznek kilépett a haditengerészetből. 1922-ben ezért megkezdődött a haditengerészek képzése, mely a 17-20. év közötti középiskolai vagy egyéb tengerészeti végzettségű jelentkezőkre terjedt ki. A belgrádi katonai akadémián folyó diplomás képzés révén, több mint húsz tiszt kerülhetett ki a haditengerészethez. A dubrovniki Gruzs (Gruz) városrészben lévő tengerészeti akadémián folyó képzés jóvoltából, pedig negyven aknászhajós kezdte meg szolgálatát, akik három éves kurzuson estek át.  Sibenikben alap haditengerész képzés, fedélzeti tiszti képzés, rádiós, speciális tréning, a Kotor öböl „Kumbor” bázisán gépészeti-mechanikus képzés folyt, Denovica településen lévő bázison pedig torpedós és aknász, valamint megfigyelő és repülős képzés volt. Meljinében a Kotor öbölben lövészeti képzésfolyt[5]. 1928-ban a haditengerészeti repülési iskolát Denovicából áthelyezték a Szplit melletti Divuljéba.







[1]Az „M97”, „M 100”, „M 112” hajók a német „Joh. C. Tecklenborg, Geestemünde” hajógyárban, az „M 106” hajó a „Reiherstieg, Hamburg” hajógyárban, a „M 121”, „M144” hajók pedig „Neptun, Rostock” hajógyárban készültek el. https://en.wikipedia.org/wiki/Galeb-class_minelayer
[2] 1941.áprilisában olasz hadizsákmányként a „Regina Marina” olasz haditengerészet szolgálatba állítja a hajókat, melyből öt darab elsüllyedt a háborúban (Galeb új neve Salve 1942-ben megsemmisült, Labud új neve Oriole 1943-ban megsemmisült, Jastreb új neve Zirona 1941. novemberben megsemmisült, Kobac új neve Unie megsemmisült 1943-ban, Sokol új néven Eso megsemmisült 1943-ban). Az Orao az olasz haditengerészet aknavadászként szolgált „Vergada” néven 1943-ig. Ezt követően ismét a jugoszláv hadiflottához kerül, ahol 1945. decembertől pedig M-21 „Pioner” néven, 1949. májustól M-21 „Zelengora” néven szolgált a jugoszláv flottába 1963-ig. https://en.wikipedia.org/wiki/Galeb-class_minelayer
[3] A hajók közül a D1., D3., D4-est 1924-ben selejtezték, egy hajó a D2-es pedig 1941. áprilisban elsőnek az olaszok vették birtokba és állították „D10” elnevezéssel hadiflottájuk szolgálatába. 1943-ben az olasz kapituláció után a németek vettek birtokba és 1944-ben elsüllyedt a kotori öbölben. https:// en. wikipedia. org/ wiki/ Royal_ Yugoslav_ Navy, https: //en .wikipedia. org/ wiki/ Schichau- class_torpedo_boat, http:// www. paluba .info/ smf/index.php?topic=6610.0, http://www.navypedia.org/ships/yugoslavia/yu_ms_d1.htm
[4] https: //en. wikipedia. org/ wiki/ Schichau- class_torpedo_boat, http: // www. navypedia. org/ ships /italy/it_ms.htm, http:// www. paluba .info/ smf/index.php?topic=6610.0,
[5] https://en.wikipedia.org/wiki/Royal_Yugoslav_Navy



Az SZHSZK 1916-ban vásárolta meg a görögöktől a kisméretű aknavadászt "Mykali II" hadihajót. A „Mykali II” 1880-ban épült a "Forges et Chantiers de la Méditerranée" La Seyne-i hajógyárban és állították a görög haditengerészet szolgálatába 1880-ban. 1812-től „Beta” néven szolgál, majd 1912-ben eladásra került és polgári hajóként folytatta pályafutását a görögöknél „Paxo” néven. 1916-ban megvásárolta a SZHSZK haditengerészete. 1918. decemberétől „Srbija”[1] névvel állt szolgálatba a „Jadranska Straza” flottájában, de nem fegyverezték fel, mindössze két géppuskával látták el és vontatóként használták. A hajó 1928-as kivonásig szolgált[2]. 




„Srbija”. forrás: http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,15190.30.html



[1] Franciaország négy átlagban 25 tonnás, 21.94-23.1 méter hosszú, 3.96 méter széles, egy darab 225 lőerős gőzmotorral 16 tengeri csomóval hajtott „24” francia típusú, „Soulven „ dán hajóosztályú torpedós hajót adott el hadihajónak Görögország részére. A görögök a hajókat 1879-ben megvásárolták és 1880-ban a négy hajót hadrendbe állította  Sfaktiria, Mykali, Nafpaktia, Ambrakia néven.1910-től „Alfa, Beta, Gamma, Delta” hadrendi elnevezéssel folytatják szolgálatukat. http://www.paluba.info/smf/index.php?action=printpage;topic=15190.0
[2] http://navyworld.narod.ru/razaraci.htm#Srbija


1923. szeptemberétől a SZHSZK haditengerészetben „Jadranska Straza” reformizáció ment végbe, mely során az új szabályozás értelmében a haditengerészet tengeri, folyami és légi egységekre bontották. A haditengerészeti főparancsnokságot a belgrádi „Zemun” katonai bázison alakították ki. A Jugoszláv Királyság Haditengerészetéből (KJRM) több elavult, kiöregedett hadihajó is kivonásra került, illetve több hajó, csónak eladásra, vagy az I. Világháború utáni nemzetközi bizottsági vizsgálat révén visszaadásra került. 1918-20. közt kivonásra, leselejtezésre került a teljes „Kajman” hajóosztály a T 9., T 10., T 11., T 12..  1922-ben kivonták a „Kumbor” (ex-Kronprinz Erzherzog Rudolf) cirkálót, 1924-ben a D1., D3., D4. „Schichau” osztályú aknászhajókat (drageri) a D2 kivételével. 1929-ben a „Mocni” mentésre szolgáló vontatóhajót is kivonásra került.
A folyami flottilla szolgálatában négy monitor látott el hajózó feladatokat a Dunán és a Tiszán elsősorban. ezek voltak a „Vardar, Drava, Morava és Sava[1]”. A hajókat az Osztrák- Magyar Monarchia folyami flottájából hadi zsákmányolta a jugoszláv haderő az I. Világháború után. A monitorokat ellátták két 120. mm-es ágyúval, két vagy három 66 mm-es ágyúval, 120 mm-es aknavetővel, 40 mm-es légvédelmi ágyúval és géppuskákkal. 1920-tól a Drina és a Soca eladásra került a románoknak, két motoros csónak a „Bregalnica” és „Neretva” visszaadásra került a magyaroknak és osztrákoknak. A monitorokat két járőrmotorcsónak „V1, V2” és három folyami vontatóhajó „Avala[2], Lovcen[3], Morava[4]” támogatta.
A „Kumbor” 1922-as selejtezése után a SZHSZK a hiány pótlása érdekében Németországtól megvásárolt egy cirkálót. A „Gazelle” osztályú könnyű cirkáló hajót a németországi Brémába „AG Weseu” hajógyárban készült el 1899. nyarán és állt a német haditengerészet szolgálatába, mint „Niobe“ (His Majesty's Ship Niobe) cirkáló hadihajó. 1925-ben a német haditengerészettől megvásárolt „Niobe” könnyű cirkálót a jugoszlávok 1926-ban átkeresztelték  „Dalmacija” névre[5]. A könnyű cirkáló a flotta a haditengerészet parancsnoki vezérkari zászlóshajója lett[6].
1927-ben a SZHSZK „Jadranska Straza” a britektől megvásárolt két „Uskok” osztályú[7] kisméretű torpedóhajót, TC-1 „Uskok”, TC-2 „Cetnik”. A hajók 1926-27. közt épültek meg a „Thornycroft” Glasgow-i hajógyárban és 1927-ben álltak a jugoszláv flottillába szolgálatba.  
A hajókat két 375 lőerős „Thornycroft” benzinmotor hajtotta meg maximális negyven tengeri csomóval. A hajók tizenöt tonnát nyomtak. Hosszuk 16.76, szélességük pedig 3. 36 méter volt. Fegyverzetük: két „kétcsövezetű” 7.7 mm-es „Lewis” géppuska, két 450 mm-es rakéta-torpedóvető, négy „Vickers” mélytengeri robbanó akna tengeralattjárók ellen. 
1925-ben a „Szerb- Horvát- Szlovén Királyság” (SZHSZK) részéről felerősödött az Adria tengerpartjának védelmére irányuló haditengerészeti fejlesztésre program. Az SZHSZK haditengerészeti parancsnoksága (Komanda Mornarice „KM”) javasolja a flotta további fejlesztését és hajózó erők számának növelését. Ebben benne volt a tengeralattjárók beszerzése és hadrendbe állítása. Az elsődleges dilemmát az jelentette, hogy britektől, vagy a franciáktól vásároljanak tengeralattjárókat. Miután a britek pénzügyi ajánlata kedvezett jobban a jugoszlávoknak, ezért Nagy-Britaniától a SZHSZK megvásárolt két darab „L” típusú tengeralattjárót; „L-67” és „L-68”. A két tengeralattjáró építése az I. Világháború miatt 1918-ban abbamaradt, de a jugoszláv vásárlás végett a brit Newcastle-i „Messrs Armstrong-Whitworth” hajógyár a két ország közti szerződés értelmében befejezte az építésüket, amit a jugoszlávok felügyeltek.  A jugoszlávok 1925-ben a brit szövetségesektől megkapták, az 1896-ban a brit Sounderland-i “Sir Jas. Laing & Sons, Ltd” hajógyárban épült gyártási nevén „Umtali” teherszállító hajót, mely a dubrovniki hajózási üzemhez került, mint „Solun” gőzös. 1927-ben a SZHSZK haditengerészet veszi birtokba a hajót, a tivati (Boka Kotor) hadikikötőjében rendelik és átalakítják azzal a céllal, hogy majd ezen a hajóval szállítsák az adriai bázisukra a brit hajógyárban készülő tengeralattjárókat. A „Solun” név helyett „Hvar” névre keresztelt 3600 tonnás, tizenkét tengeri csomóval közlekedő a hajó nem volt felfegyverezve. Miután 1927-re a britek elkészültek a „Hrabri” és „Nebojsa” tengeralattjárókkal, a „Hvar”[8], mint a tengeralattjárók „anyahajója” a brit Newcastle-ba hajózott és 1928. áprilisára az adriai Tivatba transzportálta a tengeralattjárókat.  1928-tól a hat 533 mm-es torpedóvetővel rendelkező „Hrabri”[9] és „Nebojsa[10]” a SZHSZK KM flottájában megkezdték szolgálatukat[11].
A jugoszlávok miután a két brit gyártású tengeralattjáróval létrehozhatták a az „1. számú tengeralattjárós csoportot”, bővítése céljából a franciáktól további két tengeralattjárót vásároltak 1925-26. évben. Ezen tengeralattjárók a „Sirene” osztályba tartoztak. Súlyuk 600-770 tonna volt, tizenöt tengeri csomóval voltak képesek haladni. Hét darab 550 mm-es torpedóvetővel és egy 100 mm-es ágyúval, valamint három légvédelmi géppuskával rendelkeztek. A franciák tizenegy „Sirene” osztályú tengeralattjárót gyártottak a Nantes-i "Chantiers de la Loire" hajógyárban,  melyből két darabot „Smeli”[12] és „Osvetnik”[13] vásároltak meg a jugoszlávok. Elsőként 1928. december 1-én a „Smeli", majd 1929. február 14-én az "Osvetnik" készült el. 1929-ben mindkét hajót vízre bocsátották és letesztelték. 1929. augusztus végén Nantes-ből a tengeralattjárókat Tulonba, aztán Saint Tropezba irányították, ahol ellátták őket hat darab 550 mm-es torpedóvetővel, torpedókkal. A SZHSZK-ból 1929-re létrejött Jugoszláv Királyság Haditengerészetébe (JKRM) 1929. novembertől megkezdik szolgálatukat. A tengeralattjárókat a Boka Kotor öbölbe állomásoztatják, mint „2. számú tengeralattjárós csoportot” és a „Sitnica” mint a tengeralattjárók „anyahajójához” sorolják. A „Sitnica” a „Hvar” hajóhoz hasonlóan polgári hajóból lett átalakítva „tengeralattjárós bázishajójává”. A „Sitnica” 1891-ben épült vízszállító tartályhajóként a német Elbing városka hajógyárában, „Najade avagy Nayade” néven. Miután a jugoszlávok megkapták a szövetségesektől átalakították és felfegyverezték. A 554-620 tonnás, 51.4 méter hosszú és 7.82 méter széles, három hengeres 546 lóerős gőzgéppel, két kazánnal, maximálisan 11.89 tengeri csomóval közlekedő hajót ellátták két „Skoda” 47 mm-es ágyúval és két légvédelmi 7.9 mm-es légvédelmi géppuskával[14]. A francia La Seyne-i "Forges et Chantier de la Meditérrannée" hajógyárban készült el 1871-ben a „Cyclop” „lebegő” műhelyhajó, szervízhajó. Az Osztrák-Magyar Monarchia birtokába 1872-ben került, mely a francia Toulonról Pulába 1872. augusztus 1-jén került át. Az I. Világháború végével az SZHSZK „Jadranska Straza” birtokába került, ahol szolgálatba állt 1921-től. A „Cyclop” vontató mentő- szerviz hajót[15] a jugoszlávok átnevezték „Perun” névre[16]. A hajó 1922-ig szolgált, majd Kotorban leselejtezték.  A hajó fegyverzetét két darab 88 mm-es „egycsövezetű” ágyú képezte.A „Dalmat” jachtot „Vila”[17] néven állította hadrendbe a „Jadranska Straza”1920-ban. Az „Szerb- Horvát- Szlovén Királyság” (SZHSZK) tengerészet az I. Világháború után birtokba vette az 1896-ban Triesztben, az akkori Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb hajózási központjában épült „Ossero” elnevezésű jachtot, mely akkor a császári család elit pihenőhajójaként vált ismerté. A hajó a pulai császári jachtklubhoz tartozott, ahol „Istarska” elnevezéssel is illették. 1899-ben a hajó eladásra került a OMM haditengerészetének, ahol „Dalmat” elnevezéssel Zadarban szolgált, mint az admiralitás jachtja. Az I. Világháborút követően az SZHSZK birtokba vette, ahol „Vila” (ex-Dalmat) elnevezésű hajóként kezdte meg szolgálatát Boka Kotor öbölben.





Vila (ex-Dalmat). forrás: http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,5984.0.html


[1] Korábban „Bosna, Enns, Körös és Bodrog”. A „Drava” 1912-ben a trieszti„Stabilimento Tecnico” hajógyár linzi üzemében készült el. 1914. októberében állt szolgálatba a 60.2 méter hosszú, 10.3 méter széles, 536 tonnás 1560 lőerős monitor, melyet az I. Világháború után az SZHSZK és utóda a „Kraljevica Jugoslavija” haditengerészet folyami flottillájába került, ahol ellátták egy darab 120. mm-es D 45-ös ágyúval, három darab 120.mm-es D 10-as „haubica” ágyúval, két darab 66 mm-es D 50-os légvédelmi ágyúval, egy darab 15 mm-es géppuskával, hét darab 7.9 mm-es Skoda géppuskával.   A „Vardar” 1914-ben épült a trieszti „Stabilimento Tecnico” hajógyárban. 1915. júliusában állt szolgálatba a 61.4 méter hosszú, 10.5 méter széles, 600 tonnás 1600 lőerős monitor, melyet az I. Világháború után az SZHSZK és utóda a „Kraljevica Jugoslavija” haditengerészet folyami flottillájába került, ahol ellátták egy darab 120. mm-es D 45-ös ágyúval, két darab 120.mm-es D 10-as „haubica” ágyúval, két darab 66 mm-es D 26-os légvédelmi ágyúval, két darab „Flak” német 40 mm-es légvédelmi ágyúval, nyolc darab 7.9 mm-es Skoda géppuskával . A „Morava”   1892-ben épült a budapesti (Újpest) „Danubius hajógyárban. 1892. állt szolgálatba a 54 méter hosszú, 9 méter széles, 448 tonnás 1200 lőerős monitor, melyet az I. Világháború után az SZHSZK és utóda a „Kraljevica Jugoslavija” haditengerészet folyami flottillájába került, ahol ellátták két darab 120.mm-es D 35-ös ágyúval, két darab 66 mm-es D 45-ös, egy darab „Flak” német 40 mm-es légvédelmi ágyúval, négy darab 7.9 mm-es Skoda géppuskával . A „Sava”   1903-ben épült a budapesti (Újpest) „Danubius hajógyárban. 1904. novemberében állt szolgálatba a 56.2 méter hosszú, 9.5 méter széles, 440 tonnás 1400 lőerős monitor, melyet az I. Világháború után az SZHSZK és utóda a „Kraljevica Jugoslavija” haditengerészet folyami flottillájába került, ahol ellátták két darab 120.mm-es D 35-ös ágyúval, egy darab 66 mm-es D 18-os légvédelmi ágyúval, egy darab „Flak” német 40 mm-es légvédelmi ágyúval, öt darab 7.9 mm-es Skoda géppuskával . http: // www. odbrana. mod.g ov. rs/s pecijalni %2 0prilog / 126 /O dbrana % 20238 % 20-% 20 Specijalni %2 0brilog% 20126%20-%20Vek%20RF.pdf,  László Benczur és Karoly Csonkareti:"Haditengereszek es folyamörök a Dunán"
[2]„Avala”, 1936-tól pedig „Sabac” Avala-„Joachim’ szállítóhajó a breszlávi (Breslav) „Caesar Wollheim” hajógyárban készült el 1914. évben, 1921-ben Jugoszláviához került, ahol „Mostar” 1931-től „Dunav” majd „Avala”, 1936-tól pedig „Sabac” néven állt a dunai flottilla szolgálatába. 1941. áprilisban a németek hadizsákmányként még ezen év szeptemberben a német dunai flottába állt szolgálatba „Alzey” néven. 1945-ben II Világháború végével 1947-ben a jugoszlávok birtokba vették és „Senta” névre keresztelték, majd kivonták a szolgálatból. A hajó súlya 90 tonna volt, hossza 31.9 méter, szélessége 5.94 méter. Fegyverzete két német ágyú, egy 20 mm-es és egy 30 mm-es, valamint két egycsövezetű 8 mm-es géppuska. A hajó tizenegy csomóval volt képes szelni a folyamot, 350 lőerős motorja révén. http:// www. hajoregiszter. hu/ tarsasagok/ belvizi/ jrb_ jugoslovensko_ recno_ brodarstvo/ 286
[3]Nem keverendő össze a „Lovcen” tengerjáróval. A 82 tonnás, 42 méter hosszú és 5.7/11.4 méter széles, 250 lőerős gőzgéppel hajtott, három 18. mm-es géppuskával felszerelt „Lovcen” folyami remorka, vontatóhajó. Budapesten gyártották „Bodrogköz” néven a  ("Ganz és tarsa ¬ Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T." üzemében Újpesten. 1914-ben állt szolgálatba a Dunán a "Magyar Királyi Folyam-és Tengerhajózási Részvény Társaság (MFTR)" tulajdonában. 1918-ban az I. Világháború után a jugoszlávokhoz került, ahol a Dunán lát el szolgálatot „Lovcen” néven. 1941-ben a jugoszláv kapitulációval a hajó a németekhez kerül, ahol „Kahlenberg” néven szolgált. A II. Világháború során 1944-ben a szovjetek a hajót elfoglalták és átadták a jugoszlávoknak. A hajó a továbbiakban a jugoszláv dunai flottillában szolgált, ahol átkeresztelték „Zeta” névre, és 1965-ig, leselejtezéséig üzemelt.  „http: // www. hajoregiszter .hu/tarsasagok/ belvizi/jrb_ jugoslovensko_recno_ brodarstvo/ 286, http: // navyworld. narod. ru/Pomocni2.htm
[4] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=7864.1355;imode
[5] A „Gazelle” osztályú könnyű cirkáló hajót a németországi Brémába „AG Weseu” hajógyárban készült el 1899. nyarán és állt a német haditengerészet szolgálatába, mint „Niobe“ (His Majesty's Ship Niobe) cirkáló hadihajó. A hajó 104 méter hosszú, 11.8 méter széles volt. Súlya 2650 tonna. Két négyhengeres 9000 lőerős gőzgép hajtotta meg, 22 tengeri csomóval. A fegyverzetet kezdetben tíz darab 105 mm-es és néhány 50 és 37 mm-es kaliberű ágyú. Ezen kívül a hajónak volt két víz alatti 405 mm-es torpedóvetője. Ezeket azonban hamarosan eltávolították, mert nem illeszkedtek a modern fegyverekhez. 1925/26-ban Kielben átalakítják a cirkálót, mérete és alakja is változik, modernizálják. Ellátták korszerű iránytűvel. A hajó átépítése után a hajó súlya 2360 tonna lett, mely 21 tengeri csomóra gyorsíthatta a hajót. 1926. augusztusában a Királyi Jugoszlávia megvásárolta a hajót és „Dalmácia” néven állította hadiflottájának élére. Fegyverzetének cseréjével hat darab „Skoda” 83.5 mm-es D55-ös ágyú és négy „Skoda” M27-es 47 mm-es 44-es ágyú és 1927/28-tól két 15 mm-es „Zbrojovka” géppuska állt szolgálatba a hajón. 1941. áprilisában, mikor a központi hatalmak megtámadták Jugoszláviát a „Dalmacija” az olasz hadiflotta zsákmánya lett és „Cattaro“ néven szolgált és támadta a szövetségeseket és a jugoszláv partizán erőket egészen 1943-ig. 1943. Olaszország kapitulációja után a hajó a pulai kikötőben a németek birtokba vették és ismét „Niobe“ néven a cirkálót hadrendbe állították. Több adriai harci ütközet után a támadások során megrongálódott hajó. 1943. 12.19-én Silba szigetnél két angol torpedóhajó (MTB 276 és MTB 298) megtorpedózta. A roncsot a partizánok szedték szét, mely 1945-ig Silba szigeten árválkodott. Végül 1947-49. közt szétszedték teljesen. http: // www .paluba. info/ smf/ index. php? topic= 3485.0;wap2, http:// navyworld. narod .ru/Juidx.htm, https://en. wikipedia. org/ wiki/ SMS_Niobe
[6] Masera Frana Sergej: Narodni Heroji Jugoslavije
[7] 1941. áprilisában a két torpedóhajót az olaszok hadizsákmányként birtokba vették és új megnevezésekkel üzembe helyeztek. Az „Uskok” hajót „MAS 1 D” névre a „Cetnik” hajót pedig „MS 47” névre keresztelték az olaszok. Az „MAS 1 D” nem messze Mljet szigettől süllyedt el 1942. áprilisban, az MS 47 pedig 1943-ban az olasz kapituláció után Máltán a britek hadizsákmányként, mint ME 47 olasz torpedós hajót birtokba vették és 1944-ben visszaadták Jugoszláviának, ahol kivonták a szolgálatból és feldarabolták. http://navyworld.narod.ru
[8] „Hvar” "Sir James Laing" épült 1896-ban. 1915-ben a brit haditengerészethez került „Y9.27” hadrendi azonosítóval, majd a britek 1925-ben eladták a SZHSZK-nak. A jugoszláv "Dubrovacka parobrodarska plovidba a.d." vásárolta meg és „Solun” néven állította üzembe gőzhajóként. 1927-ben a SZHSZK haditengerészet birtokba veszi a gőzöst, „Vintalj”, majd  „Hvar” néven szolgálatba állítja és átalakítja. 1941-ben a jugoszláv kapituláció során a hajó az olaszok birtokába került "Quarnerolo", néven. 1945-ben a II. Világháború végével a hajó visszakerült a jugoszlávokhoz, ahol úszó bázisként „Mornar, PK-11” néven szolgál 1955-ös leselejtezéséig. http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#Hvar
[9] A brit gyárban elsőként megépült „Hrabri” tengeralattjárót 1941-ben az olaszok hadizsákmányként birtokukba vették, kiselejtezték. http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=3489.0;wap2
[10] 1941. Jugoszláv kapituláció után a „Nebojsa” hajót Krétára irányítják 1941. április 17-én, majd onnan az egyiptomi Alexandriába, ahol a britek birtokba veszik és kiképzőhajónak használják. 1945. augusztusban visszaadják Jugoszláviának, ahol „Tara” néven ismét szolgálatba állt 1958-ig, majd leselejtezik. http:// www. paluba.info/smf/index.php?topic=3489.0;wap2
[11] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=3489.0;wap2
[12] „Smeli”. 1941-ben az olaszok hadizsákmányaként végezte- Az olasz haditengerészetben „Antonia Bajamonti” néven szolgált. Az olasz kapituláció során 1943. szeptemberében az észak-itáliai La Speziaban elsüllyesztették. https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_ships_of_the_Royal_Yugoslav_Navy
[13] „Osvetnik” 1941-ben az olaszok hadizsákmányaként végezte Az olasz haditengerészetben „Francesco Rismondo” néven szolgált. Az olasz kapituláció során 1943. szeptemberében korzikai Bonifacióban elsüllyesztették. https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_ships_of_the_Royal_Yugoslav_Navy
[14]„Nayade” A hajó az elbingi „F. Schichau" hajógyárban készült el 1891-ben az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészet számára. A „Nayade” Elbingből Pulába történő áthajóztatása után 1892-ben szolgálatba állt a monarchia flottájában az Adrián. Az I. Világháború után a britek révén 1923-ban a hajó a SZHSZK haditengerészetéhez került. A jugoszlávok „Sitnica” néven iskolahajóként működtették 1941-ig. 1941. áprilisában a hajó olasz hadizsákmányként „Curzola” néven tengeralattjáró úszó bázisként üzemelt 1943-as olasz kapitulációig. 1943-ban Máltán brit fennhatóság alá került, a britek 1945-ben visszaadták Jugoszláviának, ahol 1949-től pedig "Miner PB 21”, majd 1952-től „Vis” néven tengeralattjáró úszó bázisként üzemelt leselejtezésig 1962-ig.  http: // www. paluba. info/ smf/ index. php? topic= 3489.0;wap2m , http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni2. htm
[15] https: // hr. wikipedia. org/ wiki/ Dodatak: Popis_brodova_austro- ugarske_ratne_mornarice, https: //de. wikipedia. org/ wiki/ SMS_Cyclop_(1916), https:// en.wikipedia.org/wiki/Royal_Yugoslav_Navy
[16] „Perun” szerviz hajó, alias „Cyclop”. 1922-es kivonása után a Jugoszláv Királyi Haditengerészet 1939-ben a belgáktól megvásárolt üzemanyag szállító tankerjét szintén „Perunnak” nevezte el. Nem összekeverendő a két hajó. http://www.croatia.org/crown/articles/6348/1/E-Dalmat-Yacht-Untold-Story.html
[17]A „Dalmat” egy 270 tonnás, 45 méter hosszú hajó volt, amit az olasz trieszti (Triest) „San Rocco” hajógyárban készült el 1896-ban. 1920-ban kerül a SZHSZK birtokába, ahol „Vila” névre keresztelték át. A jugoszláv tengerészetben 1941. áprilisig szolgál, majd az olaszokhoz került hadizsákmányként és átnevezték „”Fata” névre. Az olasz 1943-as kapituláció után visszakerült a jugoszlávokhoz, ahol ismét „Vila” néven állt szolgálatba. Ezt követően „Orjen” névre keresztelik és a partizánvezér „Titó” marsal vezérhajója lett. 1954-ben ismét átnevezték a hajót ”Istranka” névre és 1961-ig szolgál. 1971-ben eladásra kerül és kivonják a szolgálatból. http://www.paluba.info/smf/index.php?PHPSESSID=oej8un9j1cq21edbtmr9p6h386&topic=12497.0 http: // www. croatia. org/ crown/ articles/ 6348/ 1/ E-Dalmat- Yacht- Untold- Story.html, http:// www. kuk-kriegsmarine. it/ navi/ navi- appoggio/ dalmat/ scheda- nave- de. html, http: // www. croatia. org/ crown/ articles/ 6348/ 1/E-Dalmat-Yacht-Untold-Story.html


Az SZHSZK tengerészete, bakari iskolája megörökölte a korábban Osztrák-Magyar Monarchia szolgálatában álló iskolahajót, a „Vila Velebit”[1] kétárbocos kiképző vitorlást. A “Vila Velebita”, „bark-skuna” kétárbocos vitorlás hajó 1907-ben épült a németországi Kiel „Howaldts-werke” hajógyárában. A hajó hossza 34 méter, szélessége pedig 5.3 méter volt. Nettó súlya 74 tonna, bruttó pedig 257 tonna volt. A vitorlás a bakari (Kvarner öböl) hajózási iskolában[2] szolgált, illetve a zágrábi egyetem részére 1913-1914 között végzett hidrográfiai és biológiai kutatás az Adriai-tengeren. 1922-ben a az állami „Tengerészeti Kereskedelmi Akadémia” iskolai hajója lett és Bakarban, Dubrovnikban, Kotorban szolgált. Elsősorban azonban a Kvarner öböl tengeri területét hajózta[3]. Másik iskolahajó volt a „Margita” harmincöt lőerős gőzmotorral rendelkező kétárbocos vitorlás „loger”. A jacht 1880- ban épület a Birkenheadu-i (Anglia) hajógyárban “Chonita” néven. 1894-ben magánkézbe került „ Farnese” néven, majd újabb eladás után “Valerie II”. A hajó hossza 30 méter, szélessége pedig 5.12 méter volt. A hajó súlya 80 tonna volt. Miután a jacht az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetéhez került oktatóhajóként, átnevezték „Margita” névre. A vitorlás az akkori Osztrák-Magyar Monarchia bakari (Kvarner öböl) hajózási iskolájában[4] szolgált, de méltóságok és magas rangú tisztviselők hivatalos utazásaira is szolgált. A hajó 1908. márciusában kivonásra került a szolgálatból, miután a a Kiel-i "Howaldstwerke" hajógyárból jugoszlávok új iskolahajót vásároltak 183.000 márkáért[5]. A „Margita” hajót a Magyar-Horvát Gőzhajó Társaság megvásárolta.
Jugoszláv Királyság 1930-ban nyolc darab „MT Fr. Lürssen" német, az az „Orjen” jugoszláv osztályú torpedós hajót vásárolt meg Németországtól; „MT-1 Orjen, MT-8 Durmitor, MT-5 Suvobor, MT-7 Kajmakcalan, MT-2 Velebit, MT-3 Dinara, MT-6 Rudnik, MT-4 Triglav”.
A hajókat a Vegezack-Bremen "Fr. Lürssen Jacht-und Bootswerft m.b.H." hajógyárban készítették el. További négy darab volt még tervezetben az MT- 9, MT-10, MT-11, MT-12. Ezen nem épültek meg. Az „Orjen, Durmitor, Suvobor, Kajmakcalan, Velebit, Dinara,  Rudnik, Triglav’ torpedós hajók 1936-39. közt szolgálatba álltak a Jugoszláv Királyság Haditengerészetében (KJRM)[6]. A „Velebit”, „Dinara”, „Triglav”, és „Rudnik” hajók normál súlya 51 tonna volt, terhelt súlya pedig 61 tonna. Hosszúságuk 28 méter, szélességük pedig 4.46 méter. A hajókat három „Daimler-Benz Viertakt Ottomotoren BF 2” motor hajtotta meg 3000 lóerővel, kiegészítve egy száz lőerős hat hengeres „Maybach” dízelmotorral. A hajók maximális sebessége elérte a 33 tengeri csomót. Az „Orjen” és „Suvobor” esetében a hajók súlya 25 tonna volt, terhelt súlyuk pedig 28 tonna. Hosszuk az „Orjen” esetében 17 méter, a „Suvobor” esetében 18,7 méter. A hajók szélessége 4.6 méter volt. A „Kajmakcalan” és „Durmitor” esetében hajók normál súlya 51 tonna volt, terhelt súlya pedig 61 tonna. Hosszúságuk 28 méter, szélességük pedig 4.46 méter. A hajókat három „Daimler-Benz Viertakt Ottomotoren BF 2” motor hajtotta meg 3000 lóerővel, kiegészítve egy száz lóerős hat hengeres „Maybach” dízelmotor. A hajók maximális sebessége elérte a 33 tengeri csomót. A hajókat a jugoszlávok ellátták fegyverzettel; egy darab 20 mm-es "Breda" légvédelmi ágyú, (valamelyik hajón 40 mm-es „Bofors” légvédelmi ágyú), egy darab 15 mm-es „Zbrojovka” géppuska, két 533 mm-es torpedóvető[7].
Az 1941-es áprilisi jugoszláv kapituláció során azonban az „Orjen” osztályból hat darab hajó olaszokhoz került hadizsákmányként a kotori kikötőben; Orjen, Suvobor, Velebit, Dinara, Rudnik, Triglav. A hajókat miután az olaszok birtokba vették átalakították, főleg fegyverzetileg és átkeresztelték őket. Az „Orjen” hajót, MAS3D” névre, majd „MAS522” névre, a  „Velebit” hajót „MAS4D” névre, majd „MS42” névre, a „Dinara” hajót „MAS5D” névre, majd „MS43” névre, a „Triglav” hajót „MAS6D” névre, majd „MS44” névre, a „Suvobor” hajót „MAS7D” névre, majd „MAS542” névre, a „Rudnik” hajót „MAS8D” névre, majd „MS46” névre kereszteltek át. 1941-es jugoszláv kapituláció után az olaszok megváltoztatták a fegyverzetet. Ellátták két „Toro” 533 mm-es torpedóvetővel, a 20 mm-es "Breda" légvédelmi ágyú, (valamelyik hajón 40 mm-es „Bofors” légvédelmi ágyú) megmaradt. Az „Orjen” és „Suvobor” esetében a hajókat olasz motorral hajtották meg. Az „Orjen” torpedó hajót két darab összességében kétezer lőerős „Isotta-Fraschine Ottomotoren Asso 1000” hajtotta meg, támogatva két száz lóerős „Carraro- Ottomotoren CDM” segédmotorral. A „Suvobor” hajót két darab összességében kétszázharminc lóerős „Isotta-Fraschini-Ottomotoren ASM 183” hajtotta meg, támogatva két összességében száznegyven lóerős „Alfa-Romeo Ottomotoren 2500” segédmotorral[8].





„Orjenek” balról jobbra: MT 6 "Rudnik", MT 4 "Triglav, MT 2 "Velebit", MT 5 "Suvobor", MT 3 "Dinara", MT 1 "Orjen". forrás: http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,6621.0.html



[1] 1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte, majd "Palinuro" elnevezéssel szolgált egészen az 1943-as olasz kapitulációig. A hajót az olaszországi Ortonba irányítják, ahol a németek ellenőrzése alá került. A németek miután a hajó a szövetségesek támadásában megrongálódott, kivonták a szolgálatból. 1945-ben a hajó végleg elsüllyesztették. http://www.lokalpatrioti-rijeka.com/forum/viewtopic.php?t=2911
[2] Divo Basic: Skolski brodovi na istocnojadranskoj obali (Hrvatski skolski brodovi “Margita”, “Vila Velebita” i “Jadran”)
[3] Divo Basic: Skolski brodovi na istocnojadranskoj obali (Hrvatski skolski brodovi “Margita”, “Vila Velebita” i “Jadran”) Pomorski muzej Dubrovnik Tvrdava sv. Ivana, 20000 Dubrovnik, http:// www. enciklopedija. hr/ natuknica. aspx ?id=59664, http:// www. lokalpatrioti- rijeka. com/ forum/ viewtopic. php?t= 2911, http://navyworld. narod.ru/Pomocni3.htm
[4] Divo Basic: Skolski brodovi na istocnojadranskoj obali (Hrvatski skolski brodovi “Margita”, “Vila Velebita” i “Jadran”)
[5] "125. obljetnica pomorskog slkolstva u Bakru 1849-1974." izdanje Pomorskog skolskog centra – Bakar, Znanstveni rad Skolski brodovi na istocnojadranskoj obali autora Dive Basica/Pomorski muzej Dubrovnik
[6] http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Waffen/S-Boote.htm, http://srpskatelevizija.com/2017/05/06/more-i-nebo-2-deo/, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6621.0
[7] http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Waffen/S-Boote.htm, http://srpskatelevizija.com/2017/05/06/more-i-nebo-2-deo/, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6621.0
[8] http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Waffen/S-Boote.htm, http://srpskatelevizija.com/2017/05/06/more-i-nebo-2-deo/, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6621.0

A németek az olasz kapituláció után birtokba vették az MS42 hajót, melyet átneveztek S 601. névre (korábban „Velebit”), az MS43 hajót, melyet átneveztek S 602. névre (korábban „Dinara”), az MS44 hajót, melyet átneveztek S 603. névre (korábban „Triglav”), és az MS46 hajót, melyet átneveztek S 604. névre (korábban „Rudnik”). A németek a hajók fegyverzetén is módosítottak, a két 533 mm-es torpedóvetőt 550 mm-es torpedóvetőre módosították. További fegyverzet két 20 mm-es „Breda-Flak” légvédelmi ágyú, két darab mélységi tengeri robbanó bombavető, tizenkét bombával felszerelve, valamint géppuska. Egyes hajókon alkalmaztak egy darab „egycsövezetű” 57. mm-es légvédelmi ágyút is. 1943-as olasz kapituláció során a MAS 522 hajót (korábban Orjen), valamint a MAS 542 hajót (korábban Suvobor”) a németek ellenőrzésük alá vonták. A MAS 522-est S 511-re, a MAS 542-est pedig S 512-re keresztelték át. Ezen két hajó esetében, a fegyverzet tekintetében az S 511 torpedós hajót ellátták két 450 mm-es torpedóvetővel, egy darab 20 mm-es „Breda-Flak” légvédelmi ágyúval, egy darab mélységi tengeri robbanó bombavetővel, tíz bombával, valamint géppuskával. Az S 512 torpedós hajót ellátták két 450 mm-es torpedóvetővel, egy darab 20 mm-es „Breda-Flak” légvédelmi ágyúval, egy darab mélységi tengeri robbanó bombavetővel, tíz bombával, valamint géppuskával[1].




„Suvobor” torpedós hajó. forrás: http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,6621.0.html




[1] http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Waffen/S-Boote.htm, http://srpskatelevizija.com/2017/05/06/more-i-nebo-2-deo/, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6621.0




1944-ben a görög Theszalonikiben mind a négy hajó a „Velebit, Dinara, Rudnik, Triglav” elsüllyedt a harcok során. Két hajót (Orjen, az olasz Monfalco-ban, a Suvobort pedig az olasz Cattolica-ban) elsüllyesztett a legénysége. Miután a jugoszláv kormányzat emigrált, a haditengerészet angol parancsnokság alá helyezve, az egyiptomi Alexandriába költözött át. Az 1941-es áprilisi harcok során az emigrált jugoszláv királyi haditengerészet sikeresen megmenekített két torpedós hajót az „Orjen” osztályból, mely hajókat a Jugoszláv Királyság területéről a Krétában lévő Kefalóniába, majd onnan az egyiptomi Alexandriába hajózták át. A két hajó közül az egyik volt a „Kajmakcalan” a másik a „Durmitor”. A két hajót 1943-ban az olasz kapituláció után az angol parancsnokság alól kivonva teljes mértékben a jugoszlávok birtokába kerülhetett ismét és 1945-től szolgálatba állakt a jugoszláv flottába, ahol technikai fejlesztésén estek át. Ennek során a fegyverzetben történt némi módosítás, a „Zbrojovkákat Oerlikon légvédelmi ágyúk váltották fel. Továbbra is marad egy darab 20. mm-es és egy darab 40 mm-es légvédelmi ágyú, valamint a két torpedóvető. A „Kajmakcalan” 1945. februártól TC-6, majd 1949. májustól TC-192 és legvégül 1952-ben mint TC 392 hadihajó szolgált 1962-es kivonásáig, leselejtezéséig. A „Durmitor” társához hasonlóan visszakerült a jugoszlávokhoz, ahol 1945. februártól TC-5, majd 1949. májustól TC-192 és legvégül 1952-ben mint TC 391 hadihajó szolgált 1962-es kivonásáig, leselejtezéséig[1].
A „Monfalcone-i” "Cantiere Navale Triestino" hajógyárban[2] épült meg 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia gőzhajtású „Faun” osztályú R 1, R 2, R 3, R 7, R 9, R 11” sorozatú vontatóhajói. A sorozat hajói az I. Világháborút követően 1918-ban a „Szlovén-Horvát-Szerb Tanács” (SZHSZT) tulajdonába kerültek, majd a jogutód „Szerb-Horvát-Szlovén Királyság” és az azt felváltó Jugoszláv Királyság birtokolhatta azokat. A hatvan tonnás „R 1” sorozat alá az R 1-.es hajó[3], az R 2 sorozat alá az R 2-es hajó[4], az R 3 sorozat alá az R 3, R 4, R 5, R 6 hajók[5], a harminc tonnás R 7 sorozat alá az R 7 és az R 8 vontatók tartoztak[6], a negyven tonnás R 9 sorozat alá az R 9. és R 10 vontatók tartoztak[7], az R 11 sorozat alá az R 11-es, R-12-es vontató tartozott[8]. A következő sorozatot a hatvan tonnás gőzhajtású „R 13” széria (R 13, R 14, R 15, R 16)[9], és az „R 91” sorozat. Ez utóbbi sorozat hajói is a hatvan tonnás kategóriába tartoztak; „R 91, R 101, R 102, R 103, R 104” vontatók. Ezen vontatók közül a „R 101, R 102, R 103, R 104” aknászhajóként üzemelt, így az „R” jelzés mellett „RM” jelzéssel is illették[10]. Az „R 13” és „R 91” sorozat hajói a hamburgi "H.C. Stülcken Werft" hajógyárban készültek el és 1929-ben a Jugoszláv Királyság Haditengerészete megvásárolta.
Az aknászok közül a R 101-est a jugoszláv haditengerészet a „Skodra” tavon állította határrendészeti szolgálatra, tekintettel arra, hogy a Királyi Jugoszlávia geográfiai határa a tavon keresztül húzódott. A többi aknászt, aknaszedő és aknatelepítő feladattal az Adria tengeren állította szolgálatba a tengerészet.




Trieszti hajógyár plakátja. forrás: https://www.wrecksite.eu/ownerBuilderView.aspx?425





[1] http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Waffen/S-Boote.htm, http://srpskatelevizija.com/2017/05/06/more-i-nebo-2-deo/, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6621.0, http: // www. navypedia. org/ ships/ italy/ it_ms_rd1.htm, http:// www.navypedia.org/ships_index.htm .
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Stabilimento_Tecnico_Triestino
[3] 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte. Az olaszoknál „N 6” néven szolgált. 1943-ban az olasz kapituláció után a németek birtokába került. 1945-ben a háború végén visszakapta Jugoszlávia a hajót és felújította. A hajó hossza 20 méter, szélessége 4.52 méter volt. Súlya normál esetben 57 tonna, terhelve 70 tonna volt. http: // navyworld. narod. ru/ Pomocni.htm
[4] 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették. 1945. május 5-én a hajó tengeri aknára futott és felrobbant, elsüllyedt Bar városnál. A hajó hossza 20 méter, szélessége 4.52 méter volt. Súlya normál esetben 57 tonna, terhelve 70 tonna volt. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[5] Az R 3. 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 105” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 4 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 106” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 5 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 107” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a dubrovniki Gruzsban (Gravoza) a németek birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 6 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 108” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették . Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. . Az R 6-ról nincs adat. http:// navyworld. narod .ru/P omocni2.htm , http://www.maritime-information.net/     
[6] Mindkét vontatót 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte., majd 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették . Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérültek, elsüllyedtek. Így kerültek a jugoszlávok birtokába. http:// navyworld. narod .ru/P omocni2.htm , http://www.maritime-information.net/     
[7] Mindkét hajó 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte. Az olasz flottában az R 9 hajót „N 7” néven, az R 10 hajót „N 8” néven állították szolgálatba. Az 1943-as olasz kapituláció után mindkét vontató Szplitben a németek birtokába került, de a harcok során.  Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába.
[8] Mindkét hajó 1941-től a Királyi Jugoszlávia kapitulálásával olasz hadizsákmányként végezték, további sorsukról nincs információ. A jugoszláv flottában 1941. után nem szerepeltek.
[9] Az R 13 1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 10” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 14 1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 11” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. A II. Világháborúban 1945-ben visszakapta Jugoszlávia és egy civil hajótársasághoz került. Az R 15 1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 12” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 16 hajó 1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 13” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába.
[10] A hajók 1941-től az olaszok hadizsákmányaként végezték, ahol „N” betűjelzéssel látták el, így az R 91 (ex N 14), R 101 (ex N 15), R 102 (ex N 16), R 103 (ex N 17), R 104 (ex N 18) néven szolgáltak. Az 1943-as olasz kapituláció után a németek birtokba vettek a vontatókat, Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0


Az Osztrák-Magyar Monarchia  "Ganz & Co. Danubius Maschinen-, Waggon- und Schiffbau A.G." kraljevicai (akkori nevén Porto Re). hajógyárában készült el az ötven tonnás dízelmotoros „R 31” sorozat, melyhez az R 31., R 32., R 34., R 36., R 37 hajók tartoztak.
Az Osztrák-Magyar Monarchiába, az „MT 130” aknászhajó tender részeként kezdték meg a 115 (aknakeresőként)-128 (aknarakóként) tonnás hajók építését. Mivel 1918-ban az I. Világháború végén Rijeka és ezzel együtt a kraljevicai (Porto Ré) hajógyár a jugoszlávok ellenőrzése alá került, a hajók elkészítését már a jugoszlávok fejezték be. A jugoszlávok az aknász funkciót megszüntetve, ezzel ötven tonnásra csökkentve a súlyt, vontatóhajóként vették igénybe hajókat[1].



Porto Re (Kraljevica). forrás: Wikipedia






[1] Az R 31 (ex MT 138) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette . A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 19” néven szolgálatba állították. Az 1943-as olasz kapituláció során a kotori öbölben a németek ismét birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 32 (ex M 139) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 20” néven szolgálatba állították. Az 1943-as olasz kapituláció során Sibenikben a németek ismét birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 34. (ex MT 140) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 21” néven szolgálatba állították. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 36 (ex MT 141) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 25” néven szolgálatba állították. Az 1943-as olasz kapituláció során Sibenikben a németek ismét birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 37 (ex M 142 vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 30” néven szolgálatba állították. 1943-ban a hajó a jugoszláv tengerpartnál elsüllyedt a harcok során.1947-ben a jugoszlávok felújítják a háború során üzemképtelenné vált hajót az „Uljanik” hajógyárban, mint „MR 37” (Minerski Remorkeri) aknász vontatót.  1956-ban üzembe helyezték, 1960-ban pedig polgári célra eladásra került, mint "Verudica" nevű civil hajó. 1988-ban kivonják a forgalomból, majd 1989-ben Sveti Kajo-ban feldarabolták .
Az olasz kapituláció során hadizsákmányként Kotorban két olyan vontatóhoz jutottak hozzá a jugoszlávok, melyeket a speciális búvárszolgálatok ellátásához használtak. Ezek voltak az „RRO 91” (Remorker Motorni Ronilacki) sorozathoz tartozó hatvan tonnás RRO 91, RRO 92 vontatók .



A búvárszolgálat támogatta a hatvan tonnás RRO 91 vontató sorozat; RRO 91. Folyami vontatók közé tartozott az R 21 sorozat, melybe az R 21 hajó[1] tartozott. Szintén folyami vontatók voltak az R 24 sorozat, a R 27., a „Raska”, "Tanasko Rajic",  "Deligrad" és „Visegrad” sorozat. Az R 24. sorozat hajója a kétszázharminchét tonnás  R 24-es[2] volt, természetesen a többi sorozathoz is a sorozat nevét viselő vontatók tartoztak, az az a R 27 „Vitez”[3], a „Raska”[4], "Tanasko Rajic"[5],  "Deligrad"[6] és „Visegrad”[7].


Porto Re (Kraljevica) forrás: https://www.facebook.com/lukaportore/





[1] 1941. áprilisában a jugoszlávok kapitulációja során az olaszok vették birtokukba. http:// navyworld. narod .ru/ Pomocni.htm
[2] Az 530 lóerős, kéthengeres gőzgéppel rendelkező 51.9 méter hosszú, 6.15/12.4 méter széles R 24 a Magyar Gőzhajózási Társaság (Újpest)” megbízásából 1870-ben. 1971-ben a magyar újpesti "Egyesült Magyar Gőzhajózási Társulat" tulajdonába került, majd 1874-től az Osztrák-Magyar Monarchia megbízásából a budapesti "DGT Óbudai Hajógyára" hajógyárban modernizálják és készítik fel hadi feladatok ellátására. Az I. Világháború végén 1918-ban az akkori jugoszlávok birtokába került hadizsákmányként. Szolgált a „Szlovén-Horvát-Szerb Tanács”, a „Szerb-Horvát-Szlovén Királyság”, majd a Jugoszláv Királyság folyami flottájában, ahol „Kumanovo” néven szolgált. 1941. áprilisi jugoszláv kapituláció után a hajót a személyzet a Dunán elsüllyesztett. 1950-ben a hajót kiemelték és felújították, a belgrádi „Jugoslovensko drzavno recno brodarstvo” folyami hajótársaság birtokába került „Branicevo” néven. 1966-ban leselejtezték. http:// navyworld. narod .ru/ Pomocni.htm
[3] 1941. áprilisi jugoszláv kapituláció során a jugoszlávok elsüllyesztették a Dunán. http:// navyworld. narod .ru/
[4] 1941. áprilisi jugoszláv kapituláció során a jugoszlávok elsüllyesztették a Obrenovácnál a Dunán. http:// navyworld. narod .ru
[5] 1941. április 12-én a „Belgrade-Zemun” autóút Száva folyó feletti hídjának felrobbantása során ( a német erők átvonulásának megakadályozása végett)  a híd elemei ráomlottak a hajó, mely elsüllyedt. http:// navyworld. narod .ru/
[6] A 57.91 méter hosszú, 7.31/16.5 méter széles 520 lőerős „Escher Wys” kéthengeres gőzgéppel hajtott „Deligrad” "Rába" néven épült meg az osztrák linzi "Ignaz Mayer Werft" hajógyárban a magyar "Győri Gőzhajózási RT" megrendelésére 1869-ben. 1895-ben viszont a hajót „Baross” néven eladásra került a „Magyar Társaság Királyi folyam-és Tengerhajózási Részvény Társaság (MFTR) „ budapesti folyami hajózási társaságnak. Az I. Világháború végén 1918-ban az akkori jugoszlávok birtokába került hadizsákmányként. Szolgált a „Szlovén-Horvát-Szerb Tanács”, a „Szerb-Horvát-Szlovén Királyság”, majd a Jugoszláv Királyság folyami flottájában, ahol „Deligrad” néven állt szolgálatba. 1941. áprilisi jugoszláv kapituláció után a hajót a személyzet április 10-én a Száva és Duna folyók találkozásától 1 km-re a személyzet elsüllyesztette. . http:// navyworld. narod .ru/
[7] A német Geestemyunde-i "J. C. Tecklenborg" hajógyárban készült el 1918-ban, mint aknakereső (Flachgehende Minensuchboot) FM 20 (p. № 309)  hajó a német haditengerészet számára. A hajó súlya 289.9 tonna volt, hossza 43.6 méter, szélessége 6.2 méter volt. Egy  350 lőerős „M.W.M. RH342SU” dízel motor hajtotta. 1920-ban a hajót megvásárolta a romániai „Bukarest Bank”, mely eladta a belga Antwerpen-i "Cie. Continentale Belge de Navigation" hajótársaságnak, ahol „Cecedena” néven szolgált. 1925-ben a hajót megvásárolta a belgrádi "Zemljoradnicke Bank" bank és „Kosovo” néven állítja szolgálatába. Még ez évben a hajó eladásra került az apatini  "Kini & Klajner Franja" hajótársaságnak, ahol „Atlanta” néven szolgált. Ezt követően 1925-ben a hajót megvásárolta a pancsovai „Simon Schulz” társaság, majd 1927-28-ban a belgrádi „Sumanovic” cég, ahol átkeresztelték a hajót „Trebinje” névre. 1937-ben a hajót megvette az apatini „Braun & Piry” cég, ahol „Visegrad” néven állt szolgálatba. 1938-ban a hajót hadi célra alakították át és Jugoszláv Haditengerészet folyami flottillájába került. Az 1941-es jugoszláv kapituláció során áprilisban a hajót a személyzet elsüllyesztette. 1945-ben a hajót a jugoszlávok kiemelték és renoválták és szolgálatba állították. 1962-ben leselejtezték. http:// navyworld. narod .ru/



FOLYTATÁS A 2. RÉSZBEN 



A szerkesztett anyag bárminemű felhasználása céljából kérjük lépj kapcsolatba a szerkesztővel a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/groups/1661385440810107/

vagy email-en. program5000@gmail.com 

A fent írott szöveg más fórumra, weboldalra, facebook-ra, blogra.....történő beillesztése, beollózása, beírása, felhasználása esetén kérjük feltüntetni  a szerzőt és a forrás linkünket !!!













Megjegyzések

Megjegyzés küldése