A JUGOSZLÁV HADITENGERÉSZET 14.RÉSZ



VONTATÓHAJÓK


A „Szerb-Horvát-Szlovén Királyság” (SZHSZK) öt tengeri vontatóhajót kapott meg a szövetségesektől, melyek korábban az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében szolgáltak. Ezek közt volt a „Gigant”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Mocni” néven állt szolgálatba, a „T-200”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Silni” néven állt szolgálatba, a „T-105”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Snazni” néven állt szolgálatba, a „T-162”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Ustrajni” néven állt szolgálatba, a „Vermac”, mely az SZHSZK haditengerészetében „Marljivi” néven állt szolgálatba. Ezen hajók a monarchiabeli „Ganz & Co. Danubius” és „Stabilimento Tecnico Triestino” hajógyárakban készültek el 1898-1917. közti időszakban.
A jugoszlávok hadizsákmányát képző, az Osztrák-Magyar Monarchiában (OMM) 1899-ben a gyártott 260 tonnás, 33 méter hosszú és 6.4 méter széles, 47 mm-es L/44 „Skoda” „egycsövezetű” ágyúval, 8. mm-es „egycsövezetű” géppuskával felszerelt „Gigant” mentésre használt vontatóhajót „Mocni[1]” néven állították 1921-ben szolgálatba. A „Mocni” vontatóhajót 1929-ben leselejtezték.

Franciaország négy átlagban 25 tonnás, 21.94-23.1 méter hosszú, 3.96 méter széles, egy darab 225 lőerős gőzmotorral 16 tengeri csomóval hajtott „24” francia típusú, „Soulven „ dán hajóosztályú torpedós hajót adott el hadihajónak Görögország részére. A görögök a hajókat 1879-ben megvásárolták és 1880-ban a négy hajót hadrendbe állította Sfaktiria, Mykali, Nafpaktia, Ambrakia néven.1910-től „Alfa, Beta, Gamma, Delta” hadrendi elnevezéssel folytatják szolgálatukat. Az SZHSZK 1916-ban vásárolta meg a görögöktől a kisméretű aknavadászt "Mykali II" hadihajót. A „Mykali II” 1880-ban épült a "Forges et Chantiers de la Méditerranée" La Seyne-i hajógyárban és állították a görög haditengerészet szolgálatába 1880-ban. 1812-től „Beta” néven szolgál, majd 1912-ben eladásra került és polgári hajóként folytatta pályafutását a görögöknél „Paxo” néven. 1916-ban megvásárolta a SZHSZK haditengerészete. 1918. decemberétől „Srbija”[2] névvel állt szolgálatba a „Jadranska Straza” flottájában, de nem fegyverezték fel, mindössze két géppuskával látták el és vontatóként használták. A hajó 1928-as kivonásig szolgált[3]. 

Tengeri nyíltvizi vontatóhajók a hadiflottában.

PR-54 „Ustrajni”
Az „Ustrajni” vontatóhajó. Az 1915-ben épült az Osztrák-Magyar Monarchia „Ganz & Co. Danubius” és „Stabilimento Tecnico Triestino” trieszti hajógyárában a „T-162” jelzésű, 160 tonnás, 39 méter hosszú és 5.5 méter széles vontatóhajója. Az I. Világháború végén a hajó a Királyi Jugoszlávia birtokába került, ahol "Ustrajni" névre kereszteltek. 1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte és állt az olasz flotta kötelékébe „Duraturo" elnevezéssel. 1945-ben a jugoszlávok visszakapták a hajót a szövetségesektől és R 21,majd 1950-től „PR-54” (Ustrajni) néven szolgált a jugoszláv flottában egészen 1957-ig[4].A hajó maximális súlya 147 tonna volt. Hossza 32 méter, szélessége pedig 5.5 méter volt.[5] Az „Ustrajni” hajót egy darab 250 lóerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 9 tengeri csomóval. Fegyverzetét két darab egycsövezetű 8.mm-es géppuska alkotta.[6]

PR-56 „Marljivi”
„Marljivi” vontatóhajó. Az 1898-ban épült az Osztrák-Magyar Monarchia „Ganz & Co. Danubius” és „Stabilimento Tecnico Triestino” hajógyárában a 130 tonnás, 37 méter hosszú és 5 méter széles, „Vermac” vontatóhajója. Az I. Világháború végén a hajó a Királyi Jugoszlávia birtokába került, ahol "Marljivi" névre kereszteltek. 1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte és állt az olasz flotta kötelékébe „Diligente " elnevezéssel. 1945-ben a jugoszlávok visszakapták a hajót a szövetségesektől és R 23, majd 1950-től „PR-56” (Marljivi) néven állította hadrendbe a jugoszláv haditengerészetben, ahol, mint segédhajó „R-később pedig „PP-21” hadrendi számmal lát el szolgálatot kivonásáig 1970-ig[7]. A hajó maximális súlya 130 tonna volt. Hossza 33.5 méter, szélessége pedig 5.2 méter volt. A „Marljivi-t” egy darab 260 lóerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 12 tengeri csomóval. Fegyverzetét két darab egycsövezetű 47.mm-es L-44-es légvédelmi ágyú alkotta.[8]



PR-55 „Snazni”
„Snazni” vontatóhajó. 1917-ben épült az Osztrák-Magyar Monarchia, „Ganz & Co. Danubius” és „Stabilimento Tecnico Triestino” trieszti hajógyárában a 100 tonnás, 25 méter hosszú és 5.75 méter széles, „T-105” jelzésű vontatóhajója. . Az I. Világháború végén a hajó a Királyi Jugoszlávia birtokába került, ahol "Snazi" névre kereszteltek. 1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte és állt az olasz flotta kötelékébe „Resistante" elnevezéssel. 1945-ben a jugoszlávok visszakapták a hajót a szövetségesektől és R 25, majd 1950-től „PR-55” (Snazi) néven szolgált a jugoszláv flottában egészen 1959-ig.[9] A hajó maximális súlya 101 tonna volt. Hossza 22.6 méter, szélessége pedig 5.6 méter volt. A „Snazi-t” egy darab 400 lóerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 11 tengeri csomóval. Fegyverzetét két darab egycsövezetű 47.mm-es L-44-es légvédelmi ágyú, és két egycsövezetű 8.mm-es géppuska alkotta.[10]

PR-11 „Jaki” (Lubin)
„Jaki” vontatóhajó. A brit „Smith's Dock Co.” hajógyárban készült el 1915-ben a 370 tonnás vontatóhajó. A hajót az I. Világháború után az orosz emigránsok megvásárolták a SZHSZK-nak. Az emigránsok álltak csak „Car Dusan” elnevezéssel illetett vontatóhajót a Királyi Jugoszlávia haditengerészetében, mint vontatóhajó állt szolgálatba és átnevezték „Jaki” névre. 1941. áprilisában az olaszok hadizsákmányaként végezte és állt az olasz flotta kötelékébe „Poderoso" elnevezéssel. A „Jaki” vontató 1945-ben hadizsákmányként ismét a jugoszlávokhoz került, ahol „Jaki” névről „R 1” névre, majd 1949-ben „PR 11„ (Lubin) névre keresztelték. 1958/1959 évben kivonták a szolgálatból és feldarabolásra ítélték. A hajó maximális súlya 370 tonna volt. Hossza 42 méter, szélessége pedig 6.7 méter volt. A „Jaki-t” egy darab 1200 lóerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 11.5 tengeri csomóval. Fegyverzetét egy darab egycsövezetű 47.mm-es L-44-es légvédelmi ágyú alkotta.[11]

PR-51 „Silni”

„PR 51”. 1935 évben az olaszországi Velence, Porto Margera öböl "Cantiere Navale Breda" hajógyárában készült el a „Porto Pisano” típusú „Porto Conte" 268 tonnás, 27.05 méter hosszú, 6.7 méter széles parti vontatóhajó (rimorchiatore portuale) az olasz haditengerészet számára. A hajót egy darab 600 lőerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 11 tengeri csomóval. 1948. áprilisában a hajó a jugoszláv haditengerészet birtokába került, ahol nyíltvízi vontatóként „PR 51” azonosító jelzéssel kezdte meg szolgálatát. Két darab 47 mm-es L/44 „Skoda” „egycsövezetű” ágyúval, egy darab 8. mm-es „egycsövezetű” géppuskával szerelték fel. A haditengerészetben 1952-ben a 22. számú, segédvontató hajós különítménybe, 1960-ban pedig 8. számú segédvontató hajós különítményben üzemelt 1962-ig. 1962-től a hajót a polgári tengerhajózás "Slobodna Plovidva" sibeniki vállalata megvásárolta, ahol „Silni” vontatóként[12] üzemelt. 1965-ben a hajót megvásárolt a szpliti "Brodospas". 1974-ben a hajót a Sveti Kajo kikötőjében lévő hajóüzemben feldarabolták a forgalomból kivonását követően[13].

PR-52
„PR 52”. 1937 évben a rijekai (akkori Fiume) "Cantieri Navali del Quarnaro" " hajógyárában készült el a „Sant Antioco” típusú „"San Remo" " 182.32 tonnás, 24.9 méter hosszú, 6.3 méter széles  parti vontatóhajó (rimorchiatore portuale) az olasz haditengerészet számára. A hajót egy darab 350 lőerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 8 tengeri csomóval. 1948. májusában a hajó a jugoszláv haditengerészet birtokába került, ahol nyíltvízi vontatóként „PR 52” azonosító jelzéssel kezdte meg szolgálatát. A haditengerészetben 1952-től a 22. számú, segédvontató hajós különítménybe, 1960-ban pedig 9. számú segédvontató hajós különítményben üzemelt 1960-ig. 1960-ban kivonták a szolgálatból[14].

PR-53
„PR 53”. 1937 évben a rijekai (akkori Fiume) "Cantieri Navali del Quarnaro" " hajógyárában készült el a „Sant Antioco” típusú „"Sant'Andrea " 182.32 tonnás, 24.9 méter hosszú, 6.3 méter széles  parti vontatóhajó (rimorchiatore portuale) az olasz haditengerészet számára. A hajót egy darab 350 lőerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 8 tengeri csomóval. 1943-ban a hajó az olaszok kapitulációja során a német haditengerészet birtokába került, ahol „A 27” néven szolgált. 1944-ben a hajót a montenegrói Tivatnál elsüllyesztették. A jugoszlávok 1944. november 21-én kiemelték és felújították, és „PR 53” nyíltvízi vontató hajóként (pucinski remorker)  a 8. számú segédvontató hajós különítményben üzemelt 1960-ig. 1960-ban kivonták a szolgálatból[15].

PR-57
„PR 57”. 1937 évben a rijekai (akkori Fiume) "Cantieri Navali del Quarnaro" " hajógyárában készült el a „Linosa” típusú „San Marco" 131 tonnás, 23.35 méter hosszú, 6.3 méter széles  parti nyíltvízi vontatóhajó (rimorchiatore costiero) az olasz haditengerészet számára. A hajót egy darab 250 lőerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 8 tengeri csomóval. 1943-ban a hajó az olaszok kapitulációja során a német haditengerészet birtokába került. 1944-ben a hajót a montenegrói Tivatnál a németek elsüllyesztették. A jugoszlávok 1944. november 21-én kiemelték és felújították, és „PR 57” nyíltvízi vontató hajóként (pucinski remorker)  a 8. számú segédvontató hajós különítményben üzemelt 1960-ig. 1960-ban kivonták a szolgálatból[16].

PR-58

„PR 58”. 1937 évben a rijekai (akkori Fiume) "Cantieri Navali del Quarnaro" " hajógyárában készült el a „Linosa” típusú "Molara" 131 tonnás, 23.35 méter hosszú, 6.3 méter széles, parti nyíltvízi vontatóhajó (rimorchiatore costiero) az olasz haditengerészet számára. A hajót egy darab 250 lőerős gőzmotor hajtotta meg, maximális 8 tengeri csomóval. 1943-ban a hajó az olaszok kapitulációja során a német haditengerészet birtokába került. 1945-ben a hajót az olaszországi Ancona-ban a németek elsüllyesztették. A hajó 1948. májusában 4. a jugoszláv haditengerészethez került, ahol „PR 58” nyíltvízi vontató hajóként (pucinski remorker)  szolgált. 1952-től a 22. számú 1960-tól a 8. számú segédvontató hajós különítményben üzemelt 1960-ig. 1960-ban kivonták a szolgálatból[17].

[1]. http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0 ,  http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0,
[2] http://www.paluba.info/smf/index.php?action=printpage;topic=15190.0
[3] http://navyworld.narod.ru/razaraci.htm#Srbija
[4] http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0  
[5] http://oceania.pbworks.com/w/page/8449519/Austrian%20Auxiliary%20Ships
[6] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#R36_1
[7] http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0, http: // oceania. pbworks. com/w/ page/ 8449519/ Austrian%20 Auxiliary%20Ships
[8] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#R36_1
[9] http://oceania.pbworks.com/w/page/8449519/Austrian%20Auxiliary%20Ships
[10] http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0  
[11] http://www.croinfo.net/zanimljivosti2/8121-tenderi-veliki-remorkeri-jkrm.html
[12] Nem összekeverendő az I. Világháború után az Osztrák-Magyar Monarchiától zsákmányolt „T-200” vontatóval, mely a Királyi Jugoszlávia Haditengerészetében „Silni” néven szolgált. 1941. áprilisában olasz hadizsákmányként, „Pertinace” elnevezéssel állt hadrendbe az olasz haditengerészetbe. 1943. szeptemberében elsüllyedt a pulai kikötőben. http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=2475.0
[13] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PR51
[14] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PR51
[15] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PR51
[16] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PR51
[17] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PR51





„Silni” vontató. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PR51
Az ezerkilencszázötvenes években a jugoszlávok a tengeri vontatóhajóinak létszáma növelése érdekében, nekiláttak a rijekai „Maja 3.” hajógyárban saját gyártású „remorkáinak” üzembe helyezésébe. Ennek során 1953-tól elkészült a ; PR-31., PR-32. „Oliva”, PR-33., PR-34., PR-35., PR-36. „Dupin”, PR-37. „Zubatac”., PR-38. „Tunj”, PR-39., PR-40. 


PR-51. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PR51



PR-32 „Oliva”
A PR-32-es 1955-ben áthelyezték a Rijekából a pulai „Uljanik” hajókikötőbe szolgálatra. 1988-ig szolgált hadi vontatóként, majd ezen évben a rijhekai illetőségű "Ribarski obrt Franjo Rendic” társaság megvásárolta és halászhajóként üzemeltette, modernizálást követően[1].

PR-33
A PR-33-as 1963-tól a plocsei kikötőben folytatta polgári vontatóhajó szolgálatát a PR-33, átkeresztelve PL-40 azonosító névre. 1964-ben "Grncenik" névre keresztelték át és a szpliti „Brodospas” polgári hajótársasághoz került, ahol 1971-ben leselejtezték[2].

PR-34
A PR-33-as 1963-tól a plocsei kikötőben folytatta polgári vontatóhajó szolgálatát a PR-33, átkeresztelve PL-40 azonosító névre. 1964-ben "Grncenik" névre keresztelték át és a szpliti „Brodospas” polgári hajótársasághoz került, ahol 1971-ben leselejtezték[3].

PR-36. „Dupin”
A 32.79 méter hosszú és 7.93 méter széles „Dupin” 1954-ben épült a szpliti "Brodogradevna industrija Split" (1971-től "Vicko Krstulovic”) hajógyárban. 1956-ban a Jugoszláv Haditengerészet szolgálatba állította. 1970-ben a tivati „СРЗ Sava Kovacevic" hajóüzemben modernizálják, ellátták "MAN W8V 30/38" 1103 kW-os dízelmotorral. 1973-tól ismét aktív szolgálatot látott el 1991-es horvátországi háború kirobbanásáig. 1991-ben a horvátok birtokba vették a hajót és „Sime” néven a "Ribarsko Usluzni Obrt "Maestral" társaság halászhajójaként szolgált[4].

PR-37. „Zubatac”
A „Zubatac” 1954-ben épült a szpliti "Brodogradevna industrija Split" (1971-től "Vicko Krstulovic" hajógyár). 1956-ban a Jugoszláv Haditengerészet szolgálatba állította. 1975-ben a tivati „СРЗ Sava Kovacevic" hajóüzemben modernizálják, ellátták "MAN W8V 30/38" 1103 kW-os dízelmotorral. 1991-ben a horvátországi háború során a JRM 1992-ben kivonta a hajót Szplitből Kotorba, ahol a későbbiekben a szerb és montenegrói haderő haditengerészetében látott el szolgálatot 2003-ig. 2005-ben a hajót megvásárolta a horvátországi Szplitben működő „Ostojic” társaság és „Zelja” néven vontatóként üzemeltették. 2011-ben egy Krk szigeten működő "Ribarski obrt” halászattal foglalkozó társaság, ahol „Mali Pipi” néven halászhajóként, majd turistahajóként üzemel tovább.[5]

PR-38. „Tunj”
A 32.7 méter hosszú és 8.27 méter széles 325/385 tonnás PR-38. „Tunj” 1954-ben épült a szpliti "Brodogradevna industrija Split" (1971-től "Vicko Krstulovic" hajógyár). 1957-ban a Jugoszláv Haditengerészet szolgálatba állította. 1975-ben a tivati „СРЗ Sava Kovacevic" hajóüzemben modernizálják, ellátták "MAN W8V 30/38" 1103 kW-os dízelmotorral. A hajót ellátták két darab 20 mm-es M-71-es légvédelmi ágyúval, „Decca 110” radarral, „Siemens” rádió-adóval, „ Anshutz Standard VI” tájolóval, „RUP-12M” rádióval, „UKT-FM 66/17” rádiótelefonnal. Az 1991-es horvátországi háború kirobbanáskor a JRM kivonta 1992-ben a hajót Kotorba, ahol a későbbiekben a szerb és montenegrói haderő haditengerészetében látott el szolgálatot 2006-ig. 2009-ben a hajót turistahajónak megvásárolta egy tivati polgári társaság, ahol leselejtezéséig 2013-ig szolgált.[6]



PR-39
PR-39., 1954-ben épült a szpliti "Brodogradevna industrija Split" (1971-től "Vicko Krstulovic" hajógyár). 1958-ban a Jugoszláv Haditengerészet szolgálatba állította. 1975-ben a tivati „СРЗ Sava Kovacevic" hajóüzemben modernizálják, ellátták "MAN W8V 30/38" 1103 kW-os dízelmotorral. Az 1991-es horvátországi háború kirobbanáskor a JRM kivonta 1992-ben a hajót Kotorba, ahol a későbbiekben a szerb és montenegrói haderő haditengerészetében látott el szolgálatot 1995-ig. 1995-ben a hajót vontatóhajóként megvásárolta egy szerbiai polgári társaság, ahol „Milos” néven a montenegrói Bar városban üzemelt.[7]
A vontatók általános jellemzője; maximális súly 385 tonna, hosszuk 32.79 méter, szélességük 7.925 méter volt. Egy darab 600 lóerős gőzmotor hajtotta meg a hajókat 10 tengeri csomóval.

PR-41 „Orada”
Tengeri nyíltvízi vontató funkciót töltötte be a Jugoszláv Haditengerészetben a „PR-41” (Orada) hajó, mely 1989.áprilisban épült meg a „Tito” hajógyárban Belgrádban. A hajót elkészülte után a Dunán keresztül a Fekete-tenger érintésével a görög és albán vizeken át juttatták el az Adriára, ahol Szplit hadikikötőben állomásoztatták. Az „Orada” ellátott különböző feladatokat, elsüllyedt, megrongálódott, megsérült, üzemképtelenné vált hajók mentése, úgy a személyzeté kiterjesztve, mint a hajóra, hajók vontatása, segítségnyújtás, tűzoltás, úgy hajón, mint tengerparti részen. A hajó normál súlya 369 tonna, terhelt 471 tonna volt. Hossza 29.5 méter (egyes adatok alapján 32.79 m.)[8], szélessége pedig 8.2 méter volt. Két darab „Burmeister & Wain 6T 23 V-V0-2” dízelmotor hajtotta meg, maximális 10-12 tengeri csomóval. Tizenöt fős személyzet szolgálhatott a hajón. Fegyverzetét tekintve ellátták két „egycsövezetű” 20 mm-es M-71-es légvédelmi ágyúval. A navigációra egy „DECCA 1290 A” radar szolgált. 1992-ben a hajót a JRM kivonta tivati katonai bázisra, majd a „MTRZ” (Sava Kovacevic) hajóüzembe, ahonnan 2006-ban átirányították a kumbori katonai bázisra, a montenegrói (Crna Gora) haditengerészet szolgálatában[9].

[1] forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[2] forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[3] forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[4] forrás: http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni. htm
[5] forrás: http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni.
[6] forrás: http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni. htm
[7] forrás: http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni.htm
[8] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#PB31



PR-38. „Tunj”. forrás: http://www.shipspotting.com/gallery/photo.php?lid=1802804

PR-32.forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#Silni

Marljivi. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#Silni

„Orada” montenegrói haditengerészeti szolgálatban. forrás: http://www.shipspotting.com/gallery/photo.php?lid=1524849


További tengeri vontatók „remorkák” a hadiflottában.  

Az olasz kapituláció után, 1943. szeptembertől a vontatók egy része visszakerült a jugoszláv hadiflottához, de a harcokban megsérültek, elsüllyedtek. A partizán erők a kikötőkben hátrahagyott elmerült, sérült hajókat is ellenőrzés alá vonták. Mindezek mellett 1945-től a szövetségesektől is visszakerültek vontatóhajók jugoszlávokhoz.
A „Monfalcone-i” "Cantiere Navale Triestino" hajógyárban[1] épült meg 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia gőzhajtású „Faun” osztályú R 1, R 2, R 3, R 7, R 9, R 11” sorozat vontatóhajók. A sorozat hajói az I. Világháborút követően 1918-ban a „Szlovén-Horvát-Szerb Tanács” (SZHSZT) tulajdonába kerültek, majd a jogutód „Szerb-Horvát-Szlovén Királyság” és az azt felváltó Jugoszláv Királyság birtokolhatta a hajókat[2]. 1941-től a vontatók olasz, német hadizsákmányként végezték. A hatvan tonnás „R 1” sorozat, R 1-.es hajója 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte. Az olaszoknál „N 6” néven szolgált. 1943-ban az olasz kapituláció után a németek birtokába került. 1945-ben a háború végén visszakapta Jugoszlávia a hajót és felújította[3].
 Az R 1 sorozatot követte a szintén hatvan tonnás „R 2” sorozat. Ezek közzé tartozott a gőzmotorral hajtott R 2. 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte. Az 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették. 1945. május 5-én a hajó tengeri aknára futott és felrobbant, elsüllyedt Bar városnál.
További sorozat volt a harminc tonnás R 3 sorozat, mely alá tartozott az R 3, R 4, R 5, R 6 hajók[4]. Az R 3. 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 105” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 4 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 106” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 5 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 107” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a dubrovniki Gruzsban (Gravoza) a németek birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 6 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte a vontató. Az olaszok „N 108” elnevezéssel állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették[5]. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába.[6].
Következő sorozat a harminc tonnás R 7 volt, melyhez az R 7 és az R 8 vontatók, „remorkák” tartoztak. Mindkét vontatót 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte., majd 1943-as olasz kapituláció után Kotorban a németek birtokba vették[7]. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérültek, elsüllyedtek. Így kerültek a jugoszlávok birtokába.[8]
A következő sorozatot a negyven tonnás R 9 képezte, mely közé tartozott az R 9. és R 10. Mindkét hajó 1941. áprilisában német, majd olasz hadizsákmányként végezte. Az olasz flottában az R 9 hajót „N 7” néven, az R 10 hajót „N 8” néven állították szolgálatba. Az 1943-as olasz kapituláció után mindkét vontató Szplitben a németek birtokába került, de a harcok során.[9] Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába.[10]
Bár az R 10 sorozat után további sorozatot képzett az R 11 típus. Ezek közt volt a R 11., R 12. Mindkét hajó 1941-től a Királyi Jugoszlávia kapitulálásával olasz hadizsákmányként végezték, további sorsukról nincs információ. A jugoszláv flottában 1941. után nem szerepeltek[11].  
A következő sorozatot a hatvan tonnás gőzhajtású „R 13” széria (R 13, R 14, R 15, R 16), a  hatvan tonnás „R 91, R 101, R 102, R 103, R 104” vontatók, valamint az ötven tonnás dízelmotoros „R 31” széria (R 31., R 32., R 34., R 36., R 37) alkotta. A hajók a hamburgi "H.C. Stülcken Werft" hajógyárban készültek el és 1929-ben a Jugoszláv Királyság haditengerészetébe került.[12]
Az R 13 1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 10” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába[13]. Az R 14 1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 11” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. A II. Világháborúban 1945-ben visszakapta Jugoszlávia és egy civil hajótársasághoz került[14]. Az R 15 1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 12” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába[15].  Az R 16  1941. április 10-én az olaszok hadizsákmányaként végezte Divulje kikötőjében és „N 13” állították szolgálatba. 1943-as olasz kapituláció után a német haditengerészethez került Sibenik kikötőjében. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. [16].

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Stabilimento_Tecnico_Triestino
[2] A hajók hossza 20 méter, szélessége 4.52 méter volt. Súly normál esetben 57 tonna, terhelve 70 tonna volt. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[3] http://oceania.pbworks.com/w/page/8449519/Austrian%20Auxiliary%20Ships
[4] Az R 3., 4., 5. vontatók az 1943-as olasz kapituláció során elsüllyedtek. Az R 6-ról nincs adat. http:// navyworld. narod .ru/P omocni2.htm , http://www.maritime-information.net/     
[5] http :// navyworld. narod . ru/ P omocni 2. htm, http://www. maritime- information. net/, http: //  navyworld. narod . ru/ P omocni2. htm , http:// www. maritime- information. net/., https://www. croinfo. net/ zanimljivosti2/ 8121-tenderi-veliki-remorkeri-jkrm
[6] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode
[7] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[8] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode
[9] http :// navyworld. narod . ru/ P omocni2. htm, http://www. maritime- information. net/, http: //  navyworld. narod . ru/ P omocni2.htm , http:// www. maritime- information. net/.
[10] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode
[11] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[12] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[13] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode
[14] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode
[15] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode
[16] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode


„Remorkák” vontatóhajók. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#R1



A hatvan tonnás kategóriába tartoztak az „R 91, R 101, R 102, R 103, R 104” vontatók. Ezen vontatók közül a „R 101, R 102, R 103, R 104” aknászhajóként üzemelt, így az „R” jelzés mellett „RM” jelzéssel is illették[1]. A hajók 1941-től az olaszok hadizsákmányaként végezték, ahol „N” betűjelzéssel látták el, így az R 91 (ex N 14), R 101 (ex N 15), R 102 (ex N 16), R 103 (ex N 17), R 104 (ex N 18) néven szolgáltak. Az 1943-as olasz kapituláció után a németek birtokba vettek a vontatókat, Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába.[2]
További sorozat volt az ötven tonnás dízelmotoros „R 31-es” széria . A sorozathoz tartozott az R 31.”Triglav”, R 32., R 34., R 36., R 37 „Pelikan”. Az Osztrák-Magyar Monarchia  "Ganz & Co. Danubius Maschinen-, Waggon- und Schiffbau A.G." kraljevicai (akkori nevén Porto Re). hajógyárában, az „MT130” aknászhajó tender részeként kezdték meg a 115 (aknakeresőként)-128 (aknarakóként) tonnás hajók építését. Mivel 1918-ban az I. Világháború végén Rijeka és ezzel együtt a kraljevicai hajógyár a jugoszlávok ellenőrzése alá került, a hajók elkészítését már a jugoszlávok fejezték be. A jugoszlávok az aknász funkciót megszüntetve, ezzel ötven tonnásra csökkentve a súlyt, vontatóhajóként vették igénybe hajókat. Az R 31 (ex MT 138) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette[3]. A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 19” néven szolgálatba állították. Az 1943-as olasz kapituláció során a kotori öbölben a németek ismét birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 32 (ex M 139) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 20” néven szolgálatba állították. Az 1943-as olasz kapituláció során Sibenikben a németek ismét birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 34. (ex MT 140) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 21” néven szolgálatba állították. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 36 (ex MT 141) vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 25” néven szolgálatba állították. Az 1943-as olasz kapituláció során Sibenikben a németek ismét birtokba vették. Az 1943-as harcok során a kikötőben megsérült, elsüllyed. Így került a jugoszlávok birtokába. Az R 37 (ex M 142 vontatóként 1931-től. 1941-ig a jugoszláv kapitulációig szolgált a királyi jugoszláviai haditengerészetben. A jugoszláv kapituláció után a német hadiflotta birtokba vette A hajót a németek átadták az olaszoknak, ahol „N 30” néven szolgálatba állították. 1943-ban a hajó a jugoszláv tengerpartnál elsüllyedt a harcok során.1947-ben a jugoszlávok felújítják a háború során üzemképtelenné vált hajót az „Uljanik” hajógyárban, mint „MR 37” (Minerski Remorkeri) aknász vontatót.  1956-ban üzembe helyezték, 1960-ban pedig polgári célra eladásra került, mint "Verudica" nevű civil hajó. 1988-ban kivonják a forgalomból, majd 1989-ben Sveti Kajo-ban feldarabolták[4].
Az olasz kapituláció során hadizsákmányként Kotorban két olyan vontatóhoz jutottak hozzá a jugoszlávok, melyeket a speciális búvárszolgálatok ellátásához használtak. Ezek voltak az „RRO 91” (Remorker Motorni Ronilacki) sorozathoz tartozó hatvan tonnás RRO 91, RRO 92 vontatók[5].

[1] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0
[2] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode
[3]https://docplayer.hu/2740966-Aknatelepitok-nev-epites-helye-gerincfektetes-vizrebocsatas-szo-ba-allt-dromedar-arsenal-pola-1890-03-05-1890-11-25-1891-05-22.html#show_full_text
[4] http:// navyworld. narod.ru/ Pomocni.htmhttp://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0
[5] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=6549.0;imode





„R 15” vontatóhajó. forrás: http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,6549.0.html


A “Vridni” kis gőzhajó 1894-ben épült Rijekában. Fiume-i (Rijeka) Howaldt & Co Shipyard tulajdonát képezte, az Osztrák-Magyar Monarchia idején és „Légy” elnevezéssel szolgált. 1902-ben a „Légy” a monarchia égisze alatt az olasz trieszti  „Impressa Triestina de Tomasso Cossovich & Ci” cég tulajdonába került, 1907-től pedig a trieszti „Stabilimento Tecnico Triestino” tulajdonába. Az I. Világháború után 1922-ben a Királyi Jugoszlávia birtokába került a hajó „Doket” elnevezéssel vontatóként. 1947-től „Omladinac”, majd 1962-től „Vridni” elnevezéssel szolgált 1969-ig szpliti „Brodogradiliste Split” tulajdonában. Súlya 10.7 tonna volt, szélessége 2.88 méter, hosszúsága 13 méter volt. Kezdetben teherszállításra használták.[1]
A tengeri vontatók közt külön kategória volt az úgynevezett „öbölvontatók” (lucka remorka „LR”). Ezen vontatókat kikötők öbleiben használták nevéből adódóan vontatásra, segéd munkálatokra. Már 1946-ban szolgálatba állt két darab (304. és 305. sorszámú) öbölvontató (LR), melyek a Kraljevica „Titovo brodogradiliste” hajógyárban készültek el[2]. 

[1] http:// www. paluba. info/ smf/ index. php/ topic, 9740. 15. html, Igor Belmaric: Poznavanje broda, https://morski.hr/2018/01/12/jedini-izvorni-sacuvani-primjerak-parnog-remorkera-vridni-na-novoj-lokaciji-u-brodosplitu/
[2] http://www.formula1-dictionary.net/rijeka_biografije_brodogradiliste_3.maj_kronologija.html



Vridin kisméretű vontató. forrás:Wikipedia




Öbölvontatók

1948-tól az MNOVJ kötelékébe szolgálatba állt további egy öbölvontató[1] és még két darab; LR-11.[2], LR-28[3].
A rijekai „Maja 3” hajógyárban 1952-től megkezdték további vontatók gyártását. Egyik sorozatot képezte a 32 tonnás, 18.1 méter hosszú, 4 méter széles, 120 lóerős dízelmotor meghajtott öbölvontatók, melyek a Jugoszláv Haditengerészetben kezdték meg szolgálatukat, majd az 1991-es horvátországi háborút követően polgári hajótársaságoknál végezték be pályafutásukat; LR-13., LR-14., LR-15.,  LR-16., LR-17., LR-21[4].

[1] Az pulai „Uljanik” hajógyárban készült el a 22 tonnás, 21.6 méter hosszú és 3.82 méter széles öbölvontató (LR), mely 1948-ban állt a MNOVJ szolgálatába. A haditengerészetbe 1962-ig szolgát, majd eladásra került a Bárban (Bar) lévő „Prekookeanska plovidba” polgári hajótársaság részére. A társaságnál R-68 „Mojkovac” majd „Volujica” néven állt üzembe. 1969-ben a hajót megvásárolta „Dragoljub Duric” és leselejtezésig Bárba látta el feladatát, mint vontató. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[2]A hollandiai Dordrecht tengerparti város „Wed. van Kersen” hajógyárában készült el 1915-ben a 136 tonnás, „Christina Frater” nevű tengeri öböl vontatója. 1916-ban a hajót megvásárolta Olaszország, ahol a haditengerészetbe „Basiluzzo” néven vontatóként szolgált. 1948-tól a jugoszlávok birtokába került, ahol a haditengerészetben látott el feladatokat. 1952-től oktatási célra, 1960-tól pedig mint deszantoló hajóként üzemelt tovább leselejtezéséig. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[3] Az olaszországi Monfalcone tengerparti város „Cantieri Riuniti dell’Adriatico” hajógyárában készült el 1915-ben a 46 tonnás, 16.6 méter hosszú, 3.77 méter széles, egy darab 86 kilówattos 120 lóerős dízelmotorral (2010-től 200 lóerős McLaren motor) meghajtott tengeri öböol vontató, mely 1948-tól a jugoszláv haditengerészet (MNOVJ) kötelékében öbölvontatóként „LR-28” megnevezéssel szolgált 1960-ig. Ezt követően a hajó a sibeniki „CP3 Velimir Skorpik” hajóüzembe szolgát, majd 1985-ben az üzemben modernizálták. 2009-ben a hajót megvásárolta az „Udruga Trabakul” polgári hajótársaság, ahol átalakítás után 2010-től „Rex” oktató-bemutató hajóként üzemelt tovább. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm 
[4] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#LR11




LR-67 vontató. forrás:www.paluba.info


A másik sorozat szintén 1952-től kezdte meg szolgálatát, melyek nagyobbak voltak, maximális súlyuk 86 tonna, hosszuk 21.39 méter, szélességük 4.92 méter volt. A vontatókat egy 240 lóerős „Burmeister & Wain ALPHA 404 F” dízelmotor hajtotta meg tíz tengeri csomóval. A hajókat ellátták fegyverzettel, egy darab egycsövezetű 20. mm-es „M-71” ágyúval. 



LR-74 vontató. forrás:www.paluba.info

LR-22 vontató. forrás:www.paluba.info


Az öbölvontatók a Jugoszláv Haditengerészetben kezdték meg szolgálatukat, majd egy részük a polgári hajótársaságoknál végezték be pályafutását, illetve 1995. után a Szerb és Montenegró Haditengerészetébe kerültek. Ezen vontatók közé tartoztak; LR-22., LR-23., LR-30., LR-31., LR-32., LR-33., LR-34., LR-35., LR-61., LR-62., LR-63., LR-64., LR-65., LR-66[1]., LR-67., LR-68., LR-69[2]., LR-70[3]., LR-71[4]., LR-72[5]., LR-73[6]., LR-74[7]., LR-75[8]., LR-76.[9], LR-77[10]., LR-78[11]., LR-79[12]..

[1] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-tól a polgári tengerhajózáshoz kerül, ahol a montenegrói Bar városban lévő „Ana” néven vontatóként szolgát, majd a montenegrói Bijela városban lévő "Boka Pilot and Tug Service" megvásárolta és „Polaris” néven vontatóként működtette. http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#LR11
[2] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajó a horvátok birtokába került, ahol „Tmara” néven 2008-tól a sibeniki  "NCP Remontno Brodogradiliste" hajógyárban vontatóként üzemelt tovább. http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni 2. htm# LR11
[3] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-tól a polgári tengerhajózáshoz kerül, ahol a montenegrói "Jadransko brodogradiliste Bijela" hajógyárban "Devesilje", néven vontatóként szolgát. http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#LR11
[4] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajó a horvátok birtokába került, ahol a sibeniki akkori „Velimir Skorpik” hajógyárban szolgálatba állt a horvát hadiflottában, mint LR-71-es öbölvontató 2008-ig. http:/ /bnavyworld. narod. ru/Pomocni2.htm#LR11,
[5] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajót a szerbek kivonták a montenegrói Boka Kotorba, ahol 2007-ig szolgált a szerb és montenegrói haditengerészetben öbölvontatóként.  http: // navyworld .narod.ru/ Pomocni2. htm# LR11
[6]A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajó a horvátok birtokába került, ahol a sibeniki akkori „Velimir Skorpik” hajógyárban szolgálatba állt a horvát hadiflottában, mint LR-73-es öbölvontató 2008-ig. http: // navyworld. narod .ru/ Pomocni2.htm#LR11, http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=18393.0
[7] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajót a szerbek kivonták a montenegrói Boka Kotorba, ahol 2007-ig szolgált a szerb és montenegrói haditengerészetben öbölvontatóként.   http: // navyworld .narod. ru/ Pomocni 2. htm #LR11.
[8] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajót a szerbek kivonták a montenegrói Tivatba, ahol 2007-ben a „Sava Kovacevic” hajóüzemben felújították és „Arsenal I” néven öbölvontatóként az „Adriatic Marinas” társasághoz került. 2008-ban a hajót megvásárolta „Hyppocampus” kotori hajótársaság. http:// navyworld .narod. ru/ Pomocni 2.htm#LR11
[9] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-tól a polgári tengerhajózáshoz kerül, ahol a montenegrói "Jadransko brodogradiliste Bijela" hajógyárban "Pijavica", néven vontatóként szolgát. http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#LR11
[10] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajót a szerbek 1992-ben kivonták a montenegrói Boka Kotorba, ahol 2007-ig szolgált a szerb és montenegrói haditengerészetben LR-77 öbölvontatóként.   http: // navyworld .narod. ru/ Pomocni 2. htm #LR11.
[11] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajót a szerbek 1992-ben kivonták a montenegrói Boka Kotorba, ahol 2006-ban a hajót megvásárolta a „Vujicic” budvai társaság. A társaságnál halászhajóként, „Vesna IV” néven szolgált. http: // navyworld .narod. ru/ Pomocni 2. htm #LR11..
[12] A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát. 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajót a szerbek 1992-ben kivonták a montenegrói Bar városba, ahol „Ratac” néven vontatóként szolgált. 2012-ben a hajót megvette a horvátrországi Szplitben lévő hajótársaság. Még ezen évben Pulában szétszerelték. http: // navyworld .narod. ru/ Pomocni 2. htm #LR11..



 Ezen sorozatból 1957-ben épült a rijekai „maja 3.” hajógyárban az LR-80.[1] vontató[2].  Továbbá szolgált még a MNOVJ kötelékében két öbölvontató, melyről kevés áll rendelkezésre, ezen vontatók szintén a rijekai második sorozatból készült el és 1952-től 1960-ig hadi vontatóként szolgált[3].
1880-ban a hamburgi „Howaldtswerke” hajógyár rijekai leányvállalatának Veli Brug tengerparti részén található hajóépítő műhelyében, német licensz alapján elkészült az „Uragan” kis gőzmeghajtású tengeri öbölvontató. .A Fiume-i (Rijeka) Howaldt & Co Shipyard tulajdonát képezte, az Osztrák-Magyar Monarchia idején a trieszti „Stabilimento Tecnico Triestino” tulajdonába került. Az I. Világháború után a Királyi Jugoszlávia birtokába került a hajó, majd a „Királyság” 1941-es kapitulációját követően németek tulajdonába szállt át, mint hadizsákmány.  Az „Uragan” vontatót, mint segédhajót a II. Világháborúban a németektől megkapta az akkori németbarát Horvát Nemzeti Állam (NDH). A II. Világháború végével a hajó hadizsákmányként a Jugoszláv Haditengerészethez került, de ott már csak a rijekai kikötőben állomásoztatta. Napjainkban múzeumként üzemel[4].

[1]A rijekai „Maja" hajógyárban készült el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdte meg szolgálatát 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajót a szerbek 1992-ben kivonták a montenegrói Tivat kikötőjébe, ahol a „Sava Kovacevic” hajógyárban szolgált öbölvontatóként. 2007-ben felújítva a montenegrói Tivatban lévő polgári  "Adriatic Marinas" társasághoz került, ahol „Arsenal II” néven, majd a 2008-ban új tulajdonosként jelentkező „Hyppocampus” társaságnál  Kotorban öbölvontatóként szolgált http: // navyworld. narod.ru/ Pomocni 2 .htm # LR11.
[2] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm#LR11
[3]A rijekai „Maja" hajógyárban készültek el és a jugoszláv flottában 1952-től kezdték meg szolgálatukat 1960-ig. Az 1991-es „Horvátországi Háború” során a hajókat a szerbek 1992-ben kivonták Montenegróba. Az egyik vontató LR-85 jelzéssel szerepelt, róla nincs további adat. A másik a montenegrói Bar városba átalakították halászhajónak és 2008-ban a „Rozafa” társaság „Koca” nevű hajójaként járta a montengerói Adriát. http: // navyworld .narod. ru/ Pomocni 2. htm #LR11
[4] https://hr.wikipedia.org/wiki/Uragan_(brod)



LR-28 vontató. forrás:www.paluba.info



Nem önjáró úszó munka-műhely hajók (LZ)

A Jugoszláv Királyság haditengerészetéhez tartoztak a nem önjáró úszó munka-műhely hajók az az  „Lucki Zavod” (LZ). Első sorozat az „LZ 11” volt. Ezen sorozat részét képezte az LZ 11.[1], LZ 12.[2], LZ 13.[3], LZ 17.[4] hajók, melyek közt az nem önjáró műhelyhajótól, az aknász hajókig szolgáltak bárkák.
 LZ 11 (PM 22) Az Osztrák-Magyar Monarchia rijekai "Ganz & Co. Danubius Maschinen-, Waggon- und Schiffbau A.G." ("Ganz és tarsa-Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T.") hajógyára belekezdett aknavadász hajótenderébe (MT), amit az I. Világháború miatt, annak lezárásával nem tudott befejezni. Viszont a jugoszlávok a tendert befejezték, de nem aknavadász hajóként, hanem nem önjáró úszó munka-műhely hajóként. 1931-ben a kraljevicai hajógyárukban szolgálatba állíthatják az elkészült a „nem önjáró úszó műhelyek hajót” a „PMP 1” . 1941-ben jugoszláv kapitulációja során a németek birtokba vették a hajót és átadták az olasz flottának. A II Világháború vége során visszakerült a jugoszlávokhoz, ahol 1952-től a hajó részét képezte a 11. torpedó hajós divíziónak. 1955-ben a hajót modernizálják 1956-ig, majd 1960-tól a hajót a 16-dik aknavadász divízióba irányítják, ahol leselejtezték. 
LZ 12 (PM 4). Az Osztrák-Magyar Monarchia rijekai "Ganz & Co. Danubius Maschinen-, Waggon- und Schiffbau A.G." ("Ganz és tarsa-Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T.") hajógyára belekezdett aknavadász hajótenderébe (MT), amit az I. Világháború miatt, annak lezárásával nem tudott befejezni. Viszont a jugoszlávok a tendert befejezték, tengeri aknaszállító uszályként 1931-ben a kraljevicai hajógyárukban. Így állhatott szolgálatba a „PM 4” aknász uszály. 1941-ben jugoszláv kapitulációja során a németek birtokba vették a hajót és átadták az olasz flottának. A II Világháború vége során visszakerült a jugoszlávokhoz, ahol 1960-től a hajó részét képezte a 11. torpedó hajós divíziónak, majd leselejtezték.
LZ 13. Az Osztrák-Magyar Monarchia rijekai "Ganz & Co. Danubius Maschinen-, Waggon- und Schiffbau A.G." ("Ganz és tarsa-Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T.") hajógyára belekezdett aknavadász hajótenderébe (MT), amit az I. Világháború miatt, annak lezárásával nem tudott befejezni. Viszont a jugoszlávok a tendert befejezték, tengeri deszantoló szállító hajóként 1931-ben a kraljevicai hajógyárukban. 1941-ben jugoszláv kapitulációja során a németek birtokba vették a hajót és átadták az olasz flottának. A II Világháború vége során visszakerült a jugoszlávokhoz, ahol 1955-56. közt modernizálják és 1960-től a hajó részét képezte a 12. deszantoló hajós divízió 3-dik deszantoló hajós zászlóaljának, majd leselejtezték.
LZ 17. Az Osztrák-Magyar Monarchia rijekai "Ganz & Co. Danubius Maschinen-, Waggon- und Schiffbau A.G." ("Ganz és tarsa-Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T.")[5] hajógyára belekezdett aknavadász hajótenderébe (MT), amit az I. Világháború miatt, annak lezárásával nem tudott befejezni. Viszont a jugoszlávok a tendert befejezték, aknarakó hajóként 1931-ben a kraljevicai hajógyárukban. 1941-ben jugoszláv kapitulációja során a németek a kotori öbölben birtokba vették a hajót és átadták az olasz flottának, ahol aknarakó hajóként szolgált. 1943-as olasz kapituláció során a hajót Máltán a „szövetségesek” elfogták és a jugoszlávokhoz került. A továbbiakban „Drager” aknavadász hajóként szolgált 1945-től. 1975-ben leselejtezték.

ÖNJÁRÓ ÚSZÓ DARUSHAJÓ
„lucka dizalica”

A JRM szolgálatában állt az acélból épült „LDI-18” (lucka dizalica), önjáró darus hajó. A hajógyár „Tito Beograd” üzemében készült el 1981.05.22-én. A JRM flottájába 1981. május 25-től léptették szolgálatba. Az önjáró munkahajó súlya 1352/1563 tonna volt, hossza 42.5 méter, szélessége pedig 20 méter volt. Két darab egyenként 175 kW-os dízelmotor hajtotta meg a hajót, maximális négy tengeri csomóval. A huszonnégy fős személyzetet szolgálta ki a hajón lévő „RUP-12M” rádióadó, és az UKT-FM 66/17” rádiótelefon. Az LDI-18-as darus hajó száz tonna teheremelésére is alkalmas volt, a JRM hajók, tengeralattjárók kiemelésére használta. Trogiban lévő katonai bázisra a Dunán keresztül juttatták el. Elsőként Montenegróba, ahonnan a Split-i Divulje bázishoz (Trogir). Onnan az 1991-es harcok során kivonták a Tivat (Montenegro) Kumbor katonai kikötőbe[6]. 1991. után a hajót a JRM-től megörökölte a montenegrói haditengerészet.[7]

[1] http://navyworld.narod.ru/Pomocni2.htm
[2] http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni 2. htm
[3] http:/ /navyworld. narod .ru/ Pomocni. htm# Kit 
[4] http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni.htm#Kit
[5] https://hu.wikipedia.org/wiki/Ganz_%C3%A9s_T%C3%A1rsa-Danubius_Villamoss%C3%A1gi-,_G%C3%A9p-,_Waggon-_%C3%A9s_Haj%C3%B3gy%C3%A1r_Rt.
[6] http:// jna-sfrj. forumbo. net/t3043- kumbor- 1986-1987, http:// www.paluba .info/smf/i ndex.php? topic= 6615. 15
[7] http://www.paluba.info/smf/index.php?topic=7915.0, http://www.vojska.me/naoruzanje-i-vojna-oprema-top-meni, http:// jna - sfrj. forumbo. net/ t1088p45- brodovi-i-p o dmornice –jugoslavenske -ratne- mornarice, https:// navodi.com/2013_Vesti/apr-02/vezba.html, 



LDI-18. forrás:www.paluba.info



USZÓ DOKKOK
„plovni dok”
A JRM szolgálatában álltak úgynevezett meghajtás nélküli úszó dokkok (plovni dok „PD”), melyekben javítási munkálatokat tudtak végezni, valamint nyílt vízen képesek voltak hajókat (méret függvényében) a dokk részükbe beúsztatni. Mozgatásukat vontatóhajókkal látták el. Természetesen a polgári célra történő felhasználás szempontjából még számos úszó és szárazföldi dokk üzemelt a jugoszláv kontinentális tengerparton és szigeteken lévő hajógyárakban, üzemekben[1]. 1984-86. közt több mint tizenhárom úszó dokk működött Jugoszlávia tengeri zónájában, melyek tulajdonosai hajógyárak, üzemek és tengerhajózási nagyvállalatok voltak; „Dok-1 (tulajdonos Jugoslovenska Tankerska Plovidba RO), Dok-2 (épült 1930-ban tulajdonosa a Jozo Lozovina-Mosor hajógyár Trogir), Dok-2 (épült 1909-ben tulajdonosa a Viktor Lenac hajógyár), Dok-4 (épült 1931-ben tulajdonosa a Titovo hajógyár Kraljevica), Dok-5 (épült 1967-ben tulajdonosa a Viktor Lenac hajógyár), Dok-6 (épült 1968-ban tulajdonosa a Veljko Vlahovic hajógyár Bijela), Dok-7 (épült 1972-ben tulajdonosa a Viktor Lenac hajógyár), Dok-8 (épült 1908-ban tulajdonosa a Losinjska Plovidba vállalat), Dok-10 (épült 1975-ben tulajdonosa a Popravilo Ladija 2. Oktober vállalat Izola), Dok-12 (épült 1976-ban tulajdonosa a Veljko Vlahovic hajógyár Bijela), Dok-15 (épült 1978-ban tulajdonosa a Titovo hajógyár Kraljevica), Dok-16 (épült 1977-ben tulajdonosa a Jugoslovenska Tankerska Plovidba RO), Dok-17 (épült 1977-ben tulajdonosa a RO.Brodoremont-Split R.O. B.S.V. hajóüzem).[2] Ezen dokkokat a JRM is igénybe vette és egyes dokkokat védelmi fegyverzettel is ellátta.
A Dok-2-es 1924-ben épült a Németországban. Az acélból épült úszó dokk 1700 tonna volt, 77 méter hosszú, 22 méter széles. Négyfős személyzet kezelte és ellátták védelmi fegyverzettel, két darab 20 mm-es Oerlikon vagy Hispano légvédelmi ágyúval. A Dok-4-es már 12 000 tonnás volt. Az acélból épült úszó dokk 1924-ben épült Leningrádban (napjainkban Szentpétervár). Hossza 165 méter, szélessége 29.2 méter. Tizenegy fős személyzet kezelte. A dokkot felszerelték „CHONE” emelő daruval és nyolc darab csörlővel. A dokk védelmére felszereltek rá négy darab 20 mm-es Oerlikon vagy Hispano légvédelmi ágyút. Ellátták még „KORABL-3” rádió adó-vevővel. Szintén acélból épült meg 1979-ben a trogiri hajógyárban a Dok-5-ös. Súlya 3500 tonna volt, hossza 117 méter, szélessége pedig 23.60 méter. Hat fős személyzet kezelte. A dokkot felszerelték két darab „Metalna” emelő daruval és négy darab csörlővel, egy 55 kW-os, 3x380 voltos, 50 Hz-s segéd dízel generátorral. A dokk védelmét két darab 20 mm-es Oerlikon vagy Hispano légvédelmi ágyú látta el.[3]

[1] http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,9210.30.html
[2] http://www.paluba.info/smf/index.php/board,197.0.html
[3] http://www.paluba.info/smf/index.php/board,57.0.html



Jozo Lozovina-Mosor hajógyár Trogir. forrás: http://tragurium.blogspot.com/2015/08/skver-mosor.html


„TANKEREK”, VÍZ ÉS ÜZEMANYAG SZÁLLÍTÓ HAJÓK

A Jugoszláv Haditengerészet (korábban partizán haditengerészet) számos szállítóhajót szerzett meg hadizsákmányként, vagy kapott meg a szövetségesektől a II. Világháború végével. Ezek egy része már korábban is szolgált a Jugoszláv Királyi flottában. Voltak újan teherhajók, melyeket megvásároltak a jugoszlávok. A hadiflottából azonban egy részük átkerült a civil kereskedelmi tengerhajózáshoz, főleg a régebbi gőzmeghajtású hajók soraiból. A jugoszláv hadiflottában a vízszállító uszályokat „penisa voda” (PV), az öbölben használt üzemanyag szállító uszályokat „penisa nafta lucka” (PNL), a nyíltvízi üzemanyag szállító uszályokat pedig „penisa nafta” (PN) jelöléssel látták el. 1941. áprilisban, jugoszláv kapituláció során több a Királyi Jugoszlávia haditengerészetében szolgáló „tanker” került hadizsákmányként a németek birtokába.[1]  A németek a hajókat „PV-5” vízszállító, „PNL-2”, „PNL-3”, „PN-5”, „PN-6”, „PN-8” üzemanyag szállítók 1941-ben átadták az olaszoknak. Az 1943-as olasz kapituláció eredménye képen a hajók vagy szövetséges, vagy német ellenőrzés alá kerültek, de a II. Világháború végével a Jugoszláv Haditengerészet birtokába szálltak át. Ezek közt volt az „Uljesura” motors bárka, „Kit” motoros bárka, „Lovcen” hajó, „Perun” hajó[2], „Isarco” hajó. További vízszállítók szolgáltak a jugoszláv flottában a „PV-6” (1969-ben eladva Szudánnak)[3]
Az „Uljesura” 1938-ban épült meg az Antwerpen-i "Société Anonyme John Cockeril” hajógyárban a Királyi Jugoszlávia „Uljesura” elnevezésű, motoros bárkája. 1941. áprilisi jugoszláv kapituláció során olasz hadizsákmány lett a szpliti kikötőben. 1945. szeptemberben Jugoszlávia a békeszerződés alapján visszakapta a tankert és szolgálatba állította polgári célra, mint üzemanyag szállító tankert, segédhajót.[4]
A „Kit” 1938-ban épült meg az Antwerpen-i "Société Anonyme John Cockeril” hajógyárban a Királyi Jugoszlávia „Kit” elnevezésű motoros bárka. 1941. áprilisi jugoszláv kapituláció során olasz hadizsákmány lett a szpliti kikötőben. 1945. után Jugoszlávia visszakapta a tankert. A JRM-ben üzemanyag szállítóként PN-11 megnevezéssel szolgált 1957-ig. 1957-ben a polgári zadari hajózási társaság "Jugoslavenska tankerska plovidba" megvásárolta és „Klostar” néven üzemelte. 1959-ben a rijekai "3. Maj Brodogradiliste" hajógyárban modernizálták, majd 1970-ben az "INI" társaság megvette és DB 4 "Klostar" néven üzemeltette 1988-as leselejtezéséig[5].
A ”Lovcen” tengeri hajó 1918-ban épült meg az Osztrák-Magyar Monarchia ("Ganz és társa ­ Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T. Schiffbau A.G ") rijekai hajógyárában, mint vízszállító tanker „WT-250”. 1932-ben került a Jugoszláv Királyság birtokába „Lovcen” elnevezéssel. 1941-ben a jugoszláv kapituláció során a hajó Divulje kikötőjében olasz hadizsákmány lett.  Az olasz flotta „Cherta” néven állította szolgálatba. 1943-ban az olasz kapituláció során Sibenik kikötőjében a jugoszlávok megszerezték a hajót, amit 1945-ben állítottak szolgálatba PV-21 víz, majd üzemanyag szállítóként[6]. A hajó 1960-tól felújították és PN-13 néven üzemanyag szállító tankerként szolgált tovább 1986-ig.[7]
Az itáliai „Consorzio Operaio Metallurgico Italiano” hajógyárban épült az „Avisio” osztályú[8] „Isarco” vízszállító tanker 1926-ban került az olasz hadiflottába[9]. 1943-ban a II. Világháború során a hajó Velencében az olasz kapituláció révén a németek birtokába került. A világháború vége felé 1945-ben a németek a jugoszláv vizeken elsüllyesztették a hajót, hogy ne kerüljön az ellenség kezére működőképes állapotban. Ennek ellenére 1948-ban a békeszerződés alapján a jugoszláv haditengerészet birtokába került, ahol PV-13 vízszállító tankerként üzemelt tovább[10]. Meg kell említeni, hogy a http://212.92.192.228/digitalizacija/novine/sibenski-list_1981_921.pdf weboldalon szereplő „Sibenski List” újság 1981. március 7-i számában a PV-13-ast az „Lovcen” hajóként azonosítja, a PV-16-es pedig „Kit” hajóként. [11] A „Lovcen” esetében számos weboldal cáfolja annak PV-13-ként működését, mivel mint már fentiekben említettem a „Lovcen” kezdetben PV-21 vízszállítóként, majd nem vízszállító, hanem üzemanyagszállótóként „PN-13” azonosítóval szerepelt a JRM-ben. 
A http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PV11 weboldal alapján két vízszállító tanker került 1944-ben a jugoszláv haditengerészet birtokába. Mindkét hajót 1944-ben a németek elsüllyesztették a tivati (Tivat) kikötőben. A kikötő felszabadítása után a jugoszlávok a hajókat kiemelték és szolgálatba PV-11, valamint PV-12 azonosítóval állították szolgálatba haditengerészetükbe.[12] A későbbiekben megjegyzésként feltüntetésre kerül, de itt is megjegyzem, hogy egyes fórumokon; http:// www. paluba. info/s mf/ index. php?action = printpage; topic = 9926. 0, http:/ /www. zeljeznice. net/f orum/ index. php?/ topic/ 14270- teretni- brodovi-tankeri-i-ostali/page-2, a PV-12-es vízszállító tankert „Bokanjac” hajóként azonosítják. A PV-12-es hajónál ezen fórumok az alábbiakat jegyzik meg; a PV-12-es 1953-ban épült a szpliti hajógyárban a vízszállító tanker a jugoszláv haditengerészet részére, mint PV-12 tanker. 1971-ig szolgált, majd 1972-ben eladásra került a zadari "Jugoslavenska tankerska plovidba" (1991-től "Tankerska plovidba") polgári tengerhajózási vállalatnak, ahol „Bokanjac” néven szolgált 1986-ig, leselejtezéséig Viszont három weboldal közlése alapján; http: // navyworld. narod.ru/ Pomocni. htm# PT61, http: // maritime- connector. com/ ship/ bokanjac- 7426655/, és a http:// marinelike. com/en/vessels/7426655-bokanjac.html, alapján a „Bokanjac” a PN-17-ként azonosítják és nem PV-12-ként. Ezen weboldalak a „Bokanjac” hajóval kapcsolatban azt nyilatkozzák, hogy a „Bokanjac” mint PN-17 prototípus a Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban készült el 1952-re. A haditengerészetben 1953-tól 1971-ig szolgál. 1971. után a hajó a zadari "Jugoslavenska tankerska plovidba" (1991-től "Tankerska plovidba") polgári tengerhajózási vállalathoz került, ahol Bokanjac” néven szolgált 1994-ig, leselejtezéséig (egyes adatok alapján a hajót 1969-ben megvásárolta Szudán, ahol”Fashoda” néven hajózott).
 A PV-11-ről a http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PV11 weboldal leírja, hogy 1944-ben a németek miután elhagyták Tivat montenegrói kikötőt, a hajót szándékosan elárasztották vízzel és ezáltal elsüllyedt a kikötőben. Tivatot elfoglaló jugoszlávok kiemelték a hajót és PV-11 azonosítóval hadrendbe állították. Ezzel szemben jópár weboldal; „https:// divetramonto. com/ hr/ olupina- borak/, http: // www. paluba. info/ smf/ index. php/ topic, 9926. 30. html, http://www.kuk-marine-museum.eu/museum-gallerion-autor-lucijan-diminic.html, http:// www .paluba. info /smf /index.php?action=printpage;topic=12350.0” a PV-11-es hajót „Izvor”, később „Borak” megnevezésű hajóként azonosítják, mely hajó 1952-ben épült a rijekai „3. Maj” hajógyárban a haditengerészet részére. „Izvor” néven a haditengerészet tulajdonában a „Primorje” Goli otok (Goli sziget) társaság részére végzett építőanyag szállítást Rijeka és Goli otok között. 1989-ben kivonták a katonai szolgálat alól és „Borak” néven teherhajóként üzemelt
1999-ig, amikor is balesetet szenvedett és elsüllyedt Zlarinnál.[13]

[1] A polgári célra, víz és üzemanyag szállító bárkákat, hajókat üzemeltek a Jugoszláv Királyi hajótársaságok. Vízszállító bárkák: „PV-1” és „PV-3”, „PV-5”. az utóbbi kettő 1941-ben olasz hadizsákmányként végezte.
[2] 1939-ben a belgiumi Antwerpen „Soc. Anon. John Cockerill, Hoboken, „hajógyárában a jugoszlávok (Jugoszláv Királyság) számára elkészült a több mint négyezer tonnás, háromezer tonna szállítására alkalmas, 94.9 méter hosszú, 13.9 méter széles, két B.H.P. dízelmotor által meghajtott,  tíz tengeri csomóval közlekedő, négy „Skoda” 40 mm-es L/67 ágyúval és két 12.7 mm-es vagy 15 mm-es géppuskával ellátott katonai üzemanyag szállító tanker, a „Perun” . A „Perun” 1941-ig üzemelt, majd áprilisban az olaszok hadizsákmányaként végezte. Az olasz flottában, „Devolo” névvel üzemanyag szállító tankerként szolgált 1943. 03.17-ig, amikor a szövetségesek brit tengeralattjárója a “Splendid” a sziciliai partok közeli Cape San Vito-nál lévő Monte Cofano-nál elsüllyesztette.http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[3] http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni. htm#top, http://www. klub- susacana.hr/revija/clanak.asp?Num=54-55&C=9
[4] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PV13
[5] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PV13
[6] http://212.92.192.228/digitalizacija/novine/sibenski-list_1981_921.pdf
[7] A hajó nem keverendő össze a „Lovcen” folyami vontatóval. http: // navyworld. narod . ru/ Pomocni. htm# top https: //en. wikipedia.o rg/ wiki/ List_of_ ships_of_the_Royal_Yugoslav_Navy, http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic=9926.0
[8] https:// www. wrecksite. eu/ doc Browser. aspx? 1412, https: //it. wikibooks. org/ wiki/ Forze_ armate_ mondiali_ dal_secondo_dopoguerra_al_XXI_secolo/Italia:_Marina
[9] https: //www. gazzettaufficiale. it/ atto/ serie_ generale/ carica Articolo? art. progressivo= 0&art. idArticolo= 1&art.versione=1&art.codice Redazionale= 047U1430& art. data Pubblicazione Gazzetta= 1947- 12-24& art. id Gruppo= 36&art.idSottoArticolo1=10&art.idSottoArticolo=1&art.flagTipoArticolo=14
[11] http://212.92.192.228/digitalizacija/novine/sibenski-list_1981_921.pdf
[12] http:// navyworld. narod. ru
[13] https://divetramonto.com/hr/olupina-borak/, http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,9926.30.html, http://www.paluba.info/smf/index.php?action=printpage;topic=12350.0



PV 11. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm

PV 12. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm



A „PV 16” 1932-ig a németek vízszállító tankere volt. 1932-ben megvásárolta a Jugoszláv Királyság. A hajó 1969-ig szolgált a jugoszláv hadiflottában, majd a korcsulai "Mediteranska plovidba" polgári célra megvásárolta és „Brna” névvel üzemeltette. 1986-ban a hajót megvette a dubrovniki "Atlantska plovidba", majd 1987-ben a "Brodospas" ahol leselejtezték[1]. Megjegyezni kívánom, hogy a http://212.92.192.228/digitalizacija/novine/sibenski-list_1981_921.pdf weboldalon szereplő „Sibenski List” újság 1981. március 7-i számában a PV-16-os hajót „Kit”[2] néven azonosítja.[3] Ezt cáfolja a http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni. htm# Kit weboldal, ahol leírják, hogy a „Kit” a JRM kötelékében, mint PN-11 szolgált, később pedig , mint „Klostar” a polgári tengerhajózásban. A „Kit” hajóról már a fentiekben írtam bővebben. Egyik legöregebb vízszállító hajó volt a „Nixe”. A hajó 1904-ben épült 250 tonnás vízszállító hajóként szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia flottájában. Az I. Világháború után a „Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz” (SZHSZK) került.[4]

[1] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#top, http://maritime-connector.com/ship/brna-7109207/
[2] Nem összekeverendő a PO-93 „kit” teherszállítóval.
[3] http://212.92.192.228/digitalizacija/novine/sibenski-list_1981_921.pdf
[4] http: // www. udhrm. com/ clanci / 2014/ imena- ratnih- brodova- na- prostoru- bivse -jugoslavije. html, https:// hr.wikipedia. org/ wiki/ Dodatak: Popis_ brodova_ austro-ugarske_ratne_mornarice, https:/ /www. skyscrapercity .com/ showthread. php?p=88860529



PV 16. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#Lovcen


A Jugoszláv Haditengerészet (JRM) az elavult és régi tankereit kívánta lecserélni és új, saját építésű tankerekkel kiváltani az ezerkilencszázötvenes évek „flottaprogramja” révén. Ennek során a korábban használatos tankereket a haditengerészet eladta a polgári tengerhajózás részére. 1952-ben a Jugoszláv Haditengerészet a rijekai körzet Kraljevica „Titovo brodogradiliste” hajógyárban nekilátott további „D-50” típusú vízszállító tankerek „Pomocni/Penisa Vodonosci” (PV) megépítéséhez. Ennek során elkészült 1952-re a PV-14 „Banja”[1], 1952-re a PV-15[2]- , 1954-1958-ra a PV-16, mely a szolgálatból kivont és polgári célra eladott korábbi német gyártású PV-16 [3] hajó helyét vette át a JRM-ben, és az 1952-ben elkészült „PV-17”[4]. A „D-50 típus mellett megépült a PV-22” típus, melynek képviselője a PV-22 vízszállító tanker volt.

[1] http://www.shipspotting.com/gallery/photo.php?lid=204795
[2] A PV-15-ös „Hertha” néven épült 1934-ben a németországi „Bosch Dortrecht,Klotrehnt” hajógyárban. A hajó a jugoszláv haditengerészet tulajdonában PV-15-ös azonosítóval szolgált. 1953-ban eladásra került egy rijekai polgári hajózási társaságnak, ahol „Sisak”, majd újabb tulajdonosválltás után 1966-ban a korcsulai „Medplov” társaság tulajdonában „Bok” néven szolgált 1987-ig. 1987. után a „Jezera” ACJ tulajdonába, majd 1994-ben a horvát haditengerészethez került, ahol 2006-ban leselejtezték.  http: // www. shipspotting. com/ gallery/ photo. php?lid= 205863 . http: // www.paluba.info/smf/index.php?topic=9926.90
[3] A „PV 16” 1932-ig a németek vízszállító tankere volt. 1932-ben megvásárolta a Jugoszláv Királyság. A hajó 1969-ig szolgált a jugoszláv hadiflottában, majd a korcsulai "Mediteranska plovidba" polgári célra megvásárolta és „Brna” névvel üzemeltette. 1986-ban a hajót megvette a dubrovniki "Atlantska plovidba", majd 1987-ben a "Brodospas" ahol leselejtezték
[4] A „PV-17” hajót a JRM kivonta Boka Kotor öbölbe 1991-ben, ahol a JRM megszünése után a montenegrói haditengerészet örököklte meg. Crna Gora MINISTARSTVO ODBRANE, Broj 80701- 3694/17-1, Podgorica , 12. 05. 2017. god. Na osnovu clana 5 Uredbe o prodaji i davanju u zakup stvari u drzavnoj imovini, (“Sl. list CG br. 44/10”) i Zakljucaka Vlade Crne Gore broj 03-9183 od 11. 11. 2010.godine i broj 07-291 od 23. 02. 2017. godine, Komisija za sprovodenje postupka prodaje–Tenderska komisija, objavljuje



PV 17. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm



Az ezerkilencszázötvenes évektől a Jugoszláv Haditengerészet a vízszállító tankerek mellett nekilátott olajszállító, üzemanyag szállító tankerek legyártásának „Pomocni/Penisa Naftonosac” (PN) a Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban. Egyik típus a „PN-12”  volt, melyhez az 1954-ben szolgálatba állított PN-12 tanker tartozott. A hajó 1984-ig volt szolgálatban a haditengerészetben, majd 1990-ben eladásra került a „Brodoprijevoznicki obrt Uvala” polgári tengerhajózási vállalat részére, ahol  „Privlaka”, majd „Pasman” néven szolgált.[1]
Másik típus volt a rijekai „3.Maj Brodogradiliste” hajógyárban elkészült „PN-13”, mely alá a PN-13 és PN-14 tankerek tartoztak. A PN-13-as 1951-től kezdte meg szolgálatát a JRM-ben és 1962-ig szelte az Adriát. 1962-ben kivonták a hajót a szolgálatból és eladásra került egy zadari polgári hajótársaságnak „Jugoslavenska tankerska plovidba”, ahol "Maslinovac" néven szolgát tovább tankerként 1973-as leselejtezéséig. Helyét vette át a „Lovcen”, mely addig vízszállítóként szolgált, majd így átkerülve az üzemanyag szállító flottába PN-13-as jelzést kapta meg. [2]
A PN-14-es 1952-től 1962-ig szolgált a haditengerészetben, majd „S-53” néven eladásra került a bári (Bar) „Prekookeanska Plovidba” polgári tengerhajózási vállalat részére, ahol „Bjelascica” néven szolgált 1963-ig. Ezt követően a „Bjelascica” a zadari „Jugoslavenska tankerska plovidba” polgári tengerhajózási vállalathoz került. 1964. októberében a hajó az „Interpetrol” szveti kájói (Sveti Kajo) polgári tengerhajózási céghez került, ahol 1965-ig szolgált, majd leselejtezték. [3]
A harmadik típust a „PN-15” képviselte, a PN-15 és PN-16-os tankerekkel, melyek 1986-ig szolgáltak a haditengerészetben.
Következő típus a „PN-17” volt. Ezek közé tartozott a PN-17, PN-18, PN-19, PN-20, PN-21.
)[4]. A PN-17-ről három weboldal közlése alapján; http: // navyworld. narod.ru/ Pomocni. htm# PT61, http: // maritime- connector. com/ ship/ bokanjac- 7426655/, és a http:// marinelike. com/en/vessels/7426655-bokanjac.html, megállapíható, hogy mint prototípus a Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban készült el 1952-re. A haditengerészetben 1953-tól 1971-ig szolgál. 1971. után a hajó a zadari "Jugoslavenska tankerska plovidba" (1991-től "Tankerska plovidba") polgári tengerhajózási vállalathoz került, ahol Bokanjac” néven szolgált 1994-ig, leselejtezéséig (egyes adatok alapján a hajót 1969-ben megvásárolta Szudán, ahol”Fashoda” néven hajózott). Ezzel szemben egyes fórumokon; http:// www. paluba. info/s mf/ index. php?action = printpage; topic = 9926. 0, http:/ /www. zeljeznice. net/f orum/ index. php?/ topic/ 14270- teretni- brodovi-tankeri-i-ostali/page-2, a „Bokanjac” hajót a PV-12-es vízszállító tankerkélnt azonosítják. A PV-12-es hajónál ezen fórumok az alábbiakat jegyzik meg; a PV-12-es 1953-ban épült a szpliti hajógyárban a vízszállító tanker a jugoszláv haditengerészet részére, mint PV-12 tanker. 1971-ig szolgált, majd 1972-ben eladásra került a zadari "Jugoslavenska tankerska plovidba" (1991-től "Tankerska plovidba") polgári tengerhajózási vállalatnak, ahol „Bokanjac” néven szolgált 1986-ig, leselejtezéséig. Mint olvasható a a fenti források vagy a PN-17-ként, vagy a PV-12-ként azonosítják a „Bokanjacot.
A PN-18-as tanker a Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban készült el 1952-re. A haditengerészetben 1953-tól 1962-ig szolgált. A hajót átkeresztelték B-54 névre. 1962. után a hajót megvásárolta a bári (Bar) „Prekookeanska Plovidba” polgári tengerhajózási vállalat. A cégnél aztán átkeresztelték „Grahovo” névre. 1975-ben a tankert megvásárolta a szpliti "Brodospas" vállalat, ahol már „MA-2 Zedni” néven szolgált 1987-ig. Ezt követően leselejtezték. [5]
A PN-19-es tanker a Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban készült el 1952-re. A haditengerészetben 1953-tól 1962-ig szolgált, ahol átkeresztelték később S-57 névre. 1962. után a hajót megvásárolta a bári (Bar) „Prekookeanska Plovidba” polgári tengerhajózási vállalat. A cégnél aztán átkeresztelték „Krajina” névre. 1991-ben a tankert megvásárolta a zadari "Jugoslavenska tankerska plovidba" (1991-től "Tankerska plovidba") polgári tengerhajózási vállalat. 1998-ban leselejtezték. [6]
A PN-20-as tanker a Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban készült el 1952-re. A https://fleetphoto.ru/vessel/77185/, valamint a http:/ /www. shipspotting. com/ gallery/ photo. php? lid= 2765338, weboldalak alapján a PN-20 a haditengerészetben 1953-tól 1991-ig szolgált. 1991. után a hajót megvásárolta a horvát „INA” zadari vállalata, ahol „Inatrans 1” néven 2001-ig szolgált. Ezt követően a szpliti „Karaman d.o.o. cég tulajdonába került, ahol vízszállítóként „Kapetan Mrs” néven szolgát tovább. A http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni.htm#PN20, valamint a http:/ /www.paluba. info/ smf/ index. php? topic= 11378.30 weboldalak alapján viszont a PN-21-es lett később a „Kapetan Mrs”. A PN-21-es szintén a  Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban készült el 1952-re. Hivatalos forrásként megjelölhető még a „Sindikata pomoraca Hrvatske: Pomorski vjesnik br. 81”[7] folyóirat, mely a PN-20-as hajót jelöli meg a „Kapetan Mrs” elődjeként.  
Következő típus a „PN-22” volt. Ezek közé tartozott a PN-22, PN-23, PN-24, PN-25. Mind a négy hajó a tanker a Szplitben lévő „"Vicko Krstulovic” hajógyárban készült el 1952-re. [8]
A PN-24-est elsőként a „Brodarsko Poduzece /Lovcen" akkori polgári tengerhajózási vállalat, majd 1960-ban a zadari "Jugoslavenska tankerska plovidba” polgári tengerhajózási vállalat vásárolta meg a haditengerészettől. Ez utóbbinál „Stoliv” néven szolgált.[9]
A PN-25-ös 1991-ben a horvátországi harcokban a sibeniki kikötőben hátrahagyta a jugoszláv haditengerészet személyzete és elsüllyesztették a „Szent Péter” öbölben. A horvátok 1994-ben kiemelték, de már csak fémként hasznosították újra. [10]
Következő típus a „PN-26” (NATO jelölés „Drina” osztály) volt. Ezek közé tartozott a PN-26, PN-27, Mind a két tanker a rijekai „Kraljevica” hajógyárban készült el 1988-ra. A hajókat M-75-ös légvédelmi ágyúkkal védték, melyből általában négy darabot helyeztek el a hajón.
A „PN-26” (Lignja) 1988-ra készült el a „Titovo” hajógyárban Kraljevicában (Rijeka körzet). 1989-ben a Jugoszláv Haditengerészet birtokába került, ahol 2003-ig szolgált, de már a volt Jugoszlávia jogutódja, a Szerbia és Montenegró államszövetség haditengerészetében. Az államszövetség felbomlásával már az önállósodó Montenegró hadflottájából került eladásra 2007-ben a montenegrói Hercegnoviban lévő „Nikolas” polgári tengerhajózási cégnek. További pályafutását a „civil életben” folytatta.[11]
A „PN-27” (Sipa) szintén a rijekai körzetben lévő Kraljevica „Titovo” hajógyárában készült el, 1988-ban. 1989-ben a Jugoszláv Haditengerészet birtokába került, ahol 2003-ig szolgált, de már a volt Jugoszlávia jogutódja, a Szerbia és Montenegró államszövetség haditengerészetében. Az államszövetség felbomlásával már az önállósodó Montenegró hadflottájából került eladásra 2006-ban a polgári tengerhajózási részére. További pályafutását a „civil életben” folytatta.[12]
A Jugoszláv Haditengerészet kötelékébe tartozott több úgynevezett üzemanyag szállító segédhajó, uszály „pomocni slepi naftonosci” (PSN). Ezen hajókat a „PSN-51” osztály  („PSN-51, PSN-52”)., valamint a „PSN-61” osztály („PSN-61., 62., 63., 64., 65., 66., 67., 68., 69., 70., 71.”), a „PSN-1” osztály („PSN-1”), a „PSN-90” osztály ( „PSN-90., 91., 92., 93., 94.”)  és a „PSN-95” osztály („PSN-95., 96., 97., 98., 99.”) fogta össze. Ezen osztályú hajók 1988-ban 1989-ben épültek a szpliti „Brodogradiliste specijalnih objekata” (BSO) hajógyárban.[13] A Jugoszláv Néphadsereg megszűnésével 2003-tól a jogutód Szerbia és Montenegró államszövetségének hadiflottájához kerültek, majd ezen szövetségén végével, 2006-tól egy részük Szerbiához, más részük Montenegróhoz, de volt olyan amelyiket horvát polgári tengerhajózás vásárolt meg (PSN-96, azaz „Gaj” tanker). A hajók többsége a kétezres évek közepétől a polgári tengerhajózásban folytatta életútját. [14]

[1] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[2] A hajó nem keverendő össze a „Lovcen” folyami vontatóval. A 82 tonnás, 42 méter hosszú és 5.7/11.4 méter széles, 250 lőerős gőzgéppel hajtott, három 18. mm-es géppuskával felszerelt „Lovcen” folyami remorka, vontatóhajót Budapesten gyártották „Bodrogköz” néven a  ("Ganz és tarsa ¬ Danubius Gép- Waggon- és Hajógyár R.T." üzemében Újpesten. 1914-ben állt szolgálatba a Dunán a "Magyar Királyi Folyam-és Tengerhajózási Részvény Társaság (MFTR)" tulajdonában. 1918-ban az I. Világháború után a jugoszlávokhoz került, ahol a Dunán lát el szolgálatot „Lovcen” néven. „Lovcen” folyami vontató 1941-ben a jugoszláv kapitulációval a németekhez kerül, ahol „Kahlenberg” néven szolgált. A II. Világháború során 1944-ben a szovjetek a hajót elfoglalták és átadták a jugoszlávoknak. A hajó a továbbiakban a jugoszláv dunai flottillában szolgált, ahol átkeresztelték „Zeta” névre, és 1965-ig, leselejtezéséig üzemelt. http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni. htm, https://en.wikipedia. org/ wiki/ List_of_ships_of_the_Royal_Yugoslav_Navy, http:// navyworld .narod. ru/ Pomocni. htm#top
[3] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[4] http: // navyworld. narod.ru/ Pomocni. htm# PT61, http: // maritime- connector. com/ ship/ bokanjac- 7426655/, http:// marinelike. com/en/vessels/7426655-bokanjac.html,
[5] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[6] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[7] https://issuu.com/sindikatpomoracahrvatske/docs/pv_81_web__1__42fd256bac2679
[8] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[9] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[10] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61
[11] https:// www. vijesti. me/ zabava/pokradeni- djelovi- vojnog- tankera- na- lustici, http: // tehnika. lzmk. hr/ tanker/, http:// www. paluba .info/ smf/ index. php? topic= 11378.0, http: // www. shipspotting. com/ gallery/ photo. php?lid= 1802810
[12] http://www. shipspotting. com/g allery/ photo. php?lid= 1247311, http:/ /tehnika. lzmk. hr/ tanker/,  http:/ /www.p aluba .info/ smf/index.php?topic=11378.0,
[13] hps://web. archive.org/ web/2 0140 31 3 1 71 7  16/ http:// www. brodosplit. hr/P or t als/ 17/ BSO_ reference% 2008.pdf
[14] http:// www. paluba.i nfo/s mf/ index.php? topic=11378.0, https:// web.archive.o rg/web/ 20140313171716/ ,http://www. brodosplit.hr/P ortals/17/BSO_reference%2008.pdf, Bojana Dimitrijevica :"Jugoslovenska Narodna Armija 1945-1959

„PN-17” üzemanyag szállító. forrás:www.paluba.info

„PN-26” üzemanyag szállító. forrás: http://www.shipspotting.com/gallery/photo.php?lid=1802810

Klostar (koábbi „Kit”). forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm

 „PN-25” üzemanyag szállító. forrás: www.paluba.info

„PN-27” üzemanyag szállító. forrás:www.paluba.info


Meg kell említeni, hogy a JRM tankerjei mellett sokkal nagyobb tankerek álltak a polgári tengerhajózás szolgálatába 1947-50 közt. Az első tankert 1947-ben Norvégiától vásárolta meg az akkori jugoszláv kereskedelmi tengerhajózási vállalat és „Jajce” néven állította szolgálatba.[1] A „Jajce” tankert követték további vásárlások; „Partizanka, Radnik, Hrvatska, Kosmaj, Lendava (tanker), Bojana.[2] Számos kisebb-nagyobb vállalat; Jugoslavenska slobodna plovidba-Susak (Jugoslobodna)1947-től, Jadranska slobodna plovidba – Susak (Jadroslobodna) 1947-től, Kvarner-Umag 1947-től,  Obalna plovidba Rijeka 1949-től, Brodarsko poduzece Rijeka 1948-tól, Brodarsko poduzece Zadar 1948-tól, Obalna plovidba Sibenik (Kotarsko brodarsko poduzece "Dupin”, 1955-től mint Kao i Brodarsko poduzece Zadar) 1951-től, Obalna plovidba Split 1948-tól, Korculansko-peljeska obalna plovidba 1955-től, Pomorsko transportno poduzece Dubrovnik 1951-től, Brodarsko poduzece Lovcen-Kotor 1948-tól, Prekomorska slobodna plovidba Split 1956-tól, Losinjska plovidba 1956-tól. „Jugoslavenska linijska plovidba (Jugolinija) 1947-től, Splosna plovba Koper 1954-től, Atlantska plovidba Dubrovnik 1955-től, Jugoslavenska oceanska plovidba-Kotor (Jugooceanija) 1955-től, Jugoslavenska tankerska plovidba –Zadar (Jugotanker) 1955-től vásárolt további óceánjáró tankereket. A polgári tankerek mellett a társaságok a JRM-től, a katonai szolgálatból kivont segéd teherszállítókat, víz, üzemanyag szállítókat vásároltak meg.

[1] http://www.paluba.info/smf/index.php?action=printpage;topic=7864.0
[2] http://www.paluba.info/smf/index.php?action=printpage;topic=7864.0



Épülő jugoszláv tanker a pulai „Uljanik” hajógyárban. forrás: http://tehnika.lzmk.hr/tanker/




A MNOVJ a II. Világháború végével a hadicélra használt katonai teherszállító hajóinak egy részét hadizsákmányként szerezte meg, vagy a szövetségesektől kapták meg. Ezen teherhajók elsősorban logisztikai feladatok ellátására használta fel. A hajók jó része egykori olasz tulajdonú teherszállításra alkalmas hajó volt, melyet a jugoszlávok „PT” (pomocni teretni) az az segéd teherszállító jelöléssel láttak el. Ilyen hajó volt a korábban olasz flottában szolgáló „Stefano” gőzhajó[1], melyet a jugoszlávok 1945-ben átkeresztelték PT-11 „Cres” névre. A „Tenacia Gennari”[2] gőzhajó az olaszok 1943. szeptemberi kapitulációja után a németekhez került, majd 1945-ben a partizán jugoszláv haditengerészet birtokába, ahol  PT-12 „Rasa” néven szolgált. 1957-től átkeresztelték és PT- 12 „Losinj” néven szolgált a jugoszláv flottában. 1957. után a hajót megvásárolta a „Lovcen” hajózási vállalat, ahol „Vrmac” néven szolgált. 1961.01.26-án a hajó elsüllyedt egy tengeri vihar során Velencénél[3].

[1] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[2] A hajó súlya 1528 tonna volt, hosszúsága 67.49 méter, szélessége pedig 10.07 méter. A hajó 1910-ben készült el a holland „Rotterdamsche Droogdok Maatsacahppij” hajógyárban, „Moordrecht” elnevezéssel. 1917-től „Mercator” néven szolgált, majd a brit és francia flottához került. A franciáknál „Mado” néven hajózott. 1934-től olasz tulajdonba került, ahol Tenacia Gennari néven szolgált. forrás:  Udruga Pomorskih Kapetana: Kapetanov Glasnik Split 2010., http:// www. tz-rasa. hr/dl/ IstraDiving_2013. pdf http: // navyworld. narod. ru/ Pomocni. htm#PT11
[3] forrás:  Udruga Pomorskih Kapetana: Kapetanov Glasnik Split 2010., http:// www. tz-rasa. hr/dl/ IstraDiving_2013. pdfhttp://forum.nase-sidro.com/index.php?topic=2186.0;wap, http:// www. tz-rasa. hr/dl/ IstraDiving_2013. pdf, Udruga pomorskih kapetana: Kapetanov glasnik. Hrvatski hidrografski institutISSN 1332-9456 Split, prosinac 2010. godine. http://www.upks.hr/glasnik_br21.pdf


„Felice”. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT12



Szintén az olaszoktól hadizsákmányként került a jugoszlávok birtokába a „Punta Blanca”[1] motoros teherszállító kétárbócos hajó (motornaja gruzovaja shuna), melyet a jugoszlávok átkereszteltek PT-13 „Ploce”, majd „Lastovo” névre. A hajó 1949-ig szolgált a jugoszláv flottában. További, a németektől megszerzett hadizsákmány volt a „K.T. 6.”[2] (Kriegstransporter) 650 tonnás teherszállító hadihajó, melyet a jugoszlávok 1945-től 1949-ig PT-21 „Krk”, majd 1949-től PT-21 „Tunj” névre kereszteltek át és 1963-ig szolgált.  A jugoszlávok az adriai Iszt (Ist) szigetnél 1944. július 29-én a németektől hadizsákmányként szerezték meg a „Felice”  felfegyverzett szállító hajót[3], mely a MNOVJ PT-81 „Susac” néven 1958-ig használta hadi célra. Ezt követően polgári célra eladták. 
A jugoszláv hadiipar az ezerkilencszázötvenes években nekik látott saját gyártású teherszállító hajóinak az elkészítéséhez. Ilyen tender volt a szpliti „Brodogradevna industrija Split" (1954-től 1971-ig "Vicko Krstulovic” hajógyár) hajógyárban elkészült a PT-82 osztály, a PT-82, PT-83., PT-84., PT-85., PT-86.[4], PT-87.[5], PT-88.[6], PT-89.[7]” hajók. A PT-82-es kórházhajóként üzemelt (PMB) a többi teherszállítóként szolgált. További osztályt képviselt a PT-91-es, melyhez a PT-91., 92., 93., 94., 95., 96. hajók tartoztak.[8]

[1] A „Punta Blanca” 1879-ben az Osztrák-Magyar Monarchia trieszti "Stabilimento Tecnico Triestino" hajóüzemében épült meg az oroszok részére „Pavel” néven, mint motoros kétárbócos teherszállító. A hajó a Fekete-tengeren szolgált 1917-ig. 1918-ban német hadizsákmányként végezte. 1923-ban olasz tulajdonba került a "Tullio & Ugo Fratelli" társasághoz, ahol „Tullio” névre keresztelték a hajót. Még ezen évben egy újabb olasz társaság vette meg, a "Capparti & Co", ahol "Gian Carlo" névet kapta a hajó. 1927-ben a "La Ligure Romana" olasz társaság tulajdonába került, "Corriere del Tevere" néven, 1941-ben pedig "Punta Blanca" névre keresztelték. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm,  Udruga Pomorskih Kapetana: Kapetanov Glasnik Split 2010.
[2] A K.T. 6. az olasz Anconában épült 1943-ban a „Cantieri Navali Riunitit" hajóüzemben. 1943. december 15-én a Német Haditengerészetbe került, majd 1944. november 5-én, a szövetséges repülőgépek Fiume-ban elsüllyesztették. 1945-ben a jugoszlávok kiemelték és felújították. 1947-ben állították szolgálatba. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[3]  1879-ben az Osztrák-Magyar Monarchia „San Rocco” trieszti  "Stabilimento Tecnico Triestino" hajógyárában készült el Alessandro Cesare és Giulio Dannecker megbízásából a "Vittoria" nevű személyszállító gőzhajó. A hajó ezt követően számos néven szerepelt az olasz tengerszetben; 1879-től a "Cavaliere de Chlumecky",1896 "Stagno", 1896 "Aussa", 1902 "Albona", 1904 "Nogaro", 1904 "Miramare", 1909 "Sansego", 1909 "Aussa", 1917 "Vjeko". 1941. áprilisábanaz olasz haditengerészet vette birtokba „Felice” néven és szolgált az 1943. szeptemberi olasz kapitulációig. Ezt követően a németek szerezték meg 1943. szeptemberben és „Felice” néven hadi teherszállítóként logisztikai célra használták.  1944. július 29-én a németektől hadizsákmányként a jugoszlávok elfoglalták és PT-81 „Susak” néven szolgálatba állították 1958-ig. Ezt követően a hajó a polgári tengerhajózásban folytatta pályafutását; 1958-tól az "Obalna plovidba", 1971-től a "Dalmatinska plovidba – Vela Luka" társaságoknál szolgált teherhajóként. 1977-től a SOUR "Jugobrod"-Vela Luka társasághoz került, ahol átkeresztelték „Pirat” névre. 1980-tól már „Duje” néven hajózott, majd "Felicio" néven szolgált 2013-as leselejtezéséig. forrás: http :// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic= 15321.0, http: // www. udhrm. com/ clanci/ 2014/ imena- ratnih- brodova- na- prostoru- bivse- jugoslavije.html, http://znaci.net/arhiv/dogadjaj/2809
[4] A PT-86  1952-ben lépett be a JRM-be. 1971-ben eladásra került a hajó a lasztovói (Lastovo) „Jadranka” halfeldolgozó és kereskedelmi vállalathoz, ahol „Adriatik” néven szolgált. http:// navyworld. narod. ru/ Pomocni. htm# PT11
[5] A PT-87 1950-ben lépett be a JRM-be, ahol a későbbiekben polgári hajózó vállalatnak eladásra került az ezerkilencszázhetvenes években és „Mamula” néven szolgált. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT11
[6] A PT- 88 1951-ben lépett be a JRM-be.  Később „S-48” ideiglenes néven eladták egy polgári közüzemi vállalkozásnak, és "Slaven" szállítóhajóként üzembe helyezték. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT11
[7] A PT-98 1954-ben lépett be a JRM-be. 1964-ben „S-2” ideiglenes néven eladásra került egy polgári hajóvállalatnak, ahol „Planik” néven szolgált. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT11
[8] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT61






PT-21. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT12

„Rasa”. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT12

PT-89 később „Planik” teherhajó. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT11

PT-81 „Susac” az az Felicio (ex Felice). forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT11


1956-ban épült meg a trogiri „Jozo Lozovina –Mosor” hajógyárban és 1958-ban már a JRM katonai teherhajójaként szolgált a PT-71 „Meduza”. A hajó 43.7 méter hosszú, 8.2 méter széles volt és 710 tonna. Egy darab 684 kW-os „Burmeister Wein"” dízelmotor hajtotta meg, maximális tíz tengeri csomóval. A hajó védelmét egy darab 40 mm-es „Bofors” és egy darab 20 mm-es M-71-es légvédelmi ágyú látta el. A tájékozódást és kommunikációt segítette egy darab „Decca" RM-1226A radar, RD-1 és "Siemens" 309. rádióvevő, RUP-12M rádió adó-vevő, UKT-FM 66/17 rádiótelefon, IK-10. parancsnoki kommunikációs rádió.[1] 1991-ben a horvát haderő és a JNA közt folyó háborúban a horvát haditengerészet a sibeniki "Velimir Skorpik” hajóüzem kikötőjében hadizsákmányként megszerezte a hajót. [2] A „Meduza” társa volt a PT-72 „Jastog”. A hajó szintén Trogirban épült 1956-58. közt. Méreteit tekintve hasonló hajó volt, mint testvére a „Meduza”. Az ezerkilencszázas évek végétől a hajót kivonták a hadiseregből és eladásra került egy kotori magán vállalatnak, ahol „Lira” néven szolgált, azonban az olasz partoknál zátonyra futott és elsüllyedt.[3]
1958-ban készült el újabb két teherhajó a rijekai „3. Maj” hajógyárban. Az egyik a PT-61 „Koralj” ,a másik a PT-62 „Alga” volt. Mindkét hajó 730 tonnát nyomott, hosszúk 57.21 méter, szélességük pedig 8.94 méter volt. A hajót egy darab „MAN W8V 30/38” 955 kW-os motor hajtotta meg

1991-ben a „Koralj” eladásra került magánszemélyek részére, ahol a vállalkozásukban „Riva” néven szolgált. 2001-ben a hajó további tulajdonoshoz kerül, a tongai „Safet Het Brahimed” vállalkozáshoz, ahol „Faos” néven szolgált. Az „Alga” 1991-ben került kivonásra a katonai szolgálatból, amikor is az „Alga” a „Zora” polgári hajózási vállalathoz került eladás útján, ahol „Pucisca” néven szolgált. 1993-ban a „Zora” eladta a hajót a „Jadran Cargo” magánvállalat részére. 2003-ban a Jadran Cargo vállalat eladta a hajót „Dario Karlic” vállalkozásnak, ahol átkeresztelték „”Dino” névre. [4]

[1] http://www.zeljeznice.net/forum/index.php?/topic/14270-teretni-brodovi-tankeri-i-ostali/page-2, Bojana Dimitrijevica :"Jugoslovenska Narodna Armija 1945-1959
[2] http://jna-sfrj.forumbo.net/t1088p345-brodovi-i-podmornice-jugoslavenske-ratne-mornarice, Bojana Dimitrijevica :"Jugoslovenska Narodna Armija 1945-1959
[3] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT11, Bojana Dimitrijevica :"Jugoslovenska Narodna Armija 1945-1959
[4] http://www.paluba.info/smf/index.php/topic,15153.20/imode.html, Bojana Dimitrijevica :"Jugoslovenska Narodna Armija 1945-1959



Polgári tengerhajózás, kereskedelem és személyszállítás „Jadrolinija” forrás: https://hu.pinterest.com/katarinaduvnjak/yugoslavia-graphic-design/

PT-71 teherszállító. forrás:www.paluba.info

PT-72 teherszállító. forrás:www.paluba.info

teherszállítók. forrás: http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm#PT1

PT-72 Vis sziget, Vis város kikötőjében. forrás:www.paluba.info



FEGYVERZETET SZÁLLÍTÓ TEHERHAJÓK
(Pomocni Oruzar „PO”)

A JRM a fegyverzetek (rakéták, torpedók, aknák, tüzérségi lövedékek, egyéb muníció)  szállítására úgynevezett „RO-RO” zárt típusú ’kompot” használt, mely emelhető-süllyeszthető rámpával volt ellátva[1]. A hajó a fegyverzeti anyag szállítása mellett deszantoló-szállító szerepet is ellátott, mely során több mint százötven katonát, hat tankot, több katonai járművet volt képes szállítani „A”-ból „B”-be. A hajókat a rijekai „Brodoprojekt” tervei alapján a szpliti „BSO” (Brodogradiliste specijalnih objekata)  hajógyárban készültek el 1982-84. közt. A hajókat „PO” (Pomocni Oruzri) azonosító jelzéssel látták el. A hajók normál súlya 600 tonna volt, terhelt 860 tonna. Hosszúk 58.20 méter, szélességük 11. méter. A hajókat két darab dupla hajócsavaros „Burmeister & Wain” 3480 lőerős dízelmotor hajtotta meg, kiegészülve három segéd dízel aggregátorral (3X100 kVA-os), maximális 16 tengeri csomóval.[2]  Teherszállítási kapacitását figyelembe véve a raktérben hat tank, vagy százötven katona transzportálása volt megoldott. A hajókat ellátták védelmi fegyverzettel; két darab „MTU-4 „Strela” 9K32 2M rakétákkal, két „Svitac” 128. mm-es rakétával, egy darab 20.mm-es négycsövezetű M-75-ös légvédelmi ágyúval, egy darab 40. mm-es „Bofors” L70-es légvédelmi ágyúval.[3]
1982-ben a szpliti BSO-ban elkészült a PO-91 „Lubin”. 1991-ben a hajót a Jugoszláv Néphadsereg és a függetlenedő horvát állam hadereje közt kirobbanó háború miatt kivonták a crna gorai Boka Kotor bázisra. 2003-ban Szerbia és Monteneró szövetségi állam haditengerészetének birtokába került a „Lubin”,majd a szövetség 2006-os felbomlásával a létrejövő önálló montenegrói állam (Crna Gora) haditengerészete örökölte meg, ahol kivonták a hadi szolgálatból. [4]
1983-ban elkészült a második „PO” a BSO-ban. A hajó a PO-92 „Ugor” azonosítóval látták el. 
Az „Ugor” 1990-ig szolgált a haditengerészetben, majd megvásárolta egy bijelai (Montenegro) magán vállalkozó. 1996-ban „Kairos I.”, 1997-ben „Boka Star” nevekre keresztelték át. 2002-ben kalandos út során horvátországi tulajdonba került át. A hajó „Star” néven belízi és tongai zászló alatt több tulajdonos váltás mellett végül a horvát hatóságok 2011-ben lefoglalták illegális „fegyvercsempészet[5] gyanújával. 2012-ben leselejtezésre került Törökországban[6].

1984-ben készült el a szpliti BSO-ban a harmadik „PO”, mely a PO-93 „Kit” azonosítót kapta meg. 1990-ig szolgált a haditengerészetben, majd megvásárolta egy bijelai (Montenegro) magán vállalkozó. A montenegrói Bijela hajójavítóban polgári célra átalakítják és 1996-tól „Kairo II”, majd egy angolai hajózási cég megvásárolta és „Hope” néven, majd 2001-től „Carlota II” néven belízi zászló alatt hajózott egy ideig. [7]

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/PO-class
[2] https://en. wikipedia. org /wiki/ Yugoslav_auxiliary_Ugor, http://www. paluba. info/ smf/ index. php? topic = 3000. 0, http: // navyworld.n arod.ru/ Pomocni.htm
[3] http://tehnika.lzmk.hr/brodoprojekt/
[4] https: //en. wikipedia. org/ wiki/ Yugoslav_a uxiliary _U gor , http: // www. paluba. info/ smf/ index. php ? topic = 3000.0, http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[5] https://www.index.hr/vijesti/clanak/vlasnik-boka-stara-broda-koji-je-prevozio-eksploziv-za-sadama-huseina-ceka-novo-sudjenje/502192.aspx
[6] https://en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_auxiliary_Ugor, http: //www. paluba. info/ smf/ index. php ? topic = 3000. 0,  http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm



PO-91. forrás: www.paluba.info

PO-92, mint „Boka Star”. forrás:www.paluba.info

PO-91. forrás: www.paluba.info

PO-93. forrás: www.paluba.info

PO-91. és a 93. forrás: www.paluba.info



A „PO”[1] hadihajók első sorozata már az ezerkilencszázötvenes években hadba álltak a jugoszláv haditengerészetben. 1954-55. közt, a szpliti akkori „Vicko Krstulovic” (1971-től Brodogradevna industrija Split „Brodosplit”) hajógyárban[2] elkészült pár darab, fegyverzeti anyag szállítása alkalmas „komp”, avagy „PO” (Pomocni Oruzar) hajó; PO-50., PO-51.[3], PO-52.[4], PO-53., PO-54.[5], PO-55.[6], PO-56.[7], PO-57.[8]
A hajók egy része 1971-ig, más része pedig 1985-ig szolgált a haditengerészetben, majd eladásra került polgári tengerhajózás részére. Kezdeti időszakban teherszállítóként folytatták működésüket („P” azonosítóval és számmal ellátva), mely funkciójuk a haditengerészetben is elláttak, majd későbbiekben az ezerkilencszázkilencvenes évek közepétől turisztikai célra hasznosították a hajókat[9]. A forrásként szolgáló http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm” weboldalon olvashatunk további két „PO” hajóról, melyekről annyit említ meg az oldal, hogy az egyik; a P-12-es hajó volt, mely 1954-ben épült meg a szpliti akkori „Vicko Krstulovic” (1971-től Brodogradevna industrija Split „Brodosplit”) hajógyárban[10]. 1971-ben a haditengerészet eladta a "Brodarska zadruga "Labud" vállalat részére, ahol „Kralj Domagoj” néven[11] teherhajóként üzemelt tovább. Ezt követően Zadarban a hajót megvásárolta a „Dragutina Cimera Zeljko” cég, ahol turistahajóként üzemelt tovább átalakítását követően. A másik hajó volt a P-9-es, mely szintén 1954-ben épült a „Vicko Krstulovic” hajógyárban, mint felfegyverzett teherhajó P-9. azonosítóval. 1971-ben eladta a haditengerészet az "Opca Poljoprivredna Zadruga "Sloga" vállalatnak, ahol 1972-től „Zelena Punta” néven teherhajóként szolgált. Később a Visz (Vis) szigeten működő „Komiza- Tvornica Ribljih Konzervi "Neptun" vállalathoz került, majd 2011-ben a sibeniki hajóüzembe, ahol leselejtezték[12].
Az ezerkilencszázötvenes években a haditengerészet mellett a szpliti akkori „Vicko Krstulovic” hajógyárban a polgári tengerhajózás részére is épültek hajók, melyek nem kerültek hadi lajstromba, ilyen volt például a „Telescica” teherhajó[13].
Mindezek mellett természetesen az ezerkilencszázötvenes évektől megindult a polgári hajózás számára történő hajógyártás úgy a személy, mint a tengerjáró teherhajók esetében is.[14]

[1] https://en.wikipedia.org/wiki/PO-class
[2] http://tehnika.lzmk.hr/brodosplit-d-d/
[3] Az 1954-ben elkészült PO-51-es hajó, mely 1971-ig szolgált a JRM-ben. Ezt követően eladásra került polgári tengerhajózás részére. A "Poljoprivredni Kombinat "Vidovo Polje"” társaság tulajdonába került, ahol 1972-től P-10 néven hajózott. Ezt követően teherhajóként a "Transportni Trgovinski Biro" társasághoz került, ahonnan egy pulai turisztikai hajózási cég "Brodoprijevoznicki obrt TORNADO-LINE” vásárolta meg, és „Tornado” néven turistahajóként állították szolgálatba. http:// www. paluba. info/ smf/ index. php? topic= 7642.0, https: // www. zadarskilist. hr/ clanci/19092013/nema-zainteresiranih-za-kupnju-broda-tornado, http: // ships. forumcroatian. com/ t623- m-b- tornado
[4] 1985-ig szolgált a haditengerészetben, majd eladásra került polgári tengerhajózás részére. A szpliti "Ugostiteljsko-turisticki Obrt "MB Tuna” turisztikai hajózási cég vásárolta meg, ahol átalakítva polgári célra „Tuna” néven turistahajóként járta az Adriát. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[5]http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[6] 1985-ig szolgált a haditengerészetben, majd eladásra került polgári tengerhajózás részére. A szpliti "Maestral Yachting" turisztikai cég vásárolta meg, ahol átalakítva polgári célra „Penelopa” néven járta az Adriát mint turistahajó. http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[7] 1971-ig szolgált a haditengerészetben, majd eladásra került polgári tengerhajózás részére. Teherhajóként „P-11 Monsun” néven a rijekai "Istravinoexport" tulajdonába került. Ezt követően eladták és egy pulai turisztikai cég "Monsun - Obrt za Ugost. i Turizam" megvásárolta, ahol „Monsun” néven turistahajóként járta az Adriát. . http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[8] Az 1954-ben megépült PO-57-es hajót a haditengerészet húsz éves szolgálat után eladta polgári célra. A hajó a „MONVI” turisztikai tengeri turisztikai hajótársasághoz került, ahol „Monvi” néven járta az Adriát turistahajóként. http://monvi-tours.com/monvi-hr.html
[9] http://navyworld.narod.ru/Pomocni.htm
[10] http://tehnika.lzmk.hr/brodosplit-d-d/
[11]https: // www. marinetraffic. com/ en/ ais/ details/ ships/ shipid: 921320/ mmsi:-7634575/ imo: 7634575/ vessel: K_DOMAGOJ
[13] https: // www. marinetraffic. com/ en/ ais/d etails/ ships/ shipid: 908168/ mmsi:-8332760/ imo: 8332760/ vessel: TELASCICA
[14] http://www.simplonpc.co.uk/Jadrolinija2.html#anchor133228







szerkesztette: Sz. Tibor


A szerkesztett anyag bárminemű felhasználása céljából kérjük lépj kapcsolatba a szerkesztővel a Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/groups/1661385440810107/

vagy email-en. program5000@gmail.com 

A fent írott szöveg más fórumra, weboldalra, facebook-ra, blogra.....történő beillesztése, beollózása, beírása, felhasználása esetén kérjük feltüntetni  a szerzőt és a forrás linkünket !!!




FOLYTATJUK

























































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































































Megjegyzések

Megjegyzés küldése