Stratégiai szempontból Horvátország honvédő háborúját
(Domovinski rat „DR”) lényegében négy etapra bonthatjuk fel. Első etap 1990.
januártól 1992. januárig tartott. A második etap 1992. januártól 1995. májusig
tartott, a harmadik etap pedig 1995. májustól 1995. augusztusig. A negyedik
etap 1995. augusztustól kezdődő időszakot ölelte fel egészen a háború végéig,
1996-ig. Ezen írásban a horvát fegyveres erők és a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) közt
folyó háború első etapjának, két periodusát (1990. május- 1991. március és
1991. március- 1991. augusztus) mutatjuk be. Az írásmű nem tudományos jellegű, szerkezetében,
tartalmában annak nem felel meg. A forrásokat az írásos anyag végén tüntettem
fel. A tartalom szabad
felhasználása esetén, kérem, hogy azt a „Facebook” vagy a program5000@gmail.com
email címen jelezzétek, egyeztetés végett. Köszönettel a szerkesztő:
Az anyagot
összeállította. „Szatmári”
BEVEZETÉS
Stratégiai szempontból Horvátország honvédő háborúját (Domovinski rat „DR”) lényegében három plusz egy etapra bonthatjuk. Első etap 1990. januártól 1992. januárig tartott. A második etap 1992. januártól 1995. májusig tartott, a harmadik etap pedig 1995. májustól 1995. augusztusig. A negyedik plusz etap 1995. augusztustól kezdődő időszakot ölelte fel egészen a háború végéig, 1996-ig[1]. Az első etapot stratégiai szempontból három periódusra bonthatjuk fel[2]. A horvát fegyveres erők és a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) közt folyó háború első etapját, szakaszát, mely az 1990. tavaszi választásoktól az 1992. január 3-i Szarajevóban (Sarajevo) megkötött tűzszüneti megállapodás[3] zárt le, három kisebb periódusra bonthatjuk[4]. 1990. május közepétől, a horvát HDZ[5] párt győzelmével és a horvát területvédelmi erők felfegyverkezésével folytatódó időszakkal kezdődött a Horvátország –JNA közti háborús első periódusa. Ezen periódus 1991. márciusig tartott a nyugat-szlavóniai Pakrác (Pakrac) városban kitört horvát-szerb fegyveres incidensig. A második periódus az 1991. márciusi „pakráci” incidenstől tartott a JNA Baranya, és a dalmáciai Kijevo falu elleni katonai műveletéig, 1991. augusztusig. A harmadik periódus 1991. szeptembertől tartott az 1992. január 3-i szarajevói tűzszüneti megállapodásig. A tűzszüneti megállapodást követően nemzetközi nyomásra a Jugoszláv Néphadsereg a nemzetközi békefenntartók közreműködésében állapodik meg a Európai Tanáccsal, az ENSZ-szel. A nemzetközi békefenntartók horvátországi missziójának megvalósulása érdekében a nemzetközi békéltető szervezetek a JNA horvátországi kivonását kezdeményezte. 1992. év elejétől egészen nyár elejéig megtörténik a JNA erők horvátországi kivonása, de helyét átveszi a JNA által támogatott a horvátországi szerbek által létrehozott fegyveres erő (Vojska Republika Srpska „VRSK”). Ettől kezdve hivatalosan Horvátország már a megalakuló helyi szerb fegyveres erőkkel állt hadba. 1992. májusában már hadiállapot van Boszniában is.
[1]
https://hr.wikipedia.org/wiki/Domovinski_rat, Davor Marijan:
Sudionici i osnovne znacajke rata u Hrvatskoj 1990. - 1991.,
[2]
forrás: Davor Marijan: Sudionici i osnovne znacajke rata u Hrvatskoj 1990. -
1991., Ilija T. Radakovic. Besmislena YU-ratovanja 1991-1995.
[3]
Szarajevói megállapodás (tűzszünet). A tűzszüneti megállapodásra a boszniai
Szarajevóban került sor, Gojkó Susak horvát védelmi miniszter és a JNA 5.
katonai körzetének főparancsnoka, Andrija Raseta között 1992.01.02-án. Ez
egyébként már a tizenötödik tűzszüneti megállapodás volt a két fél közt,
1991.03.31. óta, mely időpont a horvátországi háború kirobbanásának
időpontjaként jelölhető meg. A megállapodás nem jelentett végső politikai
megoldást a háború békés úton történő lezárására. A megállapodás megkötésében
aktív szerepet vállalt az ENSZ, mely ez úton érte el, hogy békefenntartó erőket
irányítson Horvátországba. A horvátországi szerb lázadó erők (RSK) részére a
tűzszüneti időszak lehetővé tette az általuk megszerzett területeken történő
ideiglenes stabilitás és elért pozíciók megerősítését. A horvátok bíztak
kezdetben, az ENSZ-ben, hogy közreműködnek abban, hogy helyreállítsák
Horvátország szerb lázadók által birtokolt területein a horvát hatósági
ellenőrzést. Erre azonban nem került sor. A szarajevói tűzszüneti megállapodás
hatályba lépett 1992.01.03-án 18.00 órától, viszont nem vonatkozott Dubrovnik
és Konavle Horvátország déldalmát részére, ahol a JNA stratégiai pozíciókat
vont ellenőrzése alá, körbezárva Dubrovnik várost. Ezen régió nem szerepelt az
ENSZ békefenntartói zónájában. Forrás: Wikipedia
[4]
forrás: Davor Marijan: Sudionici i osnovne znacajke rata u Hrvatskoj 1990. -
1991., Ilija T. Radakovic. Besmislena YU-ratovanja 1991-1995.
[5]
A Horvát Demokrata Közösség (horvátul Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) a
legnagyobb konzervatív-keresztényszociális néppárt Horvátországban. forrás :
wikipedia
A HÁBORÚ ELSŐ ETAPJÁNAK
ELSŐ PERIÓDUSA
1990. május- 1991. március
TARTALOM:
POLITIKAI ERŐPRÓBA
KÖLCSÖNÖS FEGYVERKEZÉS
HORVÁT FEGYVERES VÉDELEM
1. HORVÁT RENDŐRSÉG
2. A HORVÁT TERÜLETVÉDELEM
POLITIKAI ERŐPRÓBA
 |
horvát demonstráció Zágrábban- forrás: blog.dnevnik.hr
1963. megalakult a Jugoszláv Szocialista
Köztársaság (JSZK), melynek megálmodója és egyben fővezére Josip Broz Tito[1] karizmatikus háborús hős lett.
A JSZK tagköztársaságokból állt össze (szlovén, horvát, bosnyák, albán,
makedón, szerb, montenegrói). Minden egyes tagköztársaság saját, önálló
alkotmányos parlamenttel, köztársasági elnökkel és miniszterelnökkel rendelkezett.
A tagköztársaságok felett viszont a
hatalmat és irányítást a belgrádi (Beograd) központi szövetségi vezetés
gyakorolta. A központosított hatalommal szemben egyes tagköztársaságok
megpróbáltak függetlenedni (horvát tavasz[2], albán függetlenedési
törekvések[3]), sikertelenül. A
jugoszláv központosított hatalom jól működött egészen 1990. évekig a
Szovjetunió összeomlásáig és a Közép-Európa volt „szovjetbarát” államainak
függetlenségi győzelméig. Ezt követően a jugoszláv központosított szövetségi
hatalmi egység elindult a széthullás útján.
[1]
Josip Broz Tito: A második világháborúban a jugoszláv partizánok fő
karizmatikus vezetője. A Jugoszlávia (1943–1991) első számú vezetője volt
1980-ig. A II. Világháború vége után kiállt a szovjet befolyás ellen, egyik
atyja volt az el nem kötelezett országok mozgalmának. 1980. május 4-én
Ljubljanában halt meg. Bővebben: Wikipedia. Forrás: Wikipedia
[2] Horvát tavasz a horvát nemzeti identitáson
alapuló „reform” kulturális és politikai tömegmozgalom az 1970-es években.
Szembeszegült a kommunista belgrádi decentralizált hatalommal, melynek
politikai ellenfelévé nőtte ki magát.
[3]
Jugoszlávia Koszovó
autonóm provinciájában élő albán nemzetiségiek tüntetéseinek sorozata. forrás:
http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=79
 |
Jugoszlávia szocialista tagállamai- forrás: www.strawberryplanet.net |
1980. május 4-én Ljubljanában
elhunyt „Josip Broz Tito”[1] a Jugoszláv Szocialista
Szövetségi Köztársaság „Socijalisticka Federativna Republika Jugoslavija”
(SFRJ)[2] akkori államfője, a
forradalmár, a nagyvezér. Ezzel lezárult egy korszak Jugoszláviában. Ettől
kezdve a gazdasági hanyatlás, nacionalizmus feltörése, és a szövetség lassú
széthullás vette kezdetét, egészen az 1990-ben elkezdődő tagállami
függetlenedési törekvések megvalósulásáig.[3]
Az 1980-as évek végén a keleti,
közép-keleti és dél-keleti európai szocialista, kommunista államokban
megkezdődött a rendszerváltozás időszaka, mely a kommunista hatalmi rezsimek összeomlását
eredményezte. Ezen rendszerváltozás különböző úton ment végbe. Egyes blokkhoz
tartozó államokban tüntetésekbe és erőszakba torkoló módon (Német Demokratikus
Köztársaság, Lengyelország, Csehszlovákia…) néhol békés úton (Magyarország), de
egyes országokban véres forradalom útján (Románia, Jugoszlávia). Megkezdődött a
„többpártrendszerűség” kialakulásához, a parlamenti demokráciához, a
piacgazdasághoz vezető rendszer kiépítése. A keleti blokkhoz tartozó „szovjetbarát”
kommunista tömb a 1989-1991. közt felmorzsolódott. 1990. években ismét
elkezdődtek a jugoszláv szövetségi államon belüli albán nemzetiségi villongások.
Az albán „ellenszegülésnek” a kommunista belgrádi központi hatalom hamar véget
vetett a Jugoszláv Néphadsereg demonstratív bevetésével.
1981-ben tüntettek a koszovói
albánok, hogy tartományi szintről tagállammá alakulhasson Koszovó. A hadsereg[4] „Jugoslavenska Narodna
Armija” (JNA) viszont egyre nagyobb hangsúlyt kapott, hiszen Jugoszláviát
irányító belgrádi központosított „hunta”, a szerb érdekeket helyezve előtérbe,
a nemzetiségi villongások végett a politikai erőfölényt biztosító haderőt és karhatalmat
vetette be. Az 1981-es koszovói albánok tüntetése brutális elfojtása rámutatott
a belgrádi kommunista, szerb nacionalista központú hatalom valódi arcára.
Ekkor már a jugoszláv központi hatalom
élén az 1986-ban a szerb kommunista párt vezetőjeként elnökké választott Szlobodan
Milosevittyel (Slobodan Milosevic)[5] irányított.
1986-ban a szerb nemzetiségű
„Slobodan Milosevic” lett a jugoszláv kommunista párt elnöke, aki támogatta a
szerb nacionalista munkálódást, mely azzal párosult, hogy 1986-ra Milosevics
megszűntette a tartományokat, így Koszovót és Vajdaságot is. Ezzel újabb
ellenállás vette kezdetét a már nagymértékben el albánosított Koszovóban.
Tüntetések, demonstrációk az albánok részéről, melyre a kommunista belgrádi
központ a JNA bevetésével válaszolt. Az albánok mellett már a szlovénok is
szembementek a szerb hatalmi célokkal, majd jöttek a horvátok. Ez már az
1980-as évek vége.[6]
A légkör egyre feszültebb lett, melyet
Jugoszláviai gazdasági és politikai szétesése, az ebből erősödő tagköztársaságok
közti etnikai és ideológiai problémák csak tetőztek. A nacionalizmus térnyerése
elkerülhetetlen volt, mely a gazdaságilag erősebb tagállamokban (horvát,
szlovén) a szövetségi központi hatalomtól való fokozatos eltávolodást
eredményezte. Ezzel együtt megerősödtek és függetlenség, önállóság,
szuverenitás törekvéseik, melyeknek hangot adta. 1989-91.
években Jugoszlávia belső vállsága elérte csúcspontját. Az államon belüli
nemzetek közt több párbeszéd, egyezkedés is lezajlott a már 80-as
években válságba süllyedt Jugoszlávia ujjászervezése tárgyában. A szerbek a
szerb központosítást helyezték előtérbe, míg a horvátok és szlovének a
konföderációt. A nemzetek közti tárgyalások zsákutcába futottak és nem sikerült
megegyezni. Ez tovább erősítette a Jugoszlávián belüli válságot, mely erősen a
nemzetiségek szétválásához vezetett. A szlovén és horvát függetlenség irányába
orientálódó politikai szervezetek, tömörülések 1990. év elején létrehozták
saját nemzeti elveiket hirdető pártjaikat[7].
[1]
https://hu.wikipedia.org/wiki/Josip_Broz_Tito
[2]
SFRJ működése: 1963. április 7. – 1992. március 27. közt.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jugoszl%C3%A1via
[3]
Juhász József: Jugoszlávia felbomlása 1988–1992. https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/historia/01-0910/ch17.html
[4]
Jugoszláv Néphadsereg
[5] Montenegrói származású jogot végzett
politikus. Kezdetben belgrádi pénzügyi tanácsos, majd a Technoglas cég elnöke,
később a Beobank vezetője. 1983-ban már a Jugoszláv Kommunista Szövetség
tagjaként a Központi Bizottságban dolgozik, 1984-ben pedig kinevezték a párt
belgrádi bizottságának elnökévé. 1986
májusában a Szerbiai Kommunista Szövetség (SZKSZ) elnökségének elnökévé
választották, 1986 júniusától pedig négy éven át tagja a Jugoszláv Kommunista
Szövetség Külügyi Bizottsága elnökségének. 1989. május 8-án választották meg a
szerb köztársasági elnökség elnökévé, a többpártrendszer bevezetése után, 1990
júliusában megalapította a Szerbiai Szocialista Pártot, amelynek haláláig ő volt
az elnöke. A többpártrendszer első szerbiai elnökválasztásán 65%-os győzelmet
aratott, két évvel később újraválasztották, de már csak 53%-os
szavazattöbbséggel. 1997. július 25-én megválasztották Jugoszlávia elnökévé.
Bővebb információ Wikipedia. Forrás Wikipedia.
[6]
Juhász József: Koszovó útja a függetlenségig.
[7]
1991. januárban a horvátok megszervezték a HDP, HSP, és HDZ pártok tagjainak
sorából a titkos szervezetként működő „Hrvatska Uzdanica” , Horvátországi
remény szervezetet, mely a független és szuverén Horvát Köztársaság
létrehozására jött létre horvátországi „Zagreb” fővárosban.
 |
Szlobodan Milosevity forrás: www.slobodan-milosevic.org |
A horvát függetlenségért létesült „Horvát
Demokrata Blokk”[1]
szövetsége támogatta a horvátországi választáson induló Horvát Demokrata
Közösség /HDZ/ pártot. A HDZ fogta össze a horvátokat, egyfajta tömböt alkotva.
A HDZ mellé beállt a II. Világháborús horvát politikai vezető, Ante Starcsevic[2] „pánhorvát” ideológián
alapuló történelmi jobboldali, konzervatív eszméket képviselő Horvát Nemzeti
Párt „Hrvatska Stranka Prava“ (HSP), melynek katonai szárnya „HOS”, népszerű
önvédelmi erőként tevékenykedett a horvát polgári lakosság körében.
Horvátországban a horvátok által abszolút többségben lakott járásokban a HDZ
erőfölényben volt.
Egyértelmű volt, hogy a HDZ a
horvátországi horvátok, horvátországi függetlenségi törekvések mellett áll ki,
ezért a horvátországi szerbek[3] a baloldali és egyben a
jugoszláv szövetség felé hajló pártok Horvátországi Kommunista Szövetség /SKH/,
Demokratikus Változások Pártja /SDP/, Horvátországi Szocialistáinak Szövetség
/SSH/ erőire szavaztak, a jugoszláv eszméket való horvátok, jugoszlávok és más
nemzetiségek képviselőivel együtt. Az SKH – SDP szövetség erős volt az isztriai
félszigeten, „Buje, Porec, Rovinj, Pula, Buzet, Pazin, Labin, Rijeka”
járásokban, valamint a szerbek által lakott Drávaszögben (Beli Manastir járás),
Vukovár járásban, továbbá „Daruvar, Pakrac, Novska, Sisak, Petrinja,Glina,
Dvor, Kostajnica, Gvozd, Vojnic, Slunj, Otocac, Korenica, Lapac, Gracac”
járásokban és Szplit választókerületében.
Az SSH „Grubisno Polje, Garesnica, Cazma”
és „Cabar, Delnice, Ogulin, Vrbovsko” járásokban képviseltette magát jelentős
számban.
További horvát mérsékelt nemzeti politikát
képviselő párt volt a Nemzeti Együttműködési Koalíció (KNS). A koalíció a
hasonlóan mérsékelt nemzeti politikát képviselő horvát pártokat fogta össze. A
választásokon a harmadik legtöbb voksot megszerzett párt volt. Főként „Opatija,
Cres, Gospic, Sinj” járásokban szerzett erőfölényt.
Minimális számú szavazóbázist szerzett meg
a horvát „Zöld” párt, Szplitben.
Természetesen a szakadár horvátországi
szerbek sem tétlenkedtek, megalakították saját nemzeti érdekeiket képviselő
pártjukat a „Szerb Demokrata Pártot (SDS). A párt a horvátországi Krajina
régióban lévő Knin járásban jött létre 1990. február 17-én[4]. Céljuk volt egy önálló
szerb autonóm régió kialakítása Horvátországon belül a szerbek lakta részeken,
később pedig már egy szakadár „miniállam” létrehozásáért fogtak fegyvert.
A központi belgrádi politikai jugoszláv
szövetségi hatalmat továbbra is a régi nomenklatúra tartotta kézben, mindössze
csak a párt nevét cserélték le. 1990. július 16-án felbomló Szerb Kommunista
Szövetség újjáalakulásával jött létre, mint utódpártja az egykori Josip Broz Tito
vezette kommunista szövetségnek a Szlobodan Milosevity vezette Szerbia
Szocialista Pártja /SPS/. A párt nacionalista és radikális „szerb nemzetvédő
„politikájukkal maguk mögé állították a Szerbia népességét az egész szövetségi
állam területén. Jugoszlávia területén 1990. márciusa és decembere lezajlottak
a többpárti választások. 1990. április 08-án Szlovéniában, április 22/28.
Horvátországban, november 11-én Makedóniában, november 18-án, pedig
Bosznia-Hercegovinában és december 9-én Crna Gorában rendezték meg a
választásokat.
A Horvát Demokrata Közösség /HDZ/ párt
nyerte meg a választást Frányó Tugymán (Franjo Tudman)[5] elnökletével. A parlamenti
mandátumok több mint 66.2% szerezték meg. A maradék 12.2% -ot a horvátországi
szerb nemzetiség szavazatai alkották. A szerb választók 90% százalékának
szavazatait a szerb baloldali pártok Horvátországi Kommunista Szövetség /SKH/,
Demokratikus Változások Pártja /SDP/, Horvátországi Szocialistáinak Szövetsége /SSH/
szerezte meg, míg a szerb maradék 10% a horvátországi Szerb Demokrata Pártra
/SDS/ adta le voksát.
[1]
Az 1989. 06. 17-én megalakult nemzeti horvát „HDZ”, az 1990.02.14-én megalakult
horvát jobboldali HS (Hrvatska Stranka) és az 1990.02.25-én megalakult horvát
konzervatív HSP pártok szövetsége. forrás: https: // hr .wikipedia. org/ wiki/
Hrvatski_demokratski_blok
[2]
„Dr. Ante Starcevic, magyarosan: Dr. Starcsevics Antal (Zitnik-Gospic
közelében), 1823. május 23. – Zágráb, 1896. február 28.) horvát politikus és
publicista. Kezdetben az illír mozgalom híve. Eugen Kvaternikkel a Jogpárt
egyik megalapítója és programjának megfogalmazója. Jelmondata: „se Bécsnek, sem
Pestnek”, azaz a horvátság egyik felé se igazodjon. A horvátok a "Nemzet
Atyjaként" tisztelik. Karrierje folyamán egyre élesebb retorikát
használt.”forrás: Wikipedia
[3]
Horvátországban, ahol több mint félmillió szerb élt.
[4]
https://hr.wikipedia.org/wiki/Srpska_demokratska_stranka_(Hrvatska)
[5]
„Franjo Tudman (kiejtés: Frányó Tugymán, Veliko Trgovisce, 1922. május 14. –
Zágráb, 1999. december 10.) horvát történész, nacionalista politikus, a Horvát
Demokrata Közösség (HDZ) elnöke, Horvátország első államfője (1990-1999).”
forrás: Wikipedia
 |
Frányó Tugymán
|
forrás: greatersurbiton.wordpress.com |
A belgrádi vezetésű jugoszláv
államhatalmat a Szerbiában tartott választások alapján Szlobodan Milosevity vezette
Szerbia Szocialista Pártja /SPS/ szerezte meg. A választásokon a jelentős
fölénnyel kapták meg a választók voksát, a többi új párt, pedig osztozott a
maradék szavazói százalékon. Az 1990. áprilisában lezajló választások során
Szlovénia és Horvátország[1] elérkezettnek látta az
időt, hogy a még létező Jugoszlávián belül, kinyilvánítsák függetlenségüket. A
horvátok és a szlovének azonnal nekiláttak területvédelmi fegyveres önvédelmi
csoportjaik megszervezéséhez[2]. Elsőként a rendőrséget
alakították át, majd megalakult a Nemzeti Ellenállás (Narodna Zastita „NZ”)[3] és sorra következtek a
vegyes önkéntes fegyveres csoportok. Horvátország és Szlovénia első fegyveres
szervezetét az 1990. év elején megalakuló horvát és szlovén rendőrség adta. A
Jugoszláv Néphadsereg (JNA)[4] irányítása alatt álló
önkéntes területi úgynevezett „Területvédő” (Teritorijalna Obrana „TO”) polgári
„katonai” nemzetvédelmi szervezet szlovéniai és horvátországi tagjai sorra
csatlakoztak a forradalmi horvát, szlovén oldalhoz. Ezáltal a Horvátországban
horvátokból, Szlovéniában szlovénekből álló TO helyi szervezetek többé már nem
a Jugoszláv Néphadsereg alatt szolgáltak, hanem a horvátországi, szlovéniai katonai
védelmi feladatot ellátó, megalakuló horvát, illetve szlovén „Nemzeti Gárda”
(Zbor Narodna Garda)[5] irányítása alatt. A
Jugoszláv Néphadsereg vezérkara válaszként mozgósította erőit, és előirányozta
a „TO” katonai raktárak azonnali bevonását a JNA létesítményeibe, valamint a
katonai jelenlét (járőrözés) közterületi megkezdésére, fokozott védelemmel a
szerbek lakta településekre. A JNA emellett megkezdte szlovéniai és
horvátországi objektumainak védelmi megerősítését, úgynevezett „hadi”
készültség elérését. Problémát jelentett a helyi nemzetiségű sorállomány, és
tisztek dezertálása, ezért a JNA előirányozta a más tagállamokból (Bosznia,
Szerbia, Macedónia, Montenegró) történő erők átirányítását szlovén, horvát
területeken állomásozó egységeik megerősítésére. Figyelembe kellett azonban
venni a koszovói albán helyzetet, így ezen régióban maradni kellett a haderők
zömének.
Horvátok elkészítették új alkotmányukat,
melyben a területen élő szerbeket, mint kisebbséget jelölték meg a többi (magyar,
cseh, muszlim, szlovén…..) kisebbséghez hasonlóan. Nem adott nekik területi
önkormányzati lehetőséget sem. Természetesen a szerbek az alkotmányt nem
fogadták el. A horvátországi szerbekben még élt a második világháborús 1941-45.
közti Független Horvát Állam /NDH/ képe, mikor is a horvátok elnyomták és
üldözték őket. Tekintettel az új horvát alkotmányra, attól tartottak, hogy
Horvátország függetlenné válása után megismétlődhet elnyomások, üldöztetésük. Ezt
kihasználta a szerbiai Milosevity féle államgépezet, mivel nem kívánta sem, a
szlovénokat sem a horvátokat függetleníteni a jugoszláv szövetségen belül. A
horvátországi szerbek pártjaik révén sorra vonultak fel tüntetőleg a horvát
alkotmány ellen. A helyzet egyre fokozódott. A horvátok nem álltak el
függetlenségi törekvésüktől, és nem fogadták el a Milosevity által megjelölt
horvátországi területet, mely a történelmi országukból 60.5%, össznépességükből
46.4 szakított volna ki. A horvátországi szerbek „felhergelésére”, tiltakozásuk
fokozására, a belgrádi rezsim „bevetette” radikális politikai szereplőiket,
valamint kidolgozta „titkos” terveit a elkerülhetetlen fegyveres
konfliktushelyzetre.
A horvátországi lázadó szerbek támogatták
Vojiszláv Seselj[6]
szerb radikális politikus nézeteit, mely a „pánszerb” eszméken és
„Nagy-Szerbia” határán alapuló vonalon jelölték ki horvát állam és Jugoszlávia geográfiai
határát. Ez volt a „Seselj” vonal mely Horvátország-Jugoszlávia határát a „Virovitica-Karlovac-Karlobag”
vonalon húzta meg. A tervet a későbbiekben a szerbek katonailag is
előirányozták maguknak.
[1]
Dr Andelko Milardovic: Dokumenti Drzavnosti Republike Hrvatske Tisak: Hrvatska
tiskara. Zagreb Naklada: 2000 primjeraka, Tiskano: 1992. ISBN-86-7057-118-8
[2]
1991.január 20-án a horvátok védelmi egyezményt kötöttek a szlovénekkel,
melynek célja, hogy független hadsereget állítson föl mindkét nemzet. Még
januárban elkezdődtek a horvát és szlovén önkéntes rendőri erők és katonai
egységek felfegyverzésére irányuló külföldi fegyverszállítmányok. Ennek során a
horvátok „Cazmatrans” szállítmányozási és „Astra” kereskedelmi cégük révén a
magyarországi fegyverraktárakból a magyar állam közreműködésével jelentős számú
hadianyaghoz, főleg kézi fegyverzethez jutott. További szállítmányok érkeztek
Németországból és Olaszországból is. A horvátok a beszerzett fegyvereket,
muníciót Sv Nedelja katonai objektumban (Samobor), Mostine objektumban (Split)
helyezték biztonságba. A beszerzett fegyverzet elegendő volt a horvátoknak
arra, hogy felszereljék januárban megalakuló tartalékos rendőri csoportjaikat
Zagrában. A horvátok közben nagyszabású kampányt folytattak a toborzás
érdekében a tartalékos rendőri erők feltöltésére.
[3]
1991.03.13. Zágráb városban a Horvát Demokrata Egység (HDZ) párt az ország
védelmével kapcsolatban dönt a Nemzeti Ellenállás mozgalom (NZ)
megalakításáról. A jórészt fegyvertelen NZ helyi képviseletein, szervezetein
keresztül biztosítja az országban lévő stratégiailag fontos közműveket,
egészségügyi intézményeket, élelmiszer raktárakat, utakat, nyersanyag
raktárakat. Honvédelmi szolgálat ellátása során folyamatos rádiókapcsolat
fenntartásával éjszakai őrjáratokat, járőrözéseket, JNA erők hadmozgásának
megfigyelését látják el.
[4]
Jugoszláv Néphadsereg „Jugoslovanska Narodna Armija” (JNA). 1941.december 22-én
alakul meg és egészen 1992.május 20-ig funkcionál, mint Jugoszlávia fegyveres
katonai szervezete. Forrás: Wikipedia
[5]Frányó
Tugyman 1991.áprilisában (20-án) döntött Horvátország védelmét ellátó
szervezett katonai formáció, hadsereg létrehozásáról. A belügyminisztérium erőiből és önkéntesekből
megalakult a Nemzeti Gárda (Zbor Narodna Garda „ZNG”). A ZNG a védelmi
minisztérium irányítása alatt látta el honvédő katonai feladatait, biztosítva a
horvát állam működését, a jogállamiságot, Horvátország területi integritását.
Forrás: Wikipedia, Horvátország tekintetében 1991. áprilistól a rendőri erők
rendfenntartó feladatin túl a „haza” fegyveres védelmét a megalakuló „Nemzeti
Gárda” (Zbor Narodna Garda) látta el, majd 1991. őszétől a megalakuló „Horvát
Hadsereg” (Hrvatska Vojska), mint Horvátország Fegyveres Ereje (Oruzanih snaga
RH „OS RH”). A horvát erők rosszul voltak ellátva fegyverzettel, így fontos
szerepet játszott a „hazafiasság” az folyamatosan jelentkező önkéntesek
körében.
[6] Vojislav Seselj szerb szélsőségesen
nacionalista politikus. A Szerb Radikális Párt elnöke. A Hágai Nemzetközi
Törvényszék a délszláv háborúban elkövetett emberiség elleni bűncselekmények
elkövetésével vádolja. Célja volt az 1990-1996. balkáni háborúban a „Nagy
Szerbia” létrehozása, melynek nyugati határát képezte a Virovitica-
Karlovac-Karlobag vonal. A vonaltól déli, délkeleti irányba már a
„Nagy-Szerbia” alkotta „birodalom” létezett volna, attól észak, északnyugatra a
horvátországi területek. A vonal Seseljről kapta a „Seselj vonal” elnevezést.
Forrás Wikipedia.
 |
| Szerb „Krajina” Köztársaság zászlalja. forrás: https://flagspot.net/flags/hr-rsk.html |
A horvátországi területek nagyobb arányú birtoklását azzal indokolták, hogy ezen térségben jelentős szerb él, ezért számukra horvátországi, boszniai Krajina, közel 19 480 négyzet kilométernyi területen kialakítanának egy un. Nyugat–Szerb államot, „Srpska Republika Krajina” elnevezéssel. 1990. 08. 17-én a horvátországi Krajina régióban az észak- dalmáciai szerbek lakta járások, valamint a likai régió szerbek lakta járásai létrehozzák Knin városban székelő központtal a szerb autonóm körzet (SAO), melyhez miután csatlakozik a korduni és bánsági szerbség 1990. 12. 21-én, létrejött a SAO „Krajina”. A SAO Krajina területvédelmi erői (TO) és milícia révén lényegében saját „haderővel”[1] rendelkezett. A horvátországi szerb TO SAO Krajina célja volt a többségében szerbek lakta horvátországi járások[2] melletti horvátok által lakott vegyes járások, települések bekebelezése „Kostajnica, Topusko, Petrinja, Gospic, Ototcac, Sinj” városok és körzeteik ellenőrzés alá vonása, a „Sisak-Karlovac- Ogulin-Gospic” hadműveleti védvonal elérése.
[1]
Ezen katonai struktúra 1991. őszére már egy 24410 fős fegyveres erőt alkotott.
[2]
Az 1991-ben megtartott jugoszláviai népszámlálás alapján a szerbek Horvátország
13 járásában alkották a lakosság etnikai többségét, ebből 11 járásban abszolút
többségben voltak: „Donji Lapac (97,4%), Vojnic (90,6%), Dvor (85,6%), Knin
(88,6%), Gracac (82,3%), Vrginmost (70,6%), Titova Korenica (69,2%), Obrovac
(65,9%), Glina (60,5%), Kostajnica (62,4%), Benkovac (57,4%), valamint Pakrac
(46,4%) és Petrinja (44,9%)”. Mellesleg további 11 járásban területén 25%
felett volt a szerb nemzetiségű lakosság arányszáma.
 |
| Szerb szakadár zónák Horvátország területén |
Frányó Tudzsman „Tugyman” vezette horvát
hatalmi gépezet, átlátta a szerb politikát és látva a fegyverkezésüket,
megalakítva kormánya honvédelmi karát, megkezdték a horvát fegyveres erők
felépítését, létrehozását. A horvátországi szerbek támogatták az anyaállamuk
politikáját és egyre hevesebb ellenállást tanúsítottak, mellyel akadályt
gördítettek a horvát függetlenségi törekvések elé. A szerb anyaállam nemcsak
politikailag segítette, ezen szerb szakadár erőket, hanem haditechnikailag is. Belgrád
által szervezett szerbiai radikális felfegyverzett önkéntesek révén megindult a
horvátországi szerbek katonai képzése és felfegyverzése, mely lendületet adott
a horvátországi szerbeknek, hogy elhatárolódjanak a Jugoszláviából leváló
félben lévő Horvátországtól, horvát kormánytól. Ebben játszott kulcsszerepet a
Jugoszláv Néphadsereg, mint a Szocialista Jugoszláv Szövetségi Köztársaság
Fegyveres Erőinek (OS SFRJ) része. A
JNA korábbi időszakról már rendelkezett kész védelmi tervvel a nagy
jugoszláviai megvédése érdekében az imperialista hatalmak támadásával, vagy más
az országukra törő ellenséges erőkkel szemben. A terv a „Sutjeska” nevet kapta.
Az ország, Jugoszláviai (SFRJ-Jugoszláv Szövetségi Köztársaság) védelmére
vonatkozó terv két részből állt. Egyik részt képezte a Sutjeska-1, mely az
ország keleti részének védelmi terve volt, a másik az ország nyugati részének a
védelmi terve volt, mely a Sutjeska-2 nevet kapta[1]. A
JNA három szakaszra bontva állított fel Horvátország megszállását:
- egyik szakaszt jelentette, a
horvátországi horvát fegyveres területvédelmi erők teljes lefegyverzése.
Stratégiai pontok JNA erők általi megerősítése, „veszélyeztettet szerbek”
felfegyverzése.
- másik szakaszt jelentette, a horvátországi szerb lázadó lakosság teljes
felfegyverzése, ezáltal egy háttértámogatást nyújtva a JNA erőinek, mely erők
laktanyáikból kiindulva elfoglalják a stratégiai irányvonalakat. Ennek során a
JNA erők első lépcsőben a kontrol alá kellett volna vegyék a „Virovitica-Pakrac-Okucani”
vonalat, a Bjelovár és Bánya Luka (Banja Luka) hadtest erőivel. Továbbá Karlovác
várostól délnyugatra ellenőrzés alá kellett volna vegyék a „Krnjak - Barilovic
- Duga Resa – szlovén határ” vonalat, illetve a dalmáciai „Obrovac - Jasenice -
Novsko zdrilo” vonalat. Ezzel a „húzással” a JNA elvágta volna Horvátország
régióit egymástól. Mind ezek mellett Dalmáciában elvágták volna dél és
észak-közép dalmát részt egymástól az által, hogy Mosztár (Mostar) irányából a
boszniai Neretva folyó völgyén át Metkovics (Metkovic)- Plocse (Ploce) vonalat
elfoglalva támadták volna Szplit (Split) irányát, illetve Crna Gora felől
támadta Dubrovnikot (Dubrovnik) és a Peljesác félszigetet (Peljesac). További szempont volt
Kelet-Szlavónia, ezáltal Drávaszög (Baranya), Nyugat- Szerémség szerbek által
lakott részeinek ellenőrzés alá vonása.
- harmadik szakaszt jelentette, az elfoglalt területek „szerbesítése” és
megerősítése.
Meg kell emlteni ezzel kapcsolatban, hogy
a belgrádi kommunista hatalom, annak
ellenére, hogy gazdasági válság jellemezte az országot a hadsereg
felfejlesztése és hadrafoghatóságának megnövelése, modernizációja érdekében az
1980-as évek közepétől új haderő reformizációs tervvel állt elő, mely a
„Jedinstvo”[2] (Egység) megnevezést kapta.
Ez az egész Jugoszláv Néphadseregre kiterjedt, így a légierőre és
haditengerészetre is. A tervnek, már részét képezte Jugoszlávia válságával
kapcsolatos esetleges szerb központú hatalmi katonai puccs végrehajtása, mely a
lázadó tagállamok katonai parancsnokainak eltávolítására irányult a fegyveres
erőkből.[3]
A „Jedinstvo” terv három
„munkafázisból”, végrehajtási ciklusból állt, mely az 1., ezt követő 2., és
végül a 3. elnevezést kapta meg. A „Jedinstvo” első fázisa az 1980-as évek
közepén kezdődött el, majd 1989. őszén végrehajtásra került a „Jedinstvo 2”
terv, és 1990. február 26-április 4. közt végrehajtották és elfogadták a „Jedinstvo 3” tervet.
A horvát titkosszolgálatok elemző dokumentuma szerint a
"Jedinstvo" terv alkotórészei („Jedinstvo 2” és „Jedinstvo 3” verzió)
a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (SFRJ) fegyveres erejének
„Sutjeska 1” kódnevű haditervei voltak. A „Sutjeska 1” magába foglalta a
„Sutjeska 2” és „Sutjeska 3” terveket.[4] . A "Sutjeska 2" azon feltételezésen
alapult, hogy egy nyugat felől érkező „NATO” támadás esetén az SFRJ hadereje
miként reagáljon. A „Sutjeska 3” terv pedig csak a horvát tagállam és a szlovén
tagállam területét kontroláló JNA 5. katonai körzetre kiterjedő műveletet
irányzott elő. Ez utóbbi terv adta az alapját a JNA hadműveleti mozgásának az
1990-1991. évre kialakult szlovén és horvát függetlenedési törekvésekkel együtt
járó eseménysorozatok kezeléséhez.[5]
1990. évben a Jugoszláv Szövetségi
Köztársaságból kiválni szándékozó tagköztársaságok, Szlovénia és Horvátország
az ország nyugati részében helyezkedtek el. Ebből adódóan a JNA a két
tagköztársasággal szemben katonai fellépés részeként a Sutjeska-2 tervet
kívánta végrehajtani. Természetesen 1991. nyár elejére a tervet némileg
átdolgozták az aktuális erőviszonyok és rendelkezésre álló katonai egységek
viszonylatában.
[1]
1991. évben a JNA megkezdi a Sutjeska-2 terv végrehajtására vonatkozó
műveletet. A terv alapján a JNA erők fő támadási irányvonalként a Karlovac-
Plitvice nyugati vonalra, „Baranya-Osijek-Vinkovci-Száva” folyó keleti vonalra
és a Neretva folyó déli vonalra koncentráltak.
[2]
https://www.jutarnji.hr/globus/politika/povijesni-ekskluziv-tajni-plan-jedinstvo-vojni-udar-koji-je-trebao-slomiti-rh-kako-se-jna-10-godina-pripremala-za-sprecavanje-hrv-samostalnosti-6367628
[3]
https://www.jutarnji.hr/globus/politika/povijesni-ekskluziv-tajni-plan-jedinstvo-vojni-udar-koji-je-trebao-slomiti-rh-kako-se-jna-10-godina-pripremala-za-sprecavanje-hrv-samostalnosti-6367628
[4]
https://www.jutarnji.hr/globus/politika/povijesni-ekskluziv-tajni-plan-jedinstvo-vojni-udar-koji-je-trebao-slomiti-rh-kako-se-jna-10-godina-pripremala-za-sprecavanje-hrv-samostalnosti-6367628
[5]
https://www.jutarnji.hr/globus/politika/povijesni-ekskluziv-tajni-plan-jedinstvo-vojni-udar-koji-je-trebao-slomiti-rh-kako-se-jna-10-godina-pripremala-za-sprecavanje-hrv-samostalnosti-6367628
 |
| (K=hadtest, OG= Operatív Csoport, VPS= Haditengerészeti Szektor, forrás: http://hu-benedikt.hr/?p=5034 |
KÖLCSÖNÖS
FEGYVERKEZÉS
A JNA részét képezték a szövetségi irányítás alatt
álló, de háború, harci helyzet esetén a JNA katonai körzeti parancsnokságok alá
tartozó úgynevezett Területvédelmi Erők (Teritorijalna Obrana „TO”). A TO
erőket 1969-ben alakították meg a tartalékos és mozgósítható polgári lakosság
köréből. A területvédelmi erők műveleti területeiken raktározták
felszerelésüket, fegyverzetüket, melyek nem voltak valami modernek. A partizán
hagyományokat követve háború esetén „gerilla” harcmodorra voltak képezve, mint
tartalékos gyalogsági erők, a helyi szövetségi köztársaság TO parancsnokai
irányítása alatt, melyek szerb nemzetiségű katonai összekötők révén közvetlen
kapcsolódtak a JNA-hoz. A területvédelmi erők személyi állományát az adott
tagköztársaság a helyi önkéntesi alkották Szerbia, Horvátország, Bosznia,
Szlovénia, Montenegró (Crna Gora), Macedónia területén. A területvédelem (TO)
tagköztársasági és két tartományi parancsnokságai alá járási, körzeti és városi
törzsek tartoztak. A törzs irányította a zóna törzseket (operatív zónák „OZ”).
A zóna törzsek (ZnSTO) alá alakulatok tartoztak. A TO erők feladata volt az
1977-es „nemzetvédelmi” doktrína alapján a JNA erők hátországi támogatása,
háború esetén az elfoglalt területek biztosítása, hátországi támogatás
végrehajtása. Az TO erők úgynevezett területi és mobilizált, manőverezhető
alakulatok alkották, illetve járási, körzeti vegyes különítmények, osztagok. A
vegyes alakulatok –mely a TO erők 80 %-át
tette ki- a csoport formációtól, a zászlóalj és osztag (gyalogos,
diverzáns, diverzáns ellenes, műszaki, légvédelmi, felderítő, közlekedési,
kiképzési, támogató- logisztikai, rendészeti) formációkig terjedtek ki. A
manőverezhető alakulatok –mely a TO erők
20%-át tette ki- dandár és divízió formációkból, harcoló csoportból „BG”,
osztag csoportból, brigád csoportból, operatív csoportból állt. 1990. évre a területi és manőverező
alakulatok partizán alakulatokká rendeződtek, melyeket tüzér divízió és dandár,
brigád, taktikai csoport, légi raj, hajózó flottilla formációk alkottak. Létrejöttek a partizán alakulatokat
kiszolgáló és segítő „támogató” alakulatok, melyek mindamellett, hogy a
brigádokat és más partizán alakulatokat támogattak, ellátták a parancsnokságok
védelmét, katonai objektumok védelmét. Jugoszlávia területén több mint 860 000
fős területvédelmi erő[1]
működött szervezetten, szövetségi tagköztársaságok területén.
Az 1990-91-es
években a függetlenedni és a jugoszláv közösségből kilépni szándékozó szlovén
és horvát tagköztársaságok politikája végett a JNA vezérkara 1990. május 14-től
a két tagállam és boszniai tagállam TO raktárainak kiürítése mellett döntött. A
TO raktárak fegyverzetét a JNA katonai objektumaiba kívánták beszállítani,
ezzel azt megakadályozni, hogy a szlovének és horvátok egy esetleges katonai
konfliktus kialakulása során felfegyverezzék magukat. A JNA számára problémát jelentett a TO raktárak kiürítése,
hiszen 1991-re polgárháborús helyzet állt elő és a helyi területvédelmi erők
saját nemzetállamuk függetlensége mellett álltak ki, így „fellázadtak„ a JNA
ellen. Szlovéniában a közel 70 000 fős területvédelmi erőt a helyi szlovén
lakosság önkéntesei alkották, kevés volt a szerb vagy más nemzetiségű. Így a
szlovénok jelentős erőt vonhattak be saját önálló területvédelmi erőikben, mely
már a független szlovén államot képviselte. Szlovéniához hasonlóan
Horvátországban is, majd Boszniában szintén végbement a JNA területvédelmi erők
átalakulása, mely során már a saját függetlenedő államukat képviselték szemben
az agresszornak tekintet JNA-val. Ez alól kivételt képeztek a szerb TO
csoportok, melyek hűek maradtak a JNA-hoz és a későbbiekben, ezen szerb TO
csoportok alkották a horvátországi és boszniai önálló szerb „miniállamok”
haderejét. Bár a JNA megpróbálta a TO erők készleteit kivonni és összegyűjteni,
de így is jelentős mennyiségben állt rendelkezésre a már saját nemzeti
oldalukon álló szlovén, horvát és boszniai muszlim TO erőknek. Az SFRJ fegyveres erejének (OS) vezérkari törzse
1990, február 01-től áprilisig a tagköztársasági és két tartományi TO törzsek
fegyverzeti felszerelését a JNA hátországi bázisaira vonta be, de egy része a
szlovén és horvát nemzeti ellenállási mozgalmak kezébe maradt. Május 15-től a
JNA megkezdte akcióját, mellyel a TO fegyverzeti raktárak azonnali kiürítésére
irányult. A JNA jugoszláviai TO objektumok 54%-ban (785 raktár és objektum)
sikeresen ellenőrzése alá vonta a hadianyagokat, viszont több mint 46%- ban nem
tudta ellenőrzés alá vonni (elsősorban szlovéniai és horvát tagköztársaságban).[2]
1990. áprilisában a Blagoj Adzsity (Adzic)[3] Jugoszláv Szocialista
Federációs Köztársaság Fegyveres erőinek (OS SFRJ) főparancsnoka intézkedett a területvédelmi
(TO) katonai objektumokban tárolt hadianyag védelméről, megóvásáról. A JNA 1.,3.,5.
katonai körzet ( Vojni Oblast „VO”) parancsnokságok[4] felé és a jugoszláv
hadsereg haditengerészeti, légi és légvédelmi (VPO, RV ,PVO) parancsnokságok
felé. A JNA Horvátország területén az 1. VO[5] Belgrád parancsnokság alá
tartozó 17. tuzlai hadtest erőit[6] állomásoztatta Baranyában,
Kelet- Szlavóniában, Nyugat- Szerémségben, az 5. bányai lukai hadtest erőit
állomásoztatta nyugat- Szlavóniában[7]. Az 5. VO mindamellett,
hogy szlovéniai részen állomásozott két hadtesttel, 14. ljubljanai és 31.
maribori hadtest, lényegében nagyobbrészt Horvátországban volt jelen az összes
többi erőivel, 13. rijekai, 10. zágrábi, 32. varazsdini hadtesteivel[8]. Az 5. VO ellenőrizte
Horvátország területéből Közép és Észak- Horvátországot, Drávamentét, Muraközt,
Belső-Horvátországot, Kupamentét, Bánságot, Kordunt, Likát. Az 5. VO zágrábi
főparancsnoksággal a műveleti területén a szlovéniai és horvátországi bázisain
légi és légvédelmi erővel kontrolálta légterét. A katonai körzetet Konrad
Kolsek és Zsivota (Zivota) Avramovic parancsnokok irányították, mely körzet
erői magába foglalt 35000 katonát, 711 tankot, 367 páncélozott szállító harci
járművet, 869 ágyút, 64 VBR- rakéta vetőt. Horvátország területéből,
Dalmáciának szárazföldi részét, Isztria szárazföldi területének egy részét[9], valamint Horvátország
tengeri területét (Isztria, Kvarner öböl, Dalmácia) a JNA haditengerészete
„JRM” ellenőrizte, mind amellett, hogy a szlovéniai és montenegrói tengerrészt[10] is kontrolálták. A 3. VO
nem terjedt ki Horvátországra.
[1]
A Bosznia és Hercegovina szövetségi köztársaság állandó, aktív TO személyi
állománya: 1300 fő volt. parancsnokság 500 fő, kilenc regionális TO erők
személyi állománya 450 fő, százkilenc helyi TO erők személyi állománya 260 fő,
huszonhat TO brigád személyi állománya 1800 fő, tizenhárom TO egység 112 fő,
huszonkilenc TO egység 537 fő, hatvanhét TO egység 497 fő, öt légvédelmi
csoport TO 330 fő, nyolc TO brigád 140 fő, kilenc könnyű aknavetős üteg TO.
Mozgósítható összes személyi állomány 130500 az 1991. évekre.
[2]
DAVOR MARIJAN, Sudionici i osnovne značajke rata u Hrvatskoj 1990.-1991.
[3]
A Jugoszláv Néphadsereg vezérezredese, főparancsnoka, a Horvátország ellen
folytatott JNA offenzíva irányítója. Forrás: Wikipedia
[4]
1.VO Beograd, 5. VO Zagreb, 3. VO Skopje
[5]
Az 1. katonai körzet (VO) magába foglalta a Belgrád körüli védelmi zónát
valamint a szarajevói (Sarajevo) 4. hadtest, tuzlai (Tuzla) 17. hadtest,
uzsicei (Uzice) 37. hadtest, a kragujeváci (Kragujevac) 24. hadtest és a nóvi
szádi (Novi Sad) 12. vajdasági (Vojvodina) hadtest műveleti területét.
[6] 12. gyalogos gépesített lövész brigád: Osijek
(tank zászlóalj Nasice, műszaki zászlóalj Vukovar)”A”, 17. rádió-felderítő
szakasz –Osijek, 12. vegyes tüzér ezred: Vinkovci, 158. vegyes tankelhárító
brigád: Dakovo/ Djakovo „B”, 17.könnyű légvédelmi tüzér ezred: Vinkovci, 670.
hidász-műszaki zászlóalj :Slavonski Brod, 51. határőr zászlóalj :Beli Manastir
„A”
[7] A horvátországi laktanyák voltak Slavonski
Pozega városban és környékén
[8]
lásd: A Jugoszláv Néphadsereg 5. rész-
Sz.Tibor, ezen témakörhöz kapcsolódó írásos anyag
[9]
JRM 9. hadtest Knin, központi VPO erők „Benkovac, Zadar, Sinj, Split”.
[10]
JRM főparancsnokság „VPO- Split, 5. szektor (Isztria, Kvarner) Pula, 8. szektor
(Észak és Közép- Dalmácia) Sibenik, 9. szektor (Dél- Dalmácia és a montenegrói
tengerrész, Boka Kotor) Tivat- Kumbor”. Haditengerészeti állomások „Vis és
Lastovo” sziget. Partvédelmi tüzérség OTB.
Az 5. VO Zágráb erőit 1990. május 16- 18.
közt a JNA 32. hadtest a területvédelmi
TO erők bázisairól („Varazdinberg” objektum, „Dugo Selo/ Rudnik”
objektum-laktanya, „Bjelovar/ Sajmiste” és „Bedenik” objektumok, „Koprivnica/ Crna
Gora” objektum, „Krizevic/ Brezje” objektum, „Cakovec” laktanya, „Daruvar/ Doljani”
objektum) bevonják a varazsdi (Varazdin) központi laktanyába a kint lévő
fegyverzetet. Ez volt a „Radan” akció. Május 22- én az 5. (VO) katonai körzet,
katonai vezetősége intézkedik a muníciók kivonásáról a TO bázisokról Szlovénia
és Horvátország („Licki Osijek” objektum, „Zagreb Jedinistvo” objektum, „Duga Resa”
objektum, „Sisak” objektumok, „Zagreb MEGA” objektum, TO objektum „Zagreb”, TO
objektum „Kutina”, TO objektum „Grubisno Polje”) területéről.
A kivonásokat a JNA erők 1990.01.19-től
05.14-ig folyamatosan végezték. Szlovéniában a helyi szlovén TO erők birtokba
vették a szlovéniai TO objektumokat, ahonnan 15940 darab haditechnikai eszközt (fegyvert),
126 tonna lőszert zsákmányoltak és osztották ki a saját területvédelmi
egységeik közt.
Szlovénia esetében a függetlenedő szlovén kormányzat, nem teljesítette a
JNA utasítását és nem szolgáltatta be TO létesítmények fegyverzetét a
JNA-nak sőt azokat a szlovén kormány irányítása alá helyezte;
1991.06.28.-Borovnica . 824 tonna fegyver és muníció ,
1991.06.29.-Sentviska Gora : 343 tonna fegyver és
muníció,
1991.06.30.-Vrazji kamen és Otovec: 818 tonna fegyver
és muníció,
1991.06.30.-Zaloska Gorica : 909 tonna fegyver és
muníció,
1991.07.02.-Zgornja Lozinica: 1305 tonna fegyver és
muníció ;
-legnagyobb TO objektumokat, raktárakat, de végül mind
a 29 db. objektum a szlovén hadsereg birtokába került. Természetesen a JNA nem
kívánta tétlenül szemlélni a szlovéniai TO objektumok, fegyverzeti bázisok
szlovén kézbe kerülését, ezért egyértelműen a szlovén kormányzat tudtára hozta
szándékát, az az erőszak alkalmazását. A JNA tudta nélkül titokban viszont a szlovén kormányzat már 1990.
októbere egy 21 000 fős szlovén területvédelmi és rendőri erőből álló
fegyveres szervezettel készült a JNA elrettentésére. A JNA 1991. június 27-én
megkezdte Szlovénia elfoglalását, ami nem járt sikerrel és július 7-én a
„Brioni” megállapodás alapján Szlovénia és a JNA tűzszünetével ért véget a „tíz
napos hadjárat”.
A megállapodás
alapján Szlovénia és Horvátország 90 napra felfüggesztette szuverenitását. A JNA
Szlovéniai erői kivonta Horvátországba. A határidő leteltével októberben a két
állam életbe léptette a június 25-26-án kikiáltott függetlenségét. Szlovéniából
kivonuló JNA már nem volt képes, és taktikailag már nem is akart visszatérni
Szlovéniába, mivel horvátországi laktanyáikban és objektumaiban sorra, fegyveres
összeütközésbe kerültek a horvát erőkkel. A szlovén területvédelmi haderő a
JNA TO bázisai közül birtokba vette az öt nagyobb fegyverzeti raktárt, „Sentvidska
Gora, Borovnica, Zaloska Gorica, Zgornja Loznica, Kocevska Reka”. Frányó Tugyman, Horvátország vezetője 1990. július 5-én a
közép-dalmáciai kisvárosba, Kninbe (Knin) horvát delegációt küld, megbékélési
szándékkal a szerb lázadókhoz. A „látogatás” nem járt sikerrel a Krajina
régióban élő szerbek, anyaállamuk, Szerbia és a helyi szerb politikai vezetők háttértámogatása
révén- nem fogadták el a horvát „békejobbot „és tovább folytatták „mini
forradalmukat” a térségben. Szintén kudarccal végződött a horvát belügyi
alakulatok (Ministarstvo unutarnjih poslova „MUP”)[1] augusztus 17-i akciója,
ugyanis a támadók látva, hogy a szerbek barikádokkal, felfegyverkezve várják
őket, visszavonulót fújtak. A knini helyzet megoldására a horvát belügyi erők
speciális alakulatot – 1990. szeptembertől Antiterrorista Alakulat (Lucskó)-,
irányítottak a helyszínre. Ennek során három helikopterrel, Zágráb (Lucskó
reptér)- Ogulin város- boszniai légtér bihácsi régió (Bihac) irányon indultak Knin
felé. Azonban a belgrádi katonai vezetés azonnal két harci repülőgépet
irányított a horvát helikopterek visszafordítására.[2] A horvát helikopterek
visszafordultak a boszniai légtérből a zágrábi Lucskó reptérre (Lucko).
[1]
Horvátország Belügyminisztériumának fegyveres ereje, mely az ország alkotmányos
rendjének, az élet és a polgárok védelmének érdekében hajtották végre
rendészeti és harci feladataikat.
[2]
forrás:
http://www.24sata.hr/news/prijelomni-trenutak-mig-ovi-su-vratili-helikoptere-186765
 |
| Augusztus 17-i esemény- forrás: http://www.24sata.hr |
1990. nyarán végeredményben Knin szerb
többségű régió kikerült Zágráb ellenőrzése alól. Az ún. “rönkforradalommal”[1] kezdődött el a krajinai
szerbek felkelése, amely során a főbb útvonalakat fatuskókkal és rönkökkel
zárták le. Ezzel elindult egy folyamat mely végül évekig tartó háborúba
torkollott.
A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) állományából
a horvát és szlovén tiszti kar és sorállomány „disszidál”, így a JNA–t
túlnyomórészt szerb-crnagorai tisztikar irányította. A horvátok létrehozták
saját rendfenntartó testületüket, az első horvátországi
rendőrséget. A gyengén, jórész kézifegyverekkel ellátott
fegyveres szerv feladatul kapta a horvát állam egész területén, így a szerbek,
lakta vidékeken is a rendfenntartás. Megkezdték a korábbi, jórészt szerb
rendőrökből álló, múlt rendszerből megmaradt nomenklatúra leváltását, és az
országban lévő rendőrállomások, saját horvát állományukra történő cseréjét.
1990. augusztus 19-én
és szeptember 2-án a felkelő szerb területeken, elsősorban Knin környékén és
Dalmácia (Észak és Közép- Dalmácai) hegyvidéki részén (Zagora) a szerbek
polgárháborús feszültséget eredményező népszavazást tartottak. Ennek értelmében
kinyilvánították a Horvátországban élő több, mint 500 000 szerb területi és
kulturális autonómiáját. A népszavazást
a jugoszláv szövetségi kormány - a horvát tiltakozások ellenére - törvényesnek
nyilvánította. 1990. szeptember 7-én a zágrábi (Zagreb)
Lucskó (Lucko) reptéren, a horvát rendőrségen belül megalakul[2] az első antiterrorista
speciális egység (Antiteroristicka jedinica „ATJ” Lucko). Különlegesen
kiképzett katonák a továbbiakban, fontos és speciális műveletet igénylő
feladatok során alkalmazták. Az elkövetkező években részt vesznek a
hadműveletekben. A politikai csatározásokat hamarosan fegyveres összetűzések
követték a felfegyverzett szerbek és a horvát rendőrök között ( Glina,
Petrinja, Kostajnica, Dvor na Uni). 1990. október 1-én a horvátországi szerbek
Szerb Nemzeti Tanácsa kikiáltotta saját autonómiáját, amiről a horvát alkotmány
nem rendelkezett.
A szerb félkatonai milíciák, lázadók több
helyen megkezdték a közművek, közlekedési útvonalak aláaknázását[3]. Az 1990. augusztus 17.
létrejött észak- dalmáciai és likai szerb szakadár körzetből (SAO), 1990. december 21-én az észak- dalmáciai és likai szerbek
megalakítják a „Krajina” elnevezésű szerb autonóm körzetet (Srpska autonomna
oblast Krajina „SAO Krajina”). A SAO „Krajina” körzetéhez 1990. 12. 21-től a korduni
és bánsági szerbek is csatlakoznak[4].
A szerb lázadók törekvései a
Horvátországtól való elszakadás tükrében azonban nem ment végbe konfliktusok
nélkül, mely konfliktusok a fegyveres összetűzéseik sokaságán át, lassan de
biztosan a háborúba sodródott. A horvátországi szerbek által létrehozott
önkéntes félkatonai milíciák és területvédelem (TO) sorra harci kontaktusba
kerültek a horvátokkal. Az anyaországi JNA titokban támogatva a szerb lázadókat,
megpróbált, mint a két fél közti békítő haderő felvonulni.
[1]
A horvátországi szerb lázadók a főbb utakra és vasutakra fákból álló
barikádokat emeltek, ebből adódóan „rönk” forradalom elnevezést kapta az
ellenszegülés a horvát hatalommal szemben. Forrás Wikipedia, Nikica Barić:
SRPSKA POBUNA U HRVATSKOJ 1990.–1995., https: // raspadjugoslavije. wordpress
.com / tag/ srpska-politika- pobune /. Ivan Sagata: Balvan revolucija
[2]
1991. tél végén a horvátok több speciális rendőri erőt alakítanak meg. Ezen
egységeket rendfenntartóként a „forró” területekre vezényelik. 1991. február
23-án a horvát rendőrségen belül megalakul Bjelovarban a második speciális
antiterrorista egység „Specijalna jedinica policije PU Bjelovar-Omega”. Az
egység részt vesz speciális feladatok végrehajtásában „Bjelovar, Grubisno
Polje, Daruvar, Pakrac, Lipik, Glina, Slavonski Brod, Cavtat, Gospic és
Velebit” településeken, zónákban és részt vesznek az elkövetkező évek
hadműveleteiben.
[3]
Október 4-én a szerbek a zadari (Zadar) vízellátó közművet és a Maslenica
hidat, 10-én pedig az Una folyó mentén Srba térségében 15 méter mélységben
aláaknázzák a területet, védővonalat kialakítva. Október 11-én Knin és Kistanja
településéken a "Naftagas" Novi Sad üzemanyagcég elfoglalja,
kisajátítja a korábbi INA zágrábi üzemanyagcég benzinkutjait. A Lika és Unska tájegység
területein sorra robbannak a szerb aknák. Október 15-én reggel a szerbek
Zrmanja és Malovan település, 16-án pedig Gracsac (Gracac) és Knin települések
közti szakaszon aláaknázzák a „Zagreb-Karlovac-Knin-Split” fő vasútvonalat.
Október 18-án tovább folytatódnak a szerb aláaknázások Likában és
Észak-Dalmáciában. Október 19-én a Knin és Szplit (Split) közti szakaszon
Koszovo (Kosovo) és Sziverity (Siveric) települések között a szerb lázadók
aláaknázzák a fő vasútvonalat.
[4]
1991. augusztus 12-én a nyugat-szlavóniai szerbek, majd 1991. szeptember 25-én
a kelet- szlavóniai, baranyai, nyugat- szerémségi szerbek kikiáltják saját
szerb autonóm körzetüket (SAO). A két szlavóniai SAO végül 1991. decembertől
csatlakozik a SAO Krajinához. Ezzel, még nagyobb ellenségeskedést váltanak ki
Horvátországgal szemben. A horvátországi szerb lázadók, a horvátokat megkerülve
önhatalmúan saját maguknak adtak autonómiát. 1991. évben a SAO Krajina, SAO
Nyugat és Kelet-Szlavónia megkezdte működését és folyamatosan az irányba
történő tevékenységét, mely a három autonóm körzet 1991. decemberi
egyesítéséhez, majd 1992. tavaszán egy önálló „miniállam” létrehozásához
(Republika Srpska Krajina „RSK”) vezetett.
 |
| SAO Krajina TO címere |
 |
| SAO Krajina címere |
 |
| szerb SAO
milícia címerekép forrás: Wikipedia |
 |
Jugoszlávia
Szövetségi Köztársaság elnöksége. Balról jobbra: crna gorai tagköztársaság
elnöke Momir Bulatovic, makedón tagköztársaság elnöke Kiro Gligorov, szerb
tagköztársaság elnöke Slobodan Milosevic, horvát tagköztársaság elnöke Franjo
Tudman, boszniai tagköztársaság elnöke
Alija Izetbegovic, szlovén tagköztársaság elnöke Milan Kucan. forrás:. http://www.vojaskimuzej.si |
 |
JNA erők elhagyják Jasztrebárszkón lévő bázisukat.
forrás: www.zagreb.info |
HORVÁT
FEGYVERES VÉDELEM
 |
Megalakul a horvát haderő. forrás: www.ubvvpdr.hr
1991. január 20-án a
horvátok védelmi egyezményt kötöttek a szlovénekkel, melynek célja, hogy
független hadsereget állítson föl mindkét nemzet. 1990-ben Horvátországban,
miután a helyi szerbek fellázadtak a horvát kormány ellen, és csatlakoztak a
Jugoszlávia nemzeti egységéhez, ezzel nem ismerve el az önálló horvát államot,
a horvátok radikalizálódtak, és megkezdődött mindkét fél felfegyverkezése. A
helyi szerbek az egykori JNA támogatását élvezték, főleg hadianyag
szempontjából. Ezzel szemben a horvátok gyengén, jórész kézifegyverekkel
szerelkeztek fel, a megszerzett területvédelmi objektumok (TO) katonai
objektumaiból, külföldi „horvátbarát” államok, illetve külföldön élő horvát
diaszpórák (argentinai horvátok) támogatása révén. A horvátok kezdetben nem
rendelkeztek nehéztüzérséggel, páncélos erőkkel, légierővel és hadiflottával.
Franjó Tugyman vagy Tudzsman (Franjo Tudjman) vezette horvát hatalmi gépezet,
átlátta a szerb politikát és látva a fegyverkezésüket, megalakítva kormánya
honvédelmi karát, megkezdték a horvát fegyveres erők felépítését, létrehozását.
A Jugoszláv Néphadsereg /JNA/ állományából a horvát és szlovén tiszti kar és
sorállomány „disszidál”, így a JNA –t túlnyomórészt szerb és crnagorai
tisztikar irányította. A horvátok létrehozták saját rendfenntartó testületüket
Belügyminisztérium Rendőrsége (MUP), a korábbi Horvát Szocialista
Tagköztársaság Rendőrségéből (SUP).
1. A HORVÁT RENDŐRSÉG
Az
1990. évek első felében Horvátországban az egykori „jugoszláv” struktúrán
alapuló Belügyi Szolgálatok Titkársága „Belügyminisztérium” (Sekretarijat
Unutrasnjih Poslova „SUP”) szervezetéből 1990. őszére megalakul a horvát
Belügyminisztérium Szolgálata (Ministarstvo Unutrasnjih Poslova „MUP”)[1].
Az egykori Nemzetvédelmi Titkárságból (SNO) pedig megalakul a horvát Védelmi
Minisztérium Horvátország (MORH). 1991. 06. 26-án Szlovénia és Horvátország
kinyilvánította függetlenségét. Létrejött az önálló, szuverén Horvát
Köztársaság. Horvátország tekintetében 1990-1991 években elsőként a
rendőri erők létrehozására került sor. A szerb nemzetiségű rendőrök java
kilépett a horvát rendőrségből és csatlakoztak a szerb lázadók által
létrehozott milíciákhoz. 1990.év közepére (1990. július 21.) a SUP (MUP) RH
rendőri erőinek önkéntesekből megemelt létszáma révén Horvátországban már ötven
helyszínen, ponton, településen alakulhatott meg a helyi horvát rendőrség állomásai. A horvátok 1990. évek végére közel 28.000 fős
aktív állományú rendőrrel rendelkeztek és még legalább 11.000 fős
tartalékállománnyal. 1990. júliusában a SUP mozgósítása révén tovább növekszik
a rendőri erők létszáma, melyek alakulatokba szerveződtek (PJP). Mind emellett
elkezdődött a horvátországi városok, települések rendőrállomásain szolgálatot
ellátó helyi rendőri erők feltöltése, illetve a rendőrőrsök (PI), kapitányságok
(PS vagy PP) létrehozása[2].
1990. 08. 08-án megalakult több mint ezerhétszáz fővel az első rendőri dandár
szintű brigád. 1990. 09. 07-től pedig a rendőrségen belül sorra alakultak meg a
speciális egységek, antiterrorista alakulatok. 1990. szeptemberben a horvát
rendőrség megalakítja antiterrorista egységét a Lucskó (Lucko) ATJ
(Antiteroristicka Jedenica) néven, mely majd 1991. szeptemberében fontos
feladatokat hajt végre a JNA objektumok elleni „laktanya harcokban Delnice
várostól Zágrábig (Zagreb). A MUP RH további új alakulatokat is létrehoz
rendőri állományából (Tuskanac, Rakitje, Valbandon, Kumrovec, Pionirski Grad,
Sljeme, Vinica, Erdut) területén, mely egységek elsősorban az önkéntesek
kiképzésében, speciális feladatok ellátásának végrehajtásában… vesz részt. Már
1990. augusztus hónapban Zágrábban (Zagreb) elkezdődött a horvát rendőrség
tiszti állományának képzése a helyi rendőr akadémián. Koprivnica és Krizsevác
központi járásokban egyesítik a horvát önkéntes rendőri erőket és
felfegyverzik őket. Ezen egység képezi az első horvát rendőri alakulatot, mely
hivatalosan 1990. augusztus 5-én alakul meg. Ezt követően az összes
horvátországi megyében szolgálatba állnak a horvát rendőrök. 1990. augusztus
5-én Zágráb (Zagreb) fővárosban megalakul az Első Horvát Rendőri Alakulat
„Udruga Prvi Hrvatski Redarstvenik”. Több mint 1760 önkéntes rendőr állt. A
MUP, gyengén, jórész kézifegyverekkel ellátott fegyveres szervként feladatul
kapta a horvát állam egész területén, így a szerbek, lakta vidékeken is a
rendfenntartás. Megkezdték a korábbi, jórészt szerb rendőrökből álló, múlt rendszerből
megmaradt nomenklatúra leváltását, és az országban lévő rendőrállomások, saját
horvát állományukra történő cseréjét. A horvát rendőrség MUP, megkezdi a
közrend és közbiztonság fenntartását, mely során megpróbálták Horvátország
egész területén felállítani a központilag
(Zagreb) irányított rendőrállomásokat,
rendőrkapitányságokat, rendőr örsöket. A horvát
rendőrség MUP sorra alakította ki rendőr állomásait, örseit, irodáit, úgy a
horvát területen, mint a szerb kisebbség által lakott területeken az 1991.
években. Viszont a korábbi jugoszláv rendőrségnél még mindig szolgálatban
voltak szerb nemzetiségiek. Ennek kompenzálására a horvát belügyminisztérium
megkezdte a rendőrnek jelentkező horvát önkéntesekből feltölteni azon járások,
települések rendőrségét, ahol szerb lakossági arány jelentős volt, vagy akár
többséget képezett. Az arányt a horvátok a javukra úgy növelték, hogy a Zágráb
(Zagreb) városban megalakult központi rendőri (MUP) erőkből folyamatosan
vezényelték horvát rendőreiket a horvát-szerb vegyes lakosságú, vagy akár
szerbek által abszolút többségben lakott „forró pontokhoz”. Ez konfrontációhoz vezetett, mely során a
szerb nemzetiségű önkéntes szakadár területvédelmi erők, fegyveres összetűzésbe
kerültek a MUP egységeivel. A JNA „békítő” szerepe fokozatosan megszűnt és mint
agresszor a szerb kisebbség mellé állt. Mint technikailag, mint anyagilag is
támogatta a szerb területvédelmi erőket.
[1]
Belügyminisztérium–Rendőrség (Ministarstvo Unutarnje Poslove–Policija).
Belügyminiszterek a rendőrség élén :
-Josip
Boljkovac: 1990.május 30.-1991.július 2.-szolgálati idő: 1.év, 1.hónap,2.nap-
-Onesin
Cvitan: 1991. július 2.- 1991. július 17. –szolgálati idő 15.nap.-
-Ivan
Vekic: 1991.július 17.- 1992. április 15. –szolgálati idő: 8.hónap , 29.nap-
-Ivan
Jarnjak: 1992. április 15.-1996.december 16.-szolgálati idő:4.év,
8.hónap,1.nap-
[2]
http://www.policija.hr/UserDocsImages/Glasilo%20MUP/2010/prilog_42.pdf
 |
Horvát rendőrség karjelvény, forrás: www.policija.hr
Legnagyobb problémát továbbra is a szerbek lakta
zónákban jelentett, ahol egyes településeken többségben elő szerbek nem
fogadták el a horvát rendőröket. Itt voltak a legsúlyosabb fegyveres
incidensek. 1990. 08. 17-én a horvátországi Krajina régióban az észak-
dalmáciai szerbek lakta járások, valamint a likai régió szerbek lakta járásai
létrehozzák Knin városban székelő központtal a szerb autonóm körzet (SAO).
1990. október 1-én a horvátországi szerbek Szerb Nemzeti Tanácsa kikiáltotta
saját autonómiáját, amiről a horvát alkotmány nem rendelkezett. 1990. december
21-én az észak- dalmáciai és likai szerbek megalakítják a Krajinai Szerb
Autonóm Körzetet (Srpska autonomna oblast Krajina „SAO Krajina”). ), melyhez
csatlakozik a korduni és bánsági szerbség 1990. 12. 21-én. A SAO Krajina területvédelmi
erői (TO) és milícia révén lényegében saját „haderővel” rendelkezett. A
horvátországi szerb TO SAO Krajina célja volt a többségében szerbek lakta
horvátországi járások mellett a horvátok által lakott vegyes járások
bekebelezése „Kostajnica, Topusko, Petrinja, Gospic, Ototcac, Sinj” városok és
körzeteik ellenőrzés alá vonása, a „Sisak-Karlovac- Ogulin-Gospic” hadműveleti
védvonal elérése. Mindezek mellett a nyugat és kelet- szlavóniai szerb
szakadárok is függetlenedni akartak Horvátországtól. A horvát kormányzat
mindent megtett a rend fenntartása érdekében és abban, hogy az alkotmány
értelmében a szerbek ne alakíthassák meg szakadár „miniállamukat”
Horvátországon belül. A szerb szakadárok és horvát rendfenntartók között
súlyosabb fegyveres incidensekre került sor. A horvátok több speciális rendőri
erőt alakítanak meg. Ezen egységeket rendfenntartóként a „forró” területekre
vezénylik. Grubisno Polje, Daruvar, Pakrac, Lipik, Glina, Slavonski Brod,
Cavtat, Gospic, Legnagyobb problémát a szerbek lakta zónákban jelentett, ahol
egyes településeken többségben elő szerbek nem fogadták el a horvát rendőröket.
Itt voltak a legsúlyosabb fegyveres incidensek.
A horvátok több
speciális rendőri erőt alakítanak meg. Ezen egységeket rendfenntartóként a
„forró” területekre vezénylik; „Grubisno Polje, Daruvar, Pakrac, Lipik, Glina,
Slavonski Brod, Cavtat, Gospic. Legnagyobb problémát a szerbek lakta zónákban
jelentett, ahol egyes településeken többségben elő szerbek nem fogadták el a
horvát rendőröket. Itt voltak a legsúlyosabb fegyveres incidensek. 1991. év
márciusában, Horvátországban a régiós rendőrségek már alkalmaztak rendőri
erőikből mobilizálható, manőverezhető csoportokat, melyeket harci helyzetekbe
bevethettek és „forrópontokhoz” vezényelhettek. Ezen „PJP” csoportokat
folyamatosan képezték, speciális és különleges feladatok végrehajtására, akár
katonai műveletek elvégzésére. Ehhez ellátták őket megfelelő fegyverzettel és
harci járművel is. 1991.május 5-től a rendőrség egységeiből (PJP) un. speciális
egységeket (SJP) alakítanak meg Horvátország területén, mely erők a speciális
rendőri alakulat elnevezést csak hivatalosan 1991. novembertől használják.
 |
Speciális horvát rendőri alakulat. forrás:
https://aktualno.hr/predstavljanje-monografije-specijalna-policija-u-domovinskom-ratu/
Az
1991-ben megtartott jugoszláviai népszámlálás alapján a
szerbek Horvátország 13 járásában alkották a lakosság etnikai többségét, ebből
11 járásban abszolút többségben voltak: „Donji Lapac (97,4%), Vojnic (90,6%),
Dvor (85,6%), Knin (88,6%), Gracac (82,3%), Vrginmost (70,6%), Titova Korenica
(69,2%), Obrovac (65,9%), Glina (60,5%), Kostajnica (62,4%), Benkovac (57,4%),
valamint Pakrac (46,4%) és Petrinja (44,9%)”. Mellesleg további 11 járásban
területén 25% felett volt a szerb nemzetiségű lakosság arányszáma. Az előző,
1981-es népszámláláshoz viszonyítva – Vrginmost kivételével – a többségében
szerbek által lakott területeken mindenütt növekedett a szerb etnikum aránya,
és egyes esetekben („Knin, Gracac, Donji Lapac”) közel 10%-os volt ez a
növekedés. 1991. márciusában csupán 317 000 lakos élt a 11 000 km2 SAO
Krajina[1]
területén, akiknek 64.3% szerbnek ,30.9% horvátnak vallotta magát. A krajinai
szerbek még április elsején kijelentik a Szerbiához való csatlakozást, melyet
május 12-i népszavazással erősít meg. 1991. évben megalakult a SAO Krajinához
hasonlóan a Nyugat-Szlavónia[2] és
Kelet-Szlavónia[3]
SAO. A három horvátországi szerb SAO közül a legkisebb és egyben a
stratégiailag legkevésbé védhető a nyugat-szlavóniai terület volt (1300 km²).
Itt a szerb katonai ellenőrzés az erdős, középhegységi terület (Psunj, Ravna
Gora, Papuk, Bilogora) szerb aprófalvak borította részére terjedt ki. Az itteni
területeken a szerbek csak foltokban alkották a lakosság etnikai többségét (pl.
Pakrac). A nyugat-szlavóniai szerb területnek egyáltalán nem volt
összeköttetése a kelet-szlavóniai enklávéval, és csak egy vékony Száva-parti földnyelv
jelentett kapcsolatot a központi (Knin) Krajinával (bár a boszniai szerb
ellenőrzés alatt lévő területeken keresztül mindvégig megvalósulhatott az
összeköttetés).
[1]
Észak-Dalmácia, Lika, Kordun, Bánság régió 1991. decemberig. 1991. decemberében
csatlakozik a SAO Krajinához az 1991. augusztus 12-én létrejött SAO Nyugat-
Szlavónia és az 1991. szeptember 25-én megalakult SAO Kelet-Szlavónia, Baranya,
Nyugat- Szerémség.
[2] „Beli
Manastir” szerb szakadár járás, mint „Baranya” szerb autonóm terület, „Tenja”
és „Dalj” szerb szakadár járás, mint „Kelet-Szlavónia” szerb szakadár autonóm
terület és „Vukovar”, „Mirkovci” szerb szakadár járás, mint „Nyugat-Szerémség”
szerb szakadár autonóm terület egyesítéséből 1991.08.17. létrejött a „Baranya
Kelet- Szlavónia és Nyugat-Szerémség Autonóm Szerb Tartomány” SAO, mely 1991.
09.25-től működött formájában. 1991. decemberben csatakozott a SAO Krajinához.
[3] 1991. augusztus 12-én alakult meg a "Nyugat-Szlavónia" szerb szakadár autonóm terület "SAO Zapadna Slavonija". A terület stratégiailag legkevésbé védhető a nyugat-szlavóniai terület volt (1300 km²). Itt a szerb katonai ellenőrzés az erdős, középhegységi terület (Psunj, Ravna Gora, Papuk, Bilogora) szerb aprófalvak borította részére terjedt ki, "Grubisno Polje, Virovitica, Slatina, Orahovica, Pozega, Pakrac" járások szerb szakadár erőinek ellenőrzése alatt, illetve a korábbi szávamelléki "Novska" és "Nova Gradiska" járásokból kiváló szerb szakadár "Okucani" járás szerb szakadár ellenőrzése alatt. 1991. decemberben a SAO Nyugat-Szlavónia csatlakozott a SAO Krajinához.
 |
SAO
Krajina címere. forrás: http://deacademic.com/dic.nsf/dewiki/1215534
A kelet-szlavóniai terület (2600 km²) a
Duna-mentén Szerbiával volt határos, a háború előtt itt élt a horvátországi
magyarság zöme is. A szerbek itt eredetileg zömmel kisebbségben voltak, csak
néhány községben volt túlsúlyban a szerb etnikum. A központi SAO Krajina[1]
területe (A Száva-folyó és az Adriai-tenger között) 11000 km² nagyságú volt,
ami Horvátország területének mintegy ötödét jelentette. Területén a szerbek
zömmel a lakosság többségét alkották, a 13 szerb többségű járás közül 12 itt
található.
Ezek
korábban Horvátország gazdaságilag leginkább elmaradott peremterületei voltak,
amelyek a környező horvát városok (Split, Zadar, Gospić, Karlovac, Zágráb,
Sisak) vonzáskörzetébe tartoztak. Noha a kelet-szlavóniai terület – elsősorban
mezőgazdaságilag – elvileg fejlettnek számított, azonban összességében
elmondható, hogy a Krajinai Szerb Köztársaság gazdasága gyorsan összeomlott, az
államalakulat gazdaságilag életképtelennek bizonyult, Szerbia vagy Horvátország
nélkül teljesen kiszolgáltatott volt a helyzete. 1991. decemberében csatlakozik
a SAO Nyugat és Kelet-Szlavónia. 1992. évtől az egyesített horvátországi szerb
SAO megkezdi a „miniállam” kialakítását, mely 1992. május 10-én, mint Szerb
Köztársaság Krajina (RSK) átveszi a korábbi autonóm körzet helyét.
 |
Franjó Tudzsman horvát elnök a megalakuló horvát
rendőrség szemléjén. forrás: http://www.sibenik.in/sibenik/u-elitni-atj-lucko-stigao-sa-sto-maraka-u-dzepu-a-sa-svojim-suborcima-krvario-je-po-vecini-hrvatskih-bojista/57796.html
 |
Horvát
rendőrök 1991. forrás: https://hrvatski-vojnik.hr/godina-2016-menu/item/1924-postrojavanje-zbora-narodne-garde-28-svibnja-1991.html
A horvátok célja, hogy létrehozzák hadseregüket
(illegális fegyverimportok, pl. Magyarországról, Ausztriából, Németországból)[1],
a szerbek pedig megszervezik a helyi lakosságból verbuvált területi
milíciáikat, amelyeket a szerb vezetés alatt álló Jugoszláv Néphadsereg (JNA)
lát el fegyverekkel. Horvát oldalon nemcsak rendőri erők szerveződtek, hanem az
önkéntes katonai csoportok is „Dobrovoljacke Omladinske Jedinice (DOJ)”, mely 1991.
március 13-tól, mint nemzeti ellenállás „Narodna Zastita” (NZ) jött létre.
1990. év végére 30.000 fős állomány 1991. nyarára már több mint 90 000 főt
számláló, főleg fegyvertelen önkéntes erővé nőtte ki magát.
[1]
, forrás: http: // www. uimedrzave. com/ istrazivanje- karte. html, http: //
www. index. hr/ vijesti/ clanak/ ekskluzivno-- knjiga-koja-je-uzdrmala-balkan-tko-je-bio-drzavni-neprijatelj-broj-1-devedesetih/750905.aspx
 |
karjelvény rijekai horvát területvédők-forrás.
www.lokálpatriotirijeka.com
Horvátország védelme érdekében létrehozza 1990. év
tavaszának végére, nyár elejére az Önkéntes Fegyveres Csoportot (Dobrovoljacke
Oruzana Snaga/DOS). Emellett az 1990-es évek második felében honvédelmi
feladatok ellátása érdekében a horvát, önkéntesekből megalakul a (Dobrovoljacke
omladinske jedinice „DOJ”). Mindemellett a horvát HSP[1]
radikális párt 1991. 01. 22-én Szplit városban létrehozta első felfegyverzett katonai
szakaszát, mint az első Horvát Védelmi Erők (HOS) alakulatát[2].
Az önálló területvédelmi (Teritorijalna Obrana -TO)
fegyveres csoportok saját otthonaik védelmébe alakultak meg az 1990. év első
felében a TO erőket koordináló városi és járási válság törzsek, stábok
(STO) irányításával, segítve a rendőri erőket. Az egyre jobban elszaporodó
fegyveres konfliktusok végett, valamint a JNA Szlovénia, majd pedig
Horvátország ellen irányuló megszálló stratégiája miatt a nagyobb városokban,
majd ezt követően a kisebbekben is válság és krízis stábok alakulnak meg a hely
tanács /önkormányzat vezetőiből és szakemberekből. A horvát politikai szárny, a
választásokat megnyerő és kormányt alakító HDZ az önkéntesek soraiból a
rendőrség mellett megkezdte katonai szárnyának a kiépítését, mely folyamatos
szerveződések révén jut el egy reguláris haderő létrehozásáig. A HDZ már 1990.
évben megkezdte önkéntes felfegyverzett önkéntes alakulatainak felállítását.
Ezen erők voltak a „önkéntes egységek” (dragovoljacka postrojba „DP”). A DP
feladata volt biztosítani a horvátok lakta területeket, településeket valamint
védeni azon falvakat, városokat, ahol a szerbek képeztek abszolút többségi
lakosságot. 1991. június végétől a DP erők átszerveződnek és létrejönnek a Nemzeti
Gárdába integrálódó horvát önálló századok és zászlóaljak (samostalna satnija
„SS”, samostalna bataljuna „SB”)[3]. Létrejöttek
az úgynevezett járási „információs” központok (Centra za obavjescivanje „COb”),
ahol folyamatosan nyomon követték a harci eseményeket, a JNA hadmozgását,
történéseket és azokat regisztrálták és feljegyezték.
[1] 1990. február 26. Horvátországban megalakul
az Ante Starcevic eszmékre épülő Horvát Nemzeti Párt „Hrvatska Stranka Prava“
(HSP) melynek alapító elnöke Dobroslav Paraga, helyettese pedig Ante Paradzik.
1990-ben Horvátországban, miután a helyi szerbek fellázadtak a horvát kormány
ellen, és csatlakoztak a Jugoszlávia nemzeti egységéhez, ezzel nem ismerve el
az önálló horvát államot, a horvátok radikalizálódtak, és megkezdődött mindkét
fél felfegyverkezése. A helyi szerbek az egykori JNA támogatását élvezték. A
horvátok a haza megvédése érdekében egyre többen csatlakoztak a HSP által
szervezett fegyveres önálló, önkéntes erőkhöz a HOS-hoz. Forrás: Wikipedia
[2] 1991. 03. 18-tól parancsnokság
Zágrábban a „Starcevic” házban. forrás: https: // hos- 91.jimdo.com/ naslovnica/ o-hos-u/
[3]
50. samostalni bataljun HV "R" – Virovitica, 51. samostalni bataljun
HV »R« – Vrbovec, 52. samostalni bataljun HV "R" – Daruvar, 53. samostalni bataljun HV »R« – Dugo Selo, 54. samostalni bataljun HV »R« –
Cakovec, 55. samostalni bataljun HV »R«
– Bjelovar, 56. samostalni bataljun HV
»R« – Kutina, 57. samostalni bataljun HV
»R« – Sisak, 58. bataljun HV »R« –
Slunj, 59. samostalni bataljun HV "R" – Zelina, 60. samostalni
bataljun HV »R« – Cres-Losinj, 61. samostalni bataljun HV "R" –
Jastrebarsko, 62. samostalni bataljun HV "R" – Novska, 63. samostalni
bataljun HV "A" – Slavonska Pozega,
65. samostalni bataljun HV »R« – Ivanic Grad, 73. samostalni bataljun HV
»R« – Garesnica, 74. samostalni bataljun HV »R« – Petrinja, 76. samostalni
bataljun HV »R« – Pakrac, 78. samostalni
bataljun HV »R« – Glina, 81. samostalni
bataljun HV »R« – Sisak, 82. samostalni
bataljun HV »R« – Sunja, 83. samostalni
bataljun HV »R« – Zagreb, Forrás: Wikipedia
 |
| HOS karjelvény |
 |
| NZ
karjelvény, forrás. www.znakovlje.com |
 |
horvát katonai, rendőri és vegyes alakulatok
formaruhái |
 |
horvát katonai, rendőri és vegyes alakulatok
formaruhái |
 |
horvát katonai, rendőri és vegyes alakulatok
formaruhái |
 |
horvát katonai, rendőri és vegyes alakulatok
formaruhái |
 |
ugoszláv Néphadsereg uniformis, forrás: Nigel Thomas, K Mikulan,
Darko Pavlovic-The Yugoslav Wars Slovenia & Croatia 1991-95 |
 |
ugoszláv Néphadsereg uniformis, forrás: Nigel Thomas, K Mikulan,
Darko Pavlovic-The Yugoslav Wars Slovenia & Croatia 1991-95 |
 |
szerb szakadárok uniformisai, |
 |
szerb szakadárok uniformisai, |
Az írásmű nem tudományos
jellegű, szerkezetében, tartalmában annak nem felel meg. A forrásokat az írásos
anyag végén tüntettem fel.
SZERKESZTETTE:"Szatmári"
A szerkesztett anyag
bárminemű felhasználása céljából kérjük lépj kapcsolatba a szerkesztővel a
Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/groups/1661385440810107/
vagy email-en. program5000@gmail.com
A fent írott szöveg más
fórumra, weboldalra, facebook-ra, blogra.....történő beillesztése, beollózása,
beírása, felhasználása esetén kérjük feltüntetni a szerzőt és a forrás
linkünket !!!
A TÉMÁT A 2.RÉSZ/2.
FOLYTATJUK.